Csütörtökön este a Művelődési Házban telt ház előtt mutatták be a Zentai Magyar Kamaraszínház legújabb előadását, a Létünk című táncszínházi produkciót, melyet Patyerek Csaba és Molnár Róbert rendezett. A nagy sikerrel színpadra vitt előadás Vajdaság újratelepítésének történetével foglalkozik, és a néptánc, valamint a népzene elemeihez nyúlva igyekszik megmutatni, hogy a másfél évszázados török hódoltság utáni időszakban lezajlott népvándorlás hogyan alakította, befolyásolta táncunk, szokásaink és néphagyományunk arculatát. Patyerek Csaba elmondta, hogy az előadás oly módon született, hogy a Vajdaságban működő amatőr táncegyüttesek tagjainak egy részében már jó ideje megfogalmazódott az az elképzelés, hogy szeretnének valamilyen módon kitörni az amatőr létből, és ezért mindig újabb kihívásokat keresnek, és tulajdonképpen ennek jegyében született meg a Létünk című táncszínházi produkció.
Az előadás létrejöttét a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Az előadással hétfői Üveggolyó mellékletünkben foglalkozunk bővebben.