2024. július 30., kedd

Kultúra

Francia thrilleré az Arany Pálma

A Titán című francia pszichológiai thrillernek, Julia Ducournau rendezésének ítélte az Arany Pálmát a 74. cannes-i fesztivál zsűrije - jelentette be Spike Lee zsűrielnök a díjkiosztó legelején.

Médiatalálkozó a temerini Tájházban

Ma 17 órára várják a temerini Tájházba mindazokat a helyi születésű, vagy Temerinhez kötődő újságírókat, szerkesztőket, operatőröket, vágókat, hangtechnikusokat, valamennyi sajtóházban dolgozó munkatársat, és természetesen a nem hivatásos publicistákat is a szakmabeliek találkozójára. A Médiatalálkozó alkalmával találkozhatnak mindazok a temeriniek, akik a sajtóházakban dolgoznak/dolgoztak akár helyben, akár más városokban.

Űrkalandok Szabadkán

Hétfőn beindultak az űrhajó turbinái, az űrjármű indulásra készen várta a sok-sok gyermeket, hogy elrepítse őket egy galaxis-űrutazásra, amely tele meglepetéssel várta a kis űrkalandorokat. Mindez a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ székházában esett meg, ahol Űrkaland címmel csillagászati tábort szerveztek 6 és 10 éves korú gyermekek számára.

Filmezős nyár

A palicsi filmfesztivál ma, azaz szombaton 21 órakor kezdődik. A tervek szerint a nyári színpadon, amennyiben viszont hirtelen rosszra fordulna az időjárás, akkor a Vigadóban, azaz a nagyteraszon.

Megnyílt a 39. Magyar Sajtófotó Kiállítás

A koronavírus járvány, az SZFE körüli tüntetési hullám, személyes történetek és egyéni sorsok, örömök és veszteségek egyaránt megjelennek az év magyar sajtófotóin.