Minden idők legnagyobb (országos) parlamenti választása kezdődik hamarosan a világ legnépesebb demokráciájának tartott Indiában, ahol a 814 millió szavazásra jogosult polgár kilenc szakaszban adhatja le voksát. Ez egyedülálló demokratikus vállalkozás lesz a Földön.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A szavazást részben az ország területének hatalmas kiterjedése, részben biztonsági okok miatt tartják több menetben (mindig másik országrészben), ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az április 7-én kezdődő választási megmérettetés majd csak május 12-én ér véget, a végeredményt pedig május 16-án ismertetik.
Az eredményhirdetés igazi meglepetése az lenne, ha megtarthatná hatalmát a 2004 óta folyamatosan kormányzó Kongresszus Párt (INC), amely ezúttal egy baloldali választási koalíció (UPA) vezető erejeként indul a voksokért. (Az INC volt az a párt, amely 1947-re kivívta India függetlenségét a több mint száz évig tartó brit gyarmati uralom alól.)
Bár a kormánypárti választási szövetség miniszterelnök-jelöltje, a 43 éves Rahul Gandhi az indiai politikában jól csengő nevű Nehru–Gandhi dinasztia tagja, a felmérések szerint a patinás családnév egyáltalán nem lesz elég a győzelemhez. Korántsem biztos tehát, hogy a jelenlegi kormányfő, a karizmatikusnak semmiképp sem mondható 81 éves Manmohan Szingh a fiatal és ambiciózus Rahulnak, vagyis az INC alelnökének adja majd át az 1,23 milliárd lakosú hatalmas ország irányítását.
A kormányt ráadásul egyre több támadás éri a kiterjedt korrupció, az élelmiszerárak emelkedése és a gazdasági növekedés lassulása miatt. Mindez az ellenzéki, elsősorban pedig annak vezető ereje, a hindu nacionalista (jobboldali) Bharatija Dzsanata Párt (BJP) malmára hajtja vizet. A közvélemény-kutatások alapján egyértelműnek tűnik, hogy Indiában a parlamenti választás nagy esélyese a jobboldali BJP, és annak kormányfőjelöltje, Narendra Modi. Bár a BJP a favorit, s úgy tűnik, hogy ez a párt adhat majd miniszterelnököt, a győzelem még nem biztos. Legutóbb, a 2009-es választáson is a BJP sikerét jósolták a felmérések, de a Kongresszus Párt vezette baloldali koalíció meglepetés győzelmet aratott, és folytathatta a 2004-ben megkezdett kormányzást.
A választás igazi tétje mégsem a győztes kiléte lesz, hanem bolygónk második legnépesebb országának egyben maradása. Erre utalnak legalábbis az utóbbi évek belső politikai törekvései, és a választási kampányban megjelent megannyi párt követelései. Közülük ugyanis a szokásosnál is többen akarnak függetlenséget azoknak a területeknek, ahol a legerősebbek. A szóban forgó pártok többsége egyelőre a 29 tagállamból álló, föderatív India keretében képzeli el a jövőjét, de az eddiginél nagyobb önállósággal.
A négyévenkénti parlamenti választások előtt rendszerint felerősödik a nagyobb fokú önállóságot, esetleg a kiválást követelő erők hangja. Az utóbbi években több tagállam is szétvált. Legutóbb tavaly augusztusban különült el Telangana a dél-indiai Andhra Pradesh szövetségi államtól. Hasonló sors vár a legnagyobb, mintegy 220 millió lakosú észak-indiai Uttar Pradesh államra is, amelyet a választás után valószínűleg négy részre osztanak.
Hogy ez mennyiben befolyásolja az ország egységének, és külső határainak a védelmét, hamarosan kiderül. Indiának évtizedek óta területi vitái vannak Kínával, és a muszlim többségű Pakisztánnal. Véres háborúk is dúltak már India és Pakisztán között; a két ország a muszlim többségű Kasmír területi hovatartozása miatt áll örökös vitában egymással. (Legutóbb tavaly nyáron újultak ki a határvillongások.) A hegyvidéki Kasmír területét India és Pakisztán felerészben ellenőrzi, de geopolitikai jelentőségénél fogva a térségben Kína is komoly katonai erőt állomásoztat.
Nyelvi és etnikai-vallási sokszínűsége miatt Indián belül is több forró térség található (északon például Punjab, délen Tamil Nadu szövetségi állam), ahol időnként kiújulnak a szeparatista törekvések. Olykor pedig vallási indíttatású összecsapások, amelyek résztvevői gyakran hindu nacionalisták és a 250–300 milliós indiai muszlim közösség harcias tagjai.
Az idei parlamenti választás egyik fő esélyesének tartott Bharatija Dzsanata Párt szintén a hindu–muszlim összecsapások miatt erősödött meg az 1990-es évek elején, majd az évtized második felében már kormányt is alakíthatott. A hatalom birtokában a párt erőteljes lépéseket tett India önálló gazdasági modelljének kialakítása felé, amelybe igyekezett bevonni a nemzetközi tőkét is. A nacionalista BJP a vegyes lakosságú, de hindi többségű észak-indiai államokban azóta megkerülhetetlen politikai tényezővé vált.
Sőt az egész országban meghatározó politikai erő lett, olyannyira, hogy a Kongresszus Párt egyetlen igazi vetélytársává nőtte ki magát. Ezzel viszont India politikai rendszere kétpólusúvá vált már az 1990-es évek derekától. A helyzet azóta bonyolultabbá vált.
Az országban − részben az 1990-es évektől keltezhető gazdasági nyitás és modernizáció hatására – ugyanis komoly társadalmi, és regionális különbségek alakultak ki, a lakosság pedig saját ügyeivel foglalkozik. Ráadásul a politikai érdeklődésük sokkal inkább saját közösségük (szövetségi államuk) felé irányult, s nem az országos ügyekre. Ennek hatására a magukat országos szinten megszervezni képes pártok (elsősorban az INC és BJP) fokozatosan teret veszítettek az egyre befolyásosabb régiós politikai és civil tömörülésekkel szemben.
Az országos pártok válaszként helyi szinten is igyekeztek szövetségeseket találni. A Kongresszus Párt ennek köszönheti 2004-es hatalomra kerülését, és azóta tartó kormányképességének megőrzését. Az idei választáson is az általa tíz éve vezetett szövetség (UPA) keretében indul a voksokért, tizenegy tagpárt és koalíción kívüli szövetséges támogatásával. Dél-Indiában, az alsó középosztály, és a lakosság 15 százalékát kitevő érinthetetlen kasztok (dalitok) részéről számíthat biztos szavazatokra.
Fő ellenfele, a BJP sem egyedül száll ringbe. A konzervatív hindu nemzeti eszményt hirdető BJP-t kilenc párt segíti, amelyek a Nemzeti Demokratikus Szövetségbe (NDA) tömörülve, együtt lépnek fel, illetve indulnak a voksokért. Szövetségük főleg az ország északi részében számíthat széles körű támogatásra, továbbá a felső középosztály és a vagyonosok körében.
Az UPA-t, beleértve a Kongresszus Pártot is, legalább egy évtizede Sonia Gandhi irányítja. Ezért aligha meglepő, hogy az UPA a 2014-es választásra időzítette Sonia (és Rajiv Gandhi) fiának, a fiatal Rahul Gandhinak a nagypolitikai színre lépését. Rahul miniszterelnöki ambícióit a másik nagy pártcsalád, a BJP vezette NDA jelöltje, Narendra Modi, az északnyugat-indiai Gujarat szövetségi állam főminisztere semmisítheti meg. Ideális esetben. Modi miniszterelnök-jelöltként történt megnevezése ugyanis komoly feszültséget okozott a hindu pártszövetségben, s a tömörülés választóit is megosztotta. Bár Modi gujarati reformjai népszerűek a hindu elit körében, keményvonalas politikája nem tetszik mindenkinek. Annyira nem, hogy amint a neve kormányfőjelöltként felvetődött, több párt hátat fordított a BJP-vezette választási szövetségnek.
Mindazonáltal a népszerűségi mutatók Narendra Modit még az utóbbi hetekben is Rahul Gandhi elé helyezik. Hónapokkal ezelőtt ugyanez volt a helyzet. Ennek hatására a külföldi diplomaták is kezdtek barátkozni a gondolattal, hogy 2014 tavaszán esetleg egy olyan személy kerül India kormányának élére, akit – politikai beállítottsága miatt – korábban igyekeztek elkerülni, sok külföldi üzletemberrel együtt.
A győztes kiléte azonban még bizonytalan. Elképzelhető, hogy a BJP nevéhez köthető választási szövetségtől eltávolodott, s a médiában keleti blokként emlegetett pártok annyira megerősödtek, hogy harmadik erővé növik ki magukat. Ez viszont a BJP kárára történhet. Nem kizárt, hogy ebben az esetben a kétpólusú pártrendszer háromosztatúvá válik, vagyis a BJP meggyengül, a Kongresszus Párt megmarad a legerősebbnek, s szövetségeseivel továbbra is meghatározhatja az ország politikáját.
