A válogatott Albek Anna nyártól a Metz kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
A francia klub a honlapján jelentette be csütörtökön, hogy 2027-ig szóló szerződést kötött a 23 éves játékossal, aki júniusig eddigi együttesében, a Mosonmagyaróvárban szerepel.
Albek eddig 36-szor lépett pályára a magyar válogatottban, tagja volt a tavalyi, párizsi olimpián hatodik csapatnak. A részben hazai rendezésű decemberi Európa-bajnokságról sérülés miatt lemaradt.
Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elárulta, hogy először az előző idényben keresték meg, de akkor még úgy érezte, nem áll készen erre a váltásra, stabilabbá szeretett volna válni itthon és az Európa Ligában.
– De már akkor úgy fejeztük be a tárgyalásokat, hogy pár hónap múlva keresnek. Az idei szezon kezdetével újra felvették velem a kapcsolatot, és meghoztuk a közös döntést – folytatta.
Mint mondta: Franciaországból pár együttestől érdeklődtek iránta, de voltak megkeresései itthonról és Németországból is.
– A Metz egy olyan csapat, ahol fiatalokra alapoznak. Úgy gondolom, hogy még fiatal játékosnak számítok, aki nagyon szeretné kipróbálni magát a Bajnokok Ligájában. Ez egy óriási álom volt mindig is a számomra, és egy ilyen komoly csapat, mint a Metz esélyes is a Final Fourba jutásra minden szezonban" – indokolta választását.
Albek korábban játszott már külföldön, a TuS Metzingenben, majd Mosonmagyaróvárra tért vissza.
– Ki szerettem volna lépni a komfortzónámból, három évet töltöttem Magyarországon, nem akartam belekényelmesedni a magyar bajnokságba, illetve az itteni jólétbe. Mert azért szerintem sportolóként nagyon jó élete van Magyarországon mindenkinek – mondta, és megemlítette még, hogy foglalkoztatja a nyelvi kihívás is, illetve az is, hogy újra integrálódjon egy külföldi csapatba. A Metznél – tette hozzá – támadásban és védekezésben is számítanak rá.
Nyitókép: Albek Anna, a magyar (balról) és Elizabeth Omoregie, a szlovén válogatott játékosa a Magyarország–Szlovénia női kézilabda olimpiai felkészülési mérkőzésen a győri Audi Arénában (Fotó: MTI)