Herdernek a magyarok eltűnéséről szóló, sokat idézett gondolata cáfolatával vezeti fel témáját a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) Trianon százéves évfordulójára kiadott nyilatkozata.
„Trianon után száz esztendővel üzenjük Herdernek, itt vagyunk, egyre erősebben, minden korábbinál összetartóbban, sikeresen ellenállunk a megsemmisítésünkre törekvő erőknek. Igaz, a gyalázatos békediktátummal elveszített területeken élet-halál harcot folytatunk a jogállami kereteken belül, de nem adjuk fel soha!” – írják az intézet munkatársai aláírással ellátott nyilatkozatban, majd így folytatják: „Magyarország képletesen önmagával határos. Minden erőszakos és békésebb kísérlet ellenére ma is több millió magyar él a szomszédos utódállamokban. Jövőjük csak azáltal biztosítható szülőföldjükön, ha megvalósul területükön is az európai gyakorlatnak megfelelő tényleges és teljes körű autonómia, személyi elvű, kulturális és területi önrendelkezés az adott országon belül.”
Leszögezik, addig nem lesz zavartalan társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás a Kárpát-medencében, sőt egész Közép-Európában, amíg a magyaroknak is biztosítva nem lesznek a kollektív jogaik, úgy, mint Európa szerencsésebb őshonos nemzeti közösségeinek.
Addig is – azaz az autonómia eléréséig – minden eszközzel biztosítani kell a határon túli magyaroknak az európai megélhetést és a jogbiztonságot szülőföldjükön – állapítják meg. Ezen dolgozik nyolc éve a Kisebbségi Jogvédő Intézet – teszik hozzá. Ahhoz szeretnének hozzájárulni munkájukkal, hogy „a magyar ember emelt fővel járhasson ősei földjén, ne érhesse bántódás magyarsága, vagy vélhetően magyarsága miatt. Szülőföldjükön a számbeli többségben lévő nemzet politikai erői tartsák be az országukban érvényben lévő, még ha igen gyenge is, kisebbségvédelmi jogszabályokat, valamint kormányaik által aláírt és parlamentjük révén ratifikált, erre vonatkozó nemzetközi megállapodásokat.”
Ezt követően a nyilatkozat felsorolja, hogy a KJI milyen fontosabb területeken nyújtott eddig jogsegélyt a határon túli magyaroknak: a Felvidéken harcoltak többek között a Beneš dekrétumok kárvallottjainak kárpótlásáért, a kettős állampolgársági törvény által sújtott honfitársaink szlovák alkotmány által is garantált jogainak helyreállításáért, a nyelvtörvény által biztosított minimális szintű kétnyelvűség betartásáért. Kárpátalján küzdelmet folytatnak a diszkriminatív oktatási törvény és a brutálisan ukránosító nyelvtörvény okozta károk enyhítéséért. Erdélyben, Partiumban és Kelet-Bánságban helyi partnereinkkel együttműködve harcolnak a jog eszközeivel a kétnyelvűség törvény által biztosított lehetőségeinek érvényesítéséért, a vagyon-visszaszármaztatás során tapasztalt súlyos és sorozatos diszkrimináció felszámolásáért. Évek óta pereskednek román és magyar ügyvédek segítségével a terrorizmus vádjával mondvacsinált módon elítélt Beke István és Szőcs Zoltán igazságáért. Folyamatosan bíróság elé viszik – mint írják, változó sikerrel – a nemzeti szimbólumok használatáért megbüntetett magyarok és közösségi intézményeik ügyét Romániában. „A Vajdaságnak nevezett bácskai, nyugat-bánsági és kelet-szerémségi területeken jóval kevesebb dolgunk van, mert itt legalább elismerik az őshonos nemzeti közösségek autonómiához való jogát. A törvények betartásával azonban itt is gondok vannak. Súlyos diszkrimináció tapasztalható a vagyon-visszaszármaztatás során, itt is sokszor érvényben hagyják a nemzetközileg elutasított kollektív háborús bűnösség elve alapján hozott döntéseket, hátrányban részesítik a nem ortodox egyházakat, sok esetben nem tartják be a kétnyelvűség szabályait, nemzetközi előírásokat megszegve, betelepítésekkel felborítják a magyarlakta településeken az etnikai viszonyokat” – írják a délvidéki ügyekkel kapcsolatban.
Tapasztalataik szerint a legjobb a helyzet a Drávaszögben és a Muravidéken, ahol – mint fogalmaznak – alig van gondjuk. (Hozzátehetjük: itt már magyarok is kevesen vannak.) Burgenlandnak pedig igény sincs segítségünkre, bár az ott élő tízezres nagyságrendű magyarság kollektív jogait nem ismerik el, de jólétben élnek, és nem bántják őket nemzeti hovatartozásuk miatt.
Nyilatkozatukat Wass Albert sokat idézett verssorával zárják: „… elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad.”
