Igaza van mindenkinek, aki azt mondja, hogy az alkotmányozás komoly dolog, azt nem lehet félvállról venni. Mert mégiscsak egy ország, illetve egy nemzet legfőbb jogi dokumentumáról, alaptörvényéről van szó, amely majd jogszabályok fundamentuma lesz, alap, amelyre hivatkozni lehet, alap, amelyre egy állam támaszkodik. Éppen ezért teljességgel érthetetlen, hogy a parlamenti képviselők miért nem így viszonyulnak az alkotmányozáshoz.
Az, hogy az öt hétig tartó alkotmányozási munkában az MSZP és az LMP nem vesz részt, önmagában is logikátlan. Ugyanis tetszik, nem tetszik, ez az alaptörvény a jövőben rájuk is érvényes lesz, már amennyiben kitartanak a jogállami alapeszmék mellett. Ráadásul egyik párt sem mondta, hogy nem vesz majd részt azoknak a sarkalatos törvényeknek a megvitatásában (még ha az elfogadásában borítékolhatóan nem is lesz igenlő voksuk), amelyek alapja éppen a most alakuló alkotmány lesz. Az még hagyján, hogy a bojkottal megfosztják választóikat attól, hogy valamilyen szinten képviseltessék magukat az alaptörvény kidolgozásában. Legyen ez az LMP meg az MSZP, illetve e két párt választóinak dolga, valahogy majdcsak elszámolnak egymással. Az már kicsit fajsúlyosabb kérdés, hogy mindkét ellenzéki csoportosulás elsősorban azzal indokolja az alkotmányozástól való távolmaradását, hogy az alaptörvény tervezete az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítését javasolja, márpedig ez a szocialisták és a zöldek szerint elfogadhatatlan. Na mármost, a bojkott eredményeképpen ez jó eséllyel meg is fog történni. Mert lehetett volna egy kicsit tárgyalni, egy kicsit egyezkedni, lehetett volna a Velencei Bizottság ajánlására hivatkozni, el lehetett volna érni az AB belső autonómiájának fenntartását és azt is, hogy a taláros testület továbbra is vizsgálhassa utólagosan a költségvetési és más pénzügyi törvényeket. Na, ennek esélye a bojkottal lenullázódott. Csak gratulálni lehet a nagy ötlethez…
Viszont azon képviselők zöme sem nőtt fel igazán a feladathoz, akik részt vesznek az alkotmányozásban. Aki nem hiszi, nézzen bele a parlamenti közvetítésekbe. Félórányi-órányi időráfordítás, és az ember mérhetetlen tapasztalatokkal gazdagodik. Sajátos időutazásban is része lehet, hiszen vármegyékről, királyokról, uralkodók által kidolgozott törvényekről beszélgetnek a honatyák és -anyák. Fontos és jelentős az ezeréves államiság, a történeti alkotmány (jogtörténészek egy része ezt a pusztaszeri törzsi szerződéstől eredezteti, abban azonban mindenki egyetért, hogy ennek az átfogóan történeti alkotmánynak nevezett, az ország közjogi berendezkedésére vonatkozó törvényeknek a részei a Szent István által jegyzett törvények, az Aranybulla, a Werbőczy-féle Tripartitum, a Pragmatica Sanctio, az 1848-as törvények, a dualizmus és a Horthy-korszak jogszabályai). De biztos, hogy ezekről kell vitázni, amikor a 21. századi Magyarország alkotmányát szövegezik? És most komolyan: hová vezet majd, ha az Alkotmánybíróságnak például a Pragmatica Sanctio alapján kell döntéseket hoznia? És vissza lehet állítani a vármegyéket meg az ispánokat, elvégre van hozzá kétharmad. Csak akkor el kell gondolkodni azon is, amit Esterházy Péter pedzeget: nevezetesen, hogy az ispán a comes (gróf) kifejezés magyar megfelelője… Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője mondta is, hogy nem kellene annyira erőltetni ezt a vármegyézést, megtörténhet hát, hogy ebből mégsem lesz semmi.
És akkor még itt vannak az olyan javaslatok, mint például az, hogy alkotmányban kell betiltani a dohányzást, szavatolni a sporthoz való jogot stb.
Akik értenek hozzá, azt mondják: aki szereti a virslit, soha ne kíváncsiskodjon, hogyan készül, mert különben az életben nem eszik belőle többet. Lehet, hogy így van ez az alaptörvényekkel is? Lehet, hogy ha becsülni, értékelni akarjuk egy ország legfőbb jogi dokumentumát, nem kell tudnunk, hogyan készült?
Szóval tényleg komoly dolog az alkotmányozás. Jó lenne, ha ez az alkotmányozókban is tudatosulna.
