2025. január 30., csütörtök

Folytatódik az utcák újraaszfaltozása

Sok tervét megvalósította a zentagunarasi helyi közösség – Járda kell a Tornyosi útra

A zentagunarasi helyi közösség számos tervet tűzött ki az előző évben, és ezek közül többet meg is valósított. A legjelentősebbek között volt az utcák újraaszfaltozása és rázók építése, valamit az utcanévbtáblák cseréje. Sípos Hajnalka, a helyi közösség titkára elmondta lapunknak, hogy mindig sok tervet készítenek Zentagunarason.

– Sok tervet készítettünk 2024-ben, és ezek közül többet meg is valósítottunk. Megkezdtük az utcák újraaszfaltozását, mivel 30-40 évvel ezelőtt kaptak útburkolatot. Az idő folyamán ezek eléggé elhasználódtak, sok helyen olyan problémák jelentkeztek, hogy már nem volt érdemes kátyúzni, ezért inkább az áthúzást választottuk. Sikerült befejeznünk a Kossuth Lajos utcát, valamint megkezdtük a Testvériség-egység utca áthúzását. A hosszabb utcákban fázisokban valósítjuk meg a munkálatokat. A Május 13-a utcában megcsináltunk két kisebb szakaszt, a tervek szerint ezeket folytatjuk. Szintén fontos projektumunk volt két rázó kiépítése. Már régóta húzódott ez, mivel mindkettő a házak között jön be a faluba, és problémát jelentett a vízelvezetés. Meg kellett oldani, hogy a víz ne rongálja tovább a lakóházakat, s erre a mérnököknek sikerült megoldást találni, így tavaly megépültek a rázók. A pénzeszközöket a tartományi mezőgazdasági titkárság biztosította, valamint a helyi közösségnek is volt benne önrésze. Volt még egy jelentősebb projektumunk, az utcanévtáblák cseréje, amit tavaly befejeztünk. Erre is tartományi forrásból szereztünk pénzt. Már csak az intézménynévtáblákat kell felszerelni – számolt be Sípos Hajnalka, majd kiemelte, hogy a fejlesztésekben nagy segítség, hogy még van helyi járulék Zentagunarason. Ebből biztosítják az önrészt, ami szükséges a pályázatokhoz.

Sípos Hajnalka (Lakatos János felvétele)

Sípos Hajnalka (Lakatos János felvétele)

A helyi közösség erre az évre vonatkozóan is sok tervet készített elő, s azon lesz, hogy ismét sokat megvalósítson – fogalmazott a titkár.

– Folytatni szeretnénk az utcák újraaszfaltozását, az idén be akarjuk fejezni a Testvériség-egység utca áthúzását, valamint készülnek a tervek a Kodály Zoltán és Moša Pijade utcákra vonatkozóan. Szeretnénk útszakaszt kiépíteni a Lenin és a Felszabadulás utca között. A két utca között már van átjáró, de sokan használják azt a csaknem 250 méteres szakaszt, amelynek még nincs szilárd burkolata. Ha kiépítenénk ezt a részt, az sokat jelentene az ott lakóknak. Erre vonatkozóan készülnek a tervek, és várjuk a megfelelő pályázatot. A járdák fejlesztése is tervben van, mert vannak olyan szakaszok, amelyeken még nincs járda. Ilyen a Tornyosi út vége, ahol egy kilométernyi szakaszon hiányzik a járda. Ez nagyon fontos lenne a polgárok biztonságos közlekedésének érdekében, mert az ott lévő regionális úton nőtt a forgalom. Ez a terv prioritást élvez, mert az ottani gyerekek – járda hiányában – kénytelenek az úton közlekedni. A meglévő járdák javítása is téma, erre is készülünk – fogalmazott Sípos Hajnalka, majd arról is szólt, hogy fontos lenne befejezni a vízvezeték-hálózat cseréjét a faluban. A Lenin, a Felszabadulás és a Boris Kidrić utcában még nem sikerült kicserélni a régi csöveket. Elkészült a tervdokumentáció, csak a pályázat szükséges a munkálatok kivitelezéséhez. Ha ezekben az utcákban kicserélik a régi, elavult csöveket, akkor csak kisebb javításokra, cserékre lesz igény a vízvezeték-hálózaton, amit saját forrásból is meg tudnak csinálni – számolt be a helyi közösség titkára.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Tavaly volt a Kossuth Lajos utca újraaszfaltozása (Lakatos János felvétele)