A felsőoktatás a társadalmi integrációért elnevezéssel tartották meg hétfőn azt a konferenciát, amelyen szó esett a speciális igényű emberek integrációjának lehetőségeiről, a társadalmi beilleszkedés és egyáltalán az ilyen emberek megítéléséről. A tanácskozásnak a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont, és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral szervezték meg. Ahogy arról már lapunkban is olvashattak, Szerbiában az új oktatási törvény előirányozza, hogy ősztől az egyébként kisegítő tagozatba kerülő diákok ezentúl a normál tagozat tanulói legyenek. Mindez számos kérdést felvet, amelyek kapcsán a magyarországi Jakab Györggyel , az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársával beszélgettünk. A konferencián megtartott előadásában is kifejtette, hogy az oktatás nem diákközpontú, hanem tananyagközpontú, tehát nem igazán számít az, hogy ki is az a diák, aki ott ül a padban, a lényeg, hogy az irdatlan mennyiségű tanagyag elő legyen adva.
– Az integráció nemcsak a szellemi tekintetben sajátos bánásmódot igénylő diákok jelenlétét jelenti a normál tagozatban, hanem azt is, hogy például egy kínai vagy vietnami származású tanuló is az osztály része. Maga az integráció jó elképzelés, a baj ott van, hogy a tanárképzésben lépéshátrány van. A kérdés az, hogy a tanítók, tanárok tudják-e megfelelően kezelni a helyzetet. Magyarországon nincs ilyen, hogy a sajátos igényű tanulók a normál tagozatba kerüljenek, nekik megvannak a speciális iskolák, de például egy kerekesszékes diákkal – aki természetesen a szellemi képességei alapján a normál tagozatba kerül – is már másként, az igényeinek megfelelően kell bánni. A tanárképzésben erre is figyelni kell. Probléma, hogy a tanároktól elvárják, hogy a differenciáltságot biztosítsa, de úgy, hogy az erre való felkészítés a tanárképzésben hiányos. A tanárképzés a kulcs. A személyre szabott oktatás leglényegesebb része a tanárképzésben kellene, hogy legyen. Intézkedéseket azután kellene foganatosítani, miután a tanárokat erre felkészítették. Nem mindegy az sem, hogy ezt 2-3 év alatt hajtják végre, vagy valóban annyi ideig, amennyi szükséges. Sem a tanárképzés, sem a szemlélet nem tart ott, hogy a tanár ne nézzen mint a moziban, amikor bemegy egy olyan osztályba, ahol ott ül egy kerekesszékes, egy kínai, egy erdélyi... Jelenleg Magyarországon társadalmi konfliktusok vannak amiatt, hogy lassan a társadalom egyharmada képtelen a meglévő oktatási rendszerbe bekapcsolódni. Nyelveket, számítástechnikai ismereteket kell egyre magasabb szinten elsajátítani. Most az a helyzet, hogy körülbelül 3-4 millió ember megy előre, és cipel magával egy nagy tömeget. Ez gazdag országot feltételez, pedig Magyarország nem ilyen. Ezzel a tömeggel mit kezdünk? Ilyen oldalról is meg kell vizsgálni a dolgokat. A társadalmi problémákra kell kitalálni egy jó iskolarendszert, enélkül csak kacagó szél lesz a nagy ugar felett.
