A koronavírus járvány, az SZFE körüli tüntetési hullám, személyes történetek és egyéni sorsok, örömök és veszteségek egyaránt megjelennek az év magyar sajtófotóin.
„Közhely, de a fotózásról is azt gondoljuk sokan, mint például a fociról, hogy mindenki ért hozzá. Persze, az igaz, hogy képeket tudunk csinálni manapság – telefonnal, digitális kamerákkal – akármennyit, de egész más, amikor ezt profik csinálják. Úgy, mint azt az immár harminckilencedik alkalommal megrendezett Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás fotósai teszik.” E sorokkal nyitotta meg Erdei Anna immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese a 39. Magyar Sajtófotó Kiállítást, amely a Városliget közelében, az Olof Palme sétány elején látogatható. Elsőre meglepőnek tűnhet, hogy egy fotókiállítás megnyitóján immunológussal találkozunk, ám az elmúlt időszak után voltaképp magától értetődő volt jelenléte, miként arra is sokan számíthattunk, hogy a díjazott munkákban visszaköszön a koronavírus járvány: amellett, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Nagydíjával elismert pályamű, Balogh Zoltán A Covid-19 éve Magyarországon című sorozata is e témát járja körbe, nagy számban láthatunk a tárlaton a pandémiához köthető képkockákat.
Ám a kiállítás egészéhez hasonlóan ezek a fényképek is túlmutatnak a puszta dokumentáción, a fotográfusok profizmusáról, szüntelen érdeklődéséről, leleményességéről tesznek bizonyságot: mindannyiunk közös élménye a legkülönfélébb módokon jelenik meg – zenészek, balettnövendékek, sportolók, egészségügyi dolgozók, gyerekek és felnőttek mindennapjairól készült, hol komor és fájó, hol kedves és megmosolyogtató képeken. Többek közt Hegedüs Róbert Segítő kéz című, a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjas alkotásán; a Népszava munkatársa, a legjobb 30 év alatti fotóriporternek járó Szalay Zoltán-díjat elnyert Béres Márton két díjazott pályaművén; vagy Neményi Márton munkáján: a Felkenem a vöröset, felveszem az ünnepi lépőmet és leviszem a szemetet című széria az egyik legszellemesebb a kiállítottak közül.
Ahogy az elmúlt időszak közéletében, úgy a kiállított pályamunkák sorában szintén meghatározó súllyal van jelen a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásáról szóló törvény körül kialakult tüntetési hullám, amelynek egyik fő szimbólumává rövid idő alatt a piros-fehér terelőszalag vált. E tematikához kapcsolódva is nagy sikert arattak kollégáink: Erdős Dénes és Ladjánszki Máté fényképeit két kategóriában díjazták. Megrendítő, erőteljes fotókat láthatunk egyéni sorsokról, személyes történetekről, köztük a legjobb emberközpontú, dokumentarista képért vagy képsorozatért járó André Kertész-nagydíjjal elismert Kovács Bea Pillangólány című, egy ritka betegséggel élő lány napjait követő sorozatát vagy a Népszava munkatársa, Huszár Dávid a Hős utca kiüresedő lakásairól készült díjazott felvételeit. Továbbá nem mindennapi teljesítményekről, és különösen szép momentumokról is számot adnak a pályaművek, mint Vanik Zoltán a Tour de Hongrie kerékpárversenyről készült munkái, Szabó Irma fattyú szerkőt ábrázoló Szomjas vagyok című fotója, vagy Knap Zoltán képe, amelyen a kilencvenkilenc éves Keleti Ágnes tornásznő kacag a kamerába.
Vannak ugyan vidám pillanatok, s helyenként azon kaphatjuk magunkat, hogy mosolyra húzódik a szánk, ám a kiállítás a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is szembesítő erejű: bármennyire is igyekszünk magunk előtt eltagadni, elhazudni, napról napra, évről évre egyre több nehézséggel, fájdalommal, igazságtalansággal, és az empátia egyre növekvő hiányával nézünk szembe a ránk kiszabott kilencvenháromezer négyzetkilométeren. S noha a magyar fotográfusok lencséjén át a kreativitáson túl nyitottság és érzékenység tükröződik felénk, mégis úgy tűnik, a kilátásaink – Huszár Dávid díjazott sorozatának címét kölcsönözve – igencsak vegyesek.
A 39. Magyar Sajtófotó Kiállítás ingyenesen látogatható augusztus 15-ig, a Műcsarnok mellett, az Olof Palme sétány elején. A pályázat képei megtalálhatók a www.sajto-foto.hu weboldalon is.
