Június végén ismét benépesült a Tanyaszínház kavillói székháza. Már javában zajlanak az előadás próbái, amelyet Crnkovity Gabriella rendez.
Kultúra
Galusz Gabriella tanítónő a 12. Vajdasági Tehetség Gála ünnepi díjátadóján nemrégiben Tehetségek Szolgálatáért mentori díjat kapott.
Bő tizenöt évvel ezelőtt, egy dzsesszkedvelő, zombori úriember, Branko Vučković Újvidéken járt egy koncerten. Ekkor fogalmazódott meg benne a vágy, hogy jó lenne ha Szerbia legzöldebb városának is...
Június végén ismét benépesült a Tanyaszínház kavillói székháza. Már javában zajlanak az idei előadás próbái, amelyet Crnkovity Gabriella rendez.
Mintegy 58 millió látogatóval rekordévet zártak tavaly az olasz múzeumok – jelentette be az olasz kulturális minisztérium. A látogatószám, amely csak bő egymillióval kevesebb, mint az ország teljes lakossága, 23 százalékkal, azaz 10,7 millióval nagyobb volt, mint az előző évben.
Úri muri, megazisten! címmel mozifilm készül – Vidnyánszky Attila rendezésében – Móricz Zsigmond regényéből, valamint a legendás díszlettervező, Romvári József unokája, Sophy Romvari forgathatja Blue Heron című első mozifilmjét a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával.