–A fuvola tízéves korom óta a mindennapjaim szerves része. Az életemet jelenti. E hangszeren való játszás kizökkent a hétköznapi életből és egy teljesen más világba repít. Ez egy életre szóló kapcsolat – meséli Molnár Vincer Krisztina, a Szabadkai Zeneiskola fuvolatanára, akinek nemrégiben a Szerbiai Zene- és Balettiskolák Szövetsége életműdíjat ítélt oda a több éves eredményes és elhivatott pedagógiai munkájáért. Beszélgetőtársunk mögött 24 évnyi tanári pályafutás áll. Munkáját a mai napig szívvel-lélekkel és fáradhatatlanul végzi. Mint mondja, nagyon szeret tanítani, de zenekarban is szívesen játszik.Molnár Vincer Krisztina igazi zenész családból származik. Nagybátyja is a Szabadkai Zeneiskolában tevékenykedett, mint csellótanár. Apja klarinéton, anyja hegedűn játszott, az öccse pedig a nagybátyja nyomdokaiba lépett, és ő is a csellót választotta.
Hogyan indult a zenei és a tanári pályafutása?
–A Szabadkai Zeneiskola befejezése után az újvidéki Zeneakadémiára iratkoztam be. Másodéves hallgatóként, az egyetemi tanulmányaim mellett kaptam egy felkérést, hogy fuvolázni tanítsam a diákokat Topolyán. Ekkor kezdtem el a pedagógusi hivatásom, ami nagyon jó tapasztalat volt a gyerekekkel való foglalkozás szempontjából. Versenyekre is vittem őket, ahol nagyon szép eredményeket értek el. Az 1999-es diplomázásom után a Szabadkai Zeneiskolában kaptam állást, ahol eddig 24 generációnyi gyereket tanítottam fuvolázni az alap- és középfokú oktatásban egyaránt.
Mi okozza önnek a legnagyobb örömöt a pedagógusi munka során?
– Az a szép ebben a munkában, hogy ha egy gyermek elkezdi az alapfokú zeneiskolát, majd beiratkozik a zenei középiskolába is, akkor konkrétan végig tudom kísérni a tanuló fejlődését, előrehaladását, a zenei pályafutását. Ezáltal egy olyan kapcsolat alakul ki közöttünk, ami egy életre szól. Nagyon sok diákom mondta már, hogy az életükben én egy másodanyuka szerepet töltök be, hiszen sok időt töltünk együtt. Természetesen kísérem a tanulóim későbbi munkáját is. Számomra fontos, hogy hova iratkoznak a gyerekek. A célom minden esetben az, hogy segítsem a tanulóim álmait megvalósítani, és kellőképp felkészítsem őket arra, hogy bejussanak a kívánt egyetemre. Ez motivál, ez a hajtóerőm.
Mennyire lehet érvényesülni a zenei pályán Vajdaságban?
–Ezen a pályán a csúcson kell lenni ahhoz, hogy az ember érvényesülni tudjon. Sajnálatos módon mi nem olyan térségben élünk, ahol labdába lehet rúgni. A világon csak a legjobbak tudnak előre jutni. Ami viszont tiszteletre méltó és büszkeségre ad okot, hogy a diákjaink így is nagyon szép eredményeket érnek el nemcsak az iskolás éveik alatt, hanem később is. Általában ők is a pedagógusi pályára lépnek, ugyanis szólókarrierből nem lehet megélni.
Okoz-e kihívásokat a pedagógusi pályafutás összeegyeztetése a fellépéseivel?
– Teljesen összeegyeztethető, mivel mind a kettő hivatást nagyon szeretem. Egyáltalán nem esik nehezemre felkészülni egy fellépésre, ezzel párhuzamosan pedig tanítani. Én ezt választottam, ez az életem.
Milyen jótékony és pozitív hatása van a zenélésnek a gyerekekre?
– Mindenképpen jótékony hatással van a gyermek fejlődésére a zenélés. Én azt tapasztaltam, hogy sokkal jobban tudnak fókuszálni és jobban is tanulnak, mint azok a gyerekek, akik nem járnak zeneiskolába. A zene és hangszeren való játszás, a kottaolvasás teljesen más kognitív képességeket fejleszt. Itt egy hatványozott figyelemre van szükség. Amikor zenével foglalkozik a diák, az agy minden területe aktiválva van. Sőt abban a kiváltságos helyzetben is vannak azok, akik zenével foglalkoznak, hogy jobb a munkabeosztásuk, több mindent el tudnak végezni a nap folyamán, nem mellesleg a sikerélmények sem maradhatnak el. Minden generáció egy „gyöngyszemet” produkál.
Egy kevésbé tehetséges, ámde végtelenül szorgalmas gyermek is viheti sokra a zenei pályán?
– Mind a kettőre van egy nagyon jó példám. Volt egy diákom, aki nem volt egy kifejezetten tehetséges gyermek zenei téren, de hatalmas szorgalommal és kitartással rendelkezett. Az idők során annyira feltornázta magát, hogy végül felvették az egyetemre, most pedig fuvolatanárként dolgozik. Azonban van egy ellenpéldám is. Volt egy nagyon tehetséges diákom is, aki számos versenyen részt vett, de valami megváltozott benne, és már nem tudtunk hatni rá. Befejezte a középiskolát, de sosem tudott beiratkozni az akadémiára. A tehetség valójában 2–3 százalék, a többi munka. Ezt tapasztalatból is érzékeltem. A zenei pálya gyönyörű, de hatalmas lemondással is jár.
Budapesti Történeti Múzeum, dr. Korhecz Papp Zsuzsa kiállításmegnyitója (Fotó: Kolović Svetlana/Szabadkai Városi Múzeum)
Ki tudna-e emelni néhány meghatározó élményt a zenei pályafutása alatt?
– Egy meghatározó élmény volt számomra, amikor egy grazi zenekarban játszottam, mint kisegítő piccolós. Velük több ausztriai városban is felléptünk. Emellett folyamatosan együttműködöm a Szabadkai Városi Múzeummal és dr. Korhecz Papp Zsuzsannával, aki restaurációs munkái bemutatóján mindig elhív engem zenei aláfestőként. Szeretem, és nagyon élvezem ezeket a kirándulásokat.
Milyen jövőbeli tervekkel rendelkezik?
– Alkalmanként fellépek kiállításmegnyitókon, könyvbemutatókon, és tagja vagyok a Szabadkai Filharmóniának is, de a jövőben szeretnék még többet a hangszerrel foglalkozni, és több fellépést is vállalni. Emellett még számos projekt áll előttem, amelyek megvalósításra várnak.
Nyitókép: Budapesti Történeti Múzeum, dr. Korhecz Papp Zsuzsa kiállításmegnyitója (Fotó: Kolović Svetlana/Szabadkai Városi Múzeum)
