Miután jól működő intézet alakult ki Belgrádban, az én feladatom az, hogy a magyar kultúrát megismertessem az egész nyugat-balkáni régióval – emelte ki Szentgyörgyi Klára, a belgrádi Collegium Hungaricum igazgatónője, Magyarország belgrádi nagykövetségének kulturális tanácsosa.
Szentgyörgyi Klára kulturális attaséként egyike volt azoknak, aki hozzájárult ahhoz, hogy Belgrádban magyar intézet nyíljon. Beszélgetésünk során elmondta, mi vezetett oda, hogy ez az álom évekkel ezelőtt meg is valósuljon.
– Annak idején, még 2007-ben, Magyarországon az Oktatási és Kulturális Minisztérium hozta meg a döntést, hogy Szerbiában nyitni kell egy kulturális intézményt. Így 2008-ban azzal jöttem Belgrádba, hogy felmérjük annak lehetőséget: lehet-e és érdemes-e egy ilyen kulturális intézményt létrehozni. A Vajdaságban a magyar kultúrát természetesen ismerték, hiszen itt élnek magyarok, és a nem magyarok is szinte mindennap találkoznak a magyar kultúrával, még ha közvetlenül nem is érdekeltek benne. Mégis megdöbbentem, hogy Belgrádtól délre mennyire ismeretlen a magyar kultúra. Részben azért, mert ha turizmusban gondolkodnak, általában megnézik Budapestet és elmennek egy-egy fürdőbe, ami ugyan része a magyar kultúrának, de a magyar kultúra ennél sokkal többet kínál. Az volt a cél, hogy Szerbia, mint Magyarország közvetlen szomszédja, megismerje az országunkat. Ennek a régiónak, még ha nem is tudatos, de van egy közös kulturális alapja. Ezt szerettük volna tudatosítani.
Amikor elkezdtünk intézetről beszélni, gondoltunk arra is, hogy a valamikori jugoszláv köztársaságokkal a diplomáciai kapcsolatokon kívül kulturális kapcsolatok nem alakultak még ki Jugoszlávia szétesése óta. Ezt az egész régiót össze tudná fogni egy ilyen intézet, amely Belgrádban lenne. Ezért nemcsak egy kis irodát hoztunk létre, ami kiszolgálhatná a szerb igényeket, hanem úgy gondoltuk, hogy ennél egy nagyobb falatot is elbírunk. Megszületett a kormánydöntés arról, hogy az egész nyugat-balkáni régiót átfogjuk azzal, hogy bemutatkozunk ennek a régiónak és beemeljük a saját kulturális tudatunkba is. Ezt követően 2014-ig fel is épült ez az intézet. Az alkotás periódusában Belgrádban voltam. Nagyon szép periódus volt, hiszen alkotni valamit mindenki örömére nagyon jó érzés. Abban biztos voltam, hogy a magyar kultúra közvetítése siker lesz, ugyanakkor az a szívélyesség, ahogy Szerbia fogadott minket, új felfedezés volt a számomra. Ezzel a jó érzéssel dolgoztam az intézet létrejöttén. Akkor, 2014-ben, lejárt a mandátumom és visszakerültem Magyarországra. Az azt követő négy évben az intézet első igazgatója, Dezső János nehéz és szép feladatot látott el. Itt volt ez a hétszintes épület, és neki egyedül kellett megfogalmazni, milyen programot fog ebbe az intézetbe hozni, kivel fogja azt megvalósítani, hogyan fogja azt csinálni… Olyan munkát végzett itt el, amibe belegondolva is elfárad az ember, de Dezső János nagyon jól és sikeresen véghezvitte. Az ő mandátumának lejártával kerültem én vissza Belgrádba, ekkor már igazgatóként. Hálás vagyok neki, mert olyan feladatokat látott el, amikre én már nyugodtan építhetek. Egy jól bejáratott intézet működik, egy jó gazdasági igazgatóval, kiváló programszervezőkkel, vagyis erre már nekem nem kell gondolnom.
Bele kell bújni az elődje bőrébe, vagy a saját elképzelései, tervei szerint tudja formálni az intézetet?
– Bele kell bújni egy bizonyos mértékig, de a feladatunk más. Jánosnak az volt a feladata, hogy elindítsa ennek az intézetnek az életét. Ő arra a vajdasági kultúrára támaszkodott, amely összeköti a magyarországi és a szerbiai kultúrát. Vajdaságiak, akik tudnak magyarul és szerbül is, akik érintettek minkét kultúrában, közvetítők lehetnek a két ország között. Ez jól működik és én követni fogom ezek után is. Az én feladatom azonban az, hogy dél felé „terjeszkedjünk”, mert az az elsődleges célunk, hogy Szerbiának bemutatkozzunk. Jövőre egy nagy projektet indítunk el az egész nyugat-balkáni régióban.
Ez azt jelenti, hogy Szerbia határain kívülre is elkerül a magyar kultúra?
– Szerbia határain túlra is megyünk. Belgrád koordinálja majd azt a programot, amit mi a nyugat-balkáni régióban be szeretnénk mutatni. Macedónia, Montenegró, Koszovó, Bosznia-Hercegovina, Albánia és Szerbia területére gondolok. Ez egy nehéz feladat, így kihívásként tekintek rá, hiszen kulturális szempontból egy komplex területről van szó. Ha csak azt nézzük, hogy hányfajta vallás létezik itt, milyen kulturális háttere van ennek a régiónak, milyen hagyományok élnek a mai napig, akkor nekünk nagyon vigyáznunk kell arra, hogy tényleg baráti és semleges programokkal jelenjünk meg. Nem célunk konfliktust gerjeszteni, így a programok csak olyanok lehetnek, amelyek befogadhatók mindenki számára. Még nem alakult ki pontosan a program, egyelőre az igényeket mérjük fel, de már kikristályosodott az irány.
A másik része a feladatomnak, hogy a kultúrintézeten belüli programokat bővítsük. Például a belgrádi magyar tanszék rendszerint hív előadókat más egyetemekről, Magyarországról. Habár szigorúan szakmai programokról van szó, nagyon szeretném vendégül látni ezeket a szakembereket a mi kultúrintézetünkben, hogy a magyar kultúra iránt érdeklődőknek is tartsanak előadást. Ugyanakkor a Magyar Tanszék programját bővíthetnénk, például szerbiai és magyarországi költők találkozójával úgy, hogy a Tanszék hallgatóinak nyersfordításait költők művészi szinten tudnák felhasználni. Szeretném, ha ez hagyománnyá alakulna. Fontos, hogy bizonyos körök találkozók által ismerjék meg egymást. Költők költőkkel, festők festőkkel találkozzanak és az ilyen alkalmak során megalkotott műveiket végigutaztathassuk az egész Balkánon. És a zene! A zene érkezhet bárhonnan, hiszen a zene olyan általánosan befogadható nyelv, ami az egész régióra kiterjedhet. Így támogatom a zenészek találkozóját, a közös zenei projekteket, amiket később bemutathatunk. Ezt a kulturális szövetet nagyon szorosra lehet és kell fűzni. Ez lesz az én feladatom az elkövetkező négy évben.
Terveznek olyan programokat is, amelyek a vajdasági magyaroknak, vagy a belgrádi magyaroknak szólnak?
– A vajdasági magyaroknak ugyanazokat a programokat tudjuk ajánlani, javasolni, amely programok Szerbiát is behálózzák majd. Külön a vajdasági magyarokkal nem foglalkozunk, mert nagyon sok olyan szervezet működik a Vajdaságban, amelyeket Magyarország más forrásokból támogat.
A belgrádi magyarok esetében pedig minden olyan program, ami ebben az intézetben megjelenik, a kiállításoktól kezdve az előadásokon keresztül, szól a belgrádi magyarokhoz is. A belgrádi magyarok nem tudnak mindig elég jól magyarul ahhoz, hogy magyar előadásokat hallgassanak, ezért tolmácsot biztosítunk. Nagyon fontos számunkra, hogy a belgrádi, vagy a Belgrád környéki magyarok, akik ide el tudnak jönni egy-egy rendezvényükre, érezzék, hogy itt mindig szívesen látjuk őket.
