A Vajdasági Magyar Filmek Fesztiváljára került sor csütörtökön és pénteken, a Cinema Filmműhely szervezésében. A fesztivál a vajdasági magyar mozgókép napjához kötődik, amit október 13-án ünnepelünk, annak emlékére, hogy Lifka Sándor 1910-ben ezen a napon nyitotta meg Szabadkán az első filmszínházat.
Kultúra
Különleges és színvonalas esemény helyszíne volt csütörtökön a szabadkai Zsinagóga, ugyanis a magyarországi és nemzetközi jazzélet meghatározó formációja, a Kozma Orsi Quartet adott fantasztikus hangulatú koncertet a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) szervezésében. A sokoldalú színész-énekesnőt zenei virtuózok kísérték a színpadon.
Robbie Coltrane, aki a Harry Potter-filmekben Rubeus Hagridot alakította 72 éves korában hunyt el – jelenti a SkyNews.
Monjov Glória 2019-ben végezte el szobrászi alaptanulmányait az újvidéki Művészeti Akadémián, a szobrászati mesterképzést pedig 2021-ben fejezte be. Eddig több mint 25 csoportos kiállításon vett ré...
Sokszor és sokat írtunk már a szabadkai színházépületről, hogyan bontották le, miként húzódott el a felújítása, miképp lett ideiglenes játszóhelyé alakítva az egykori Jadran mozi és hogyan költözte...
A szegedi Kövér Béla Bábszínház a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál gyakori vendége volt. Tavaly a Covid miatt nem jöhettek Szabadkára, idén viszont megújulva tértek vissza.