Kanalas Zsófia a Szabadkai Zeneiskolában tanít tíz éve, népi éneket és népzenei tantárgyakat, a többi között népzeneelméletet és néprajzot. Az általa felkészített diákok remek eredményeket érnek el különböző megmérettetéseken, így a nemrég lezajlott KMV-n Nagy Nikolett, Dudás Nikoletta, Török Noémi, a Bagi Valentína és Sótányi Zsófia kettős, valamint a Dalkötő leánykórus is díjazott lett. Kanalas Zsófia további díjakról is beszámolt lapunknak:
– A Dalkötő leánykórussal nemrég szerepeltünk az Aranypáva Nagydíjas Versenyen, ahova meghívásos alapon juthattunk el, miután a csoport Aranypáva-díjat kapott 2014-ben Csókán. A KÓTA dönti el, hogy kiket hív meg erre a megmérettetésre, amelyen Aranypáva-díjasok versenyeznek az Aranypáva-nagydíjért. Így mentünk el Deszkre, ahol a Dalkötőkkel megkaptuk az Aranypáva-nagydíjat, Lepár Krisztina pedig szólóban különdíjat kapott. Oktatok a szabadkai Népkör MMK-ban és a bajmoki Dózsa György MMK-ban is. Bajmokon felnőttcsoportot, amellyel minden évben részt veszünk a Durindón. Az idén is Újvidéken megtartott Szólj síp, szólj! népzenei vetélkedőn a Népkör kisebb énekcsoportja, a Gingalló második díjban részesült. A zeneiskolából egy alsós szólista, Tóth Zsuzsanna szintén második díjat kapott. Fogarasi Anna, akit magánúton tanítok, az ötödik-hatodikosok korcsoportjában első díjas lett szólókategóriában.
Mikor a legjobb elkezdeni a népdaléneklést?
– Minél előbb. Tévhit, hogy hetedikben. Szerintem téves lépés a minisztérium részéről, hogy a népdaléneklést a szólóénekléshez viszonyították, mivel egészen más énektechnikáról van szó. Az a legjobb, amikor a gyerekek még a beszédhangjukon énekelnek, és nem kell őket visszaállítani a kórushangról a beszédhangéneklésre. Érdemes a kisgyerekekkel megszerettetni a gyermek- és népdalokat, akár művelődési egyesületekben néptáncolás közben.
Mire jó fektetni a hangsúlyt a kisebbeknél és mire a nagyobbaknál?
– A korosztályhoz megfelelő repertoárt kell választani. A kisebbeknél nem kell erőltetni a mélyebb tartalmú népdalokat. Inkább a korukhoz illő és nehézségű gyermekdalokat, kiszámolókat, körjátékdalokat érdemes megtanulniuk, amelyeket még olyan természetesen tudnak előadni, ahogyan azt játék közben tennék. Főleg az ÁMV-n találkozunk azzal, hogy tehetséges gyermekek nehéz vagy nem hozzájuk illő népdallal állnak ki, amit valahol hallottak és megtetszett nekik. Néha jobb és előnyösebb egy úgymond egyszerűbb népdalt választani. A középiskolások már nem gyermekdalokat énekelnek, de az nem jelenti, hogy ne tanuljuk meg a gyermekdalokat. A tanterv előirányozza, hogy az életciklushoz kapcsolódó népdalokkal, illetve népdaltípusokkal ismerkedjünk meg. Idetartoznak a gyermekdalok, a játékok, a kiszámolók, később a párosítók, a házasodás előtti időszakban énekelt dalok, egészen a siratókig. A saját tájegységünkből kiindulva jutunk el a tőlünk földrajzilag távolabb eső népdalokhoz, a dallamtípusokkal szinte az egész magyar nyelvterületet felöleljük.
Mennyire lényegesek az elméleti tantárgyak?
– A népdalénekesnek fontos tudnia, hogy mely tájegység népdalait énekli, ismerni a dallamtípusait, szokásdalait a múltra és a jelenre vonatkozóan. Melyek azok, amelyek kivesztek, vagy csak egy adott tájegységben fordulnak elő. Továbbá, mely népi hangszerek jellemzik különösképpen az adott tájegységet, és melyek terjedtek el az egész magyar nyelvterületen. A népdalénekes az elméleti tudással lesz teljes. Gyakran magánúton keresnek meg a népzene iránt érdeklődők, de inkább azt ajánlom, hogy a zeneiskolában intézményes keretek közt tanuljanak, akár más iskola mellett. Az elméleti tantárgyakon kívül mellékfoglalkozásokat tartunk, ilyen a citera, mivel ez megszűnt a zeneiskolai tanításban, hangszereink azonban vannak, a tanulókat pedig érdekli.
Versenyek kapcsán többször hallani azt, hogy előnyt jelent a saját tájegység dalainak bemutatása...
– Főleg a határon túli szemléken várják el a versenyzőktől, hogy saját területük dalait mutassák be, amibe az énekes beleszületett, ami körülveszi. Ez vonatkozik a díszítésekre, a szövegkiejtésre, a dallamtípusokra és a népi hangszerekre egyaránt. Mindenki azt tudja a legeredetibben megmutatni, amivel felnőtt. Közben igyekszünk élethűen elsajátítani más dialektusterület népzeneanyagát is, de ez nem mindig sikerül úgy, mint a saját tájegységünkével. Ez vonatkozik a néptáncra is.
Az elmúlt évtizedekhez viszonyítva nagyobb-e a népzene iránti érdeklődés?
– A nyolcvanas évek elején a Durindó és a Gyöngyösbokréta által jött egy nagyobb hullám. A kilencvenes években minden nehézkesen működött. Jelenleg valóságos népzenei láznak lehetünk tanúi az anyaországnak és a népzene népszerűsítésének köszönhetően. A fiatalok megpróbálják újból fellelni azokat az értékeket, amelyeket az elődeink hagytak ránk. Az a közeg, ahol ezt nem hagyják elhalni, büszkén nyúl vissza a gyökerekhez. Sok fiatal kollégámnak jobbnáljobb csoportja van. Sok gyermek ismét nyitott a népművészet felé.
Inkább a kisebb településeken vagy a nagyobb városokban?
– Általában a falusi közösség népzenét kedvelő gyermekei közül jönnek ki a „csiszolatlan gyémántok”. Őket még nem érte utol az elvárosiasodás, a saját közösségük művelődési egyesületeiben járnak néptáncra, jobbik esetben népdalkórusba is. Számomra nagy öröm, hogy mind több olyan gyermek, serdülő keres meg, akiket már megismerünk a Szólj síp, szólj! vetélkedő folyamán. Tudatosan és jól ápolják a népdalainkat. Büszkék a hagyományaikra, arra, amijük van, és amit csinálnak. Emelt fővel vállalják, hogy népzenei szakon szeretnének továbbtanulni, minél magasabb szintre emelni a tudásukat, és egy nap visszamenni a saját kis falujukba, hogy ott segítsék tovább a népzeneoktatást. Tanárként arra vagyok a legbüszkébb, hogy már a tanítványaim csoportjai is kiemelt első díjakban részesülnek a versenyeken. Ennél nagyobb eredmény és öröm nem is kell.
