Fölösleges tiltakozni a többsebességű Európa ellen, nem érdemes berzenkedni ellene, hisz Európa máris többsebességű. Az első körbe azok az államok tartoznak, amelyek tagjai az Európai Uniónak, az euróövezetnek és a schengeni övezetnek, a másodikba azok, amelyek nem tagjai az euróövezetnek, és a harmadikba, amelyek a schengeni övezetnek sem. Erre most sokan rossz jelnek tartják, hogy éppen az a Románia az elnöklő, amely még a schengeni övezetnek sem tagja, ráadásul egy végsőkig megosztott ország, amely biztosan nem alkalmas annak előmozdítására, hogy az EU lépjen a nemzeti kisebbségek kérdésében.
Mert a lisszaboni szerződéssel ugyan csökkent az elnöklő szerepe, azzal ugyanis külön elnöke lett az Európai Tanácsnak, a külügyminiszterek munkájának összehangolására pedig megteremtették a külpolitikai főmegbízott tisztségét, ennek ellenére még mindig nem lebecsülendő az elnöklő szerepe. Rá hárul ugyanis a döntések előkészítésének (elsősorban szakértői) munkája és megannyi tanácskozás lebonyolítása.
Ráadásul egyes szemfüles újságírók felfigyeltek arra, hogy valami véletlen összefüggés van az EU helyzete és az elnöklő személye között. Mert amikor az EU-ban a széthúzás megkezdődött, az a Csehország elnökölt, amelynek éppen nem volt kormánya, és – amikor a széthúzás már szemmel láthatóvá vált – Málta, amelyben rendkívüli választásokat tartottak. Magyarország volt az elnöklő, amikor az ország elleni kampány megindult. Amikor félni kezdtek a populista pártok előretörésétől, Ausztria elnökölt, amelyben egy ilyen párt kormányra került stb.
Egyelőre nem tudni, hogy Románia az elbizonytalanodást jelképezi-e majd, vagy csak azt, hogy az európai parlamenti választások előtt nem várható semmilyen lényeges lépés vagy kezdeményezés. Az azonban biztos, hogy az elnöklés ténye az ország felé irányította az érdeklődés reflektorfényét. Pedig két dolog miatt már eddig is jobban oda kellett volna figyelni rá.
Az egyik az, hogy jelenleg a kontinens leggyorsabban növekvő gazdaságával dicsekedhet. (2017-ben 6,9 százalékos volt a növekedés, ami még világviszonylatban is szép eredmény. 2018-ra még nem közölte a pontos adatot a CIA Word Factbookja.) A másik pedig az, hogy a migránskérdéssel kapcsolatos heves viták korszakában felhívta a figyelmet arra, hogy Európa egy része nem migránsbefogadó, hanem migránskibocsátó ország. Romániából ugyanis a rendszerváltás után 3-4 millió ember vándorolt Európa fejlettebb részébe. (Ezzel megdőlt a rekord, amelyet Magyarország tartott azzal, hogy az I. világháború előtt 2 millió ember ment el Amerikába.) És ma az a helyzet, hogy 10 románból 8 szeretne külföldre távozni.
Most elsősorban elbizonytalanodásával és lépésképtelenségével került reflektorfénybe. Mert ez a két dolog teszi kérdésessé, hogy Románia egyáltalán alkalmas-e, sőt képes-e ennek a tisztségnek a betöltésére. (Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke már nyíltan meg is fogalmazta az ezzel kapcsolatos kételyét.) Magával az elbizonytalanodással kapcsolatban is két dolog keltett érdeklődést.
Az egyik, hogy Románia is összeütközésbe került Brüsszellel. („Magyarország és Lengyelország után Romániában is aggodalmat kelt a jogállamiság helyzete” – így a Le Monde címe.) Az történt ugyanis, hogy Romániában elharapódzott a másutt is jelen lévő korrupció. A helyzet különlegessége, hogy kormánypárti politikusok, sőt a legnagyobb kormánypárt vezetője is gyanúba keveredett és abba a veszélybe került, hogy börtönben fejezi be politikai karrierjét. A parlamenti többség ennek úgy próbálta elejét venni, hogy törvényt fogadott el az igazságszolgáltatásról. A törvény pedig a végrehajtó hatalomnak rendelte alá az igazságügyet, felszámolva a demokratikus hatalom egyik követelményét, az igazságügy önállóságának elvét.
A kétely másik forrása az, amit a Krónika c. erdélyi magyar lap címe így fogalmazott meg: Kérlelhetetlen összecsapás a végrehajtó hatalom és az elnök között. Az történt, hogy a kormánykoalíció fő ereje a baloldali Szociáldemokrata Párt. (154 képviselőt szerzett a 329 tagú parlamentben, így a koalíciós partnerekre szorul. RMDSZ is támogatja, például úgy, hogy képviselői nem szavaztak a bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban.) A köztársasági elnök, Klaus Iohannis viszont az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt jelöltjeként győzött.
Ez a körülmény állandó feszültséget teremt a hatalom két tényezője között, ami csak fokozza a kormánykoalícióval kapcsolatban amúgy is jelen lévő bizonytalanságot. Iohannis például már kétszer elutasította Adina Florea kinevezését a korrupcióellenes főügyész tisztségére. Vagy nem fogadta el Viorica Dăncilă miniszterelnök jelöltjét a két leváltott miniszter utódjának, vagyis regionális fejlesztési és közlekedési miniszter tisztségére javasolt személyt. E két konkrét incidens csak jele a kormány és a köztársasági elnök közti állandó súrlódásnak.
Magyar szempontból biztosra vehető, hogy a román elnöklés idején nem történik semmi érdemleges azzal a nemzetközi kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy az EU fogadjon el kötelező jogszabályt a nemzeti kisebbségek helyzetének javítására. (Ez a körülmény viszont oda hat, hogy Szerbia kedvezően fogadta a román elnöklést. Románia ugyanis egyike az EU öt tagállamának, amely nem ismerte el Koszovó függetlenségét.) Románia ugyanis a legmerevebben képviseli azt az elvet, hogy az állam egy nemzetnek az állama.
