Ha a hackerek közbe nem szólnak, ma estére ismertté válik Olaszország legfurcsább népszavazásának a végeredménye. A véleménynyilvánítás több szempontból különleges: 1. az interneten zajlik (március 16-a óta), 2. az északkeleti Veneto tartomány függetlenségéről mondhat véleményt a terület 3,9 millió szavazója, meg persze arról, hogy az önállóság elnyerése esetén belépjen-e az Európai Unióba, a NATO-ba, és az eurót használja-e saját fizetőeszközként.
A referendumnak semmi köze a krími eseményekhez, hiszen azt Moszkva, vagyis egy külső hatalom nyomására szervezték. Venetóban senki nem kényszerítette kívülről a lakosságot, hogy véleményt nyilvánítson a terület önállóságáról, illetve az elszakadásáról Olaszországtól. Ráadásul a referendum eredménye sem kötelező érvényű, csupán arra szolgál, hogy a terület függetlenségéért, a majdani önálló Venetói Köztársaságért – évtizedek óta – kampányoló politikai erők az internet segítségével felmérjék a választók akaratát és igényeit. A velencei szecesszionisták modellje az egykori dúsgazdag kereskedőnemzet, a Velencei Köztársaság, amely IX. század és 1797 között fennállt városállam volt.
A valódi népszavazáshoz (a függetlenségről) egy alapvető feltételnek kellene érvényesülnie: az elszakadáspárti kezdeményezőknek legalább félmillió (hiteles) támogatói aláírást kellene előzőleg összegyűjteniük. Ez eddig még nem sikerült a Rómát szapuló helyi erőknek, jóllehet már négyszer próbálkoztak a kellő számú aláírás megszerzésével, de minden akciójuk sikertelenül végződött. Ezért referendumot se lehetett kiírni.
Bár Veneto tartományban, ahova Padova, Verona és adminisztratív központként Velence is tartozik, nem kötelező jogi érvényű a jelenlegi népszavazás, az eredménye még komoly bonyodalmakat okozhat. Győzelem esetén a régió törvényesen nem kiálthatja ki függetlenségét. Korántsem biztos azonban, hogy győzelem esetén a függetlenség szószólói mereven ragaszkodni akarnak a paragrafusokhoz.
Luca Zaia tartományi elnök is úgy véli, hogy elkerülhetetlen a kiválás Olaszországból, és a sokak által áhított – egykoron 1100 évig független – Velencei Köztársaság megalapítása, azaz újraélesztése. (A függetlenségpártiak úgy tervezik, hogy az új ország magába foglalná Veneto nagy részét, továbbá Lombardia, Trentino–Dél Tirol és Friuli–Venezia Giulia szomszédos tartományok egyes területeit, ahol összesen ötmillióan élnek.) Zaiai szerint a pénz már biztosított, hiszen Veneto az ország leggazdagabb területei közé tartozik. A függetlenségi mozgalom egyik vezetője, Giovanni Dalla Valle pedig már be is jelentette: az olasz kormány nem tudja megakadályozni az elszakadási folyamatot.
Lodovico Pizzati, a függetlenségi mozgalom szóvivője még tovább ment. Közölte: jogászaik – a sikeres referendum esetén – megindítják az elszakadási eljárást (függetlenségi nyilatkozatot írnak), és előkészítik a terület saját alkotmányát. A térségben több nagyvállalat is jelezte, hogy szívesebben fizetné az adót a független venetói hatóságoknak. A cégek többségéhez hasonlóan a helybeliek nagy része is úgy véli, hogy Veneto óriási összegeket utal évente a központi (római) költségvetésbe, de nekik alig csordogál valamicske vissza. Pontosítva, Velence és környéke 71 milliárd eurót fizet be az olasz államkasszába, de 21 milliárddal kevesebbet (szolgáltatást és beruházást) „kap vissza”. Szerintük Róma gyarmatként kezeli a legtöbb adót fizető régiót, amely iparilag a legfejlettebbek közé tartozik egész Olaszországban. A helyiek egyébként mind földrajzilag, mind kulturálisan idegennek érzik magukat Rómától, ráadásul a nyelvjárásuk is más, mint az ország más részeiben. A helyiek sérelmezik, hogy az iskolákban nem tanítják a Velencei Köztársaság történelmét és nyelvét, emiatt úgy érzik, „az állam kiradírozta az identitásunkat”. A többség ezért egyetért abban, hogy Venetónak, amely 1866-ban lett Olaszország része, ismét az önállóságot kell választania, csak így kerülheti el a római kizsákmányolókat, s teremtheti meg saját jólétét.
