– Szerencsés embernek kell magamat tekintenem, mert idejében felismertem, hogy mi az, amit tennem kell ebben az életben: tanítani és tudományos munkával foglalkozni. Azt éreztem, ebben kiteljesíthetem magam. A tanítás során láthattam, hogy Vajdaságban is milyen tehetségek vannak. A tudományos munka terén örülök annak, hogy művelődéstörténészként bizonyos fehér foltokat sikerült eltüntetnem, ennek jelentős része a színjátszáshoz kötődik. Ám a mi környezetünkben a kapcsolattörténeti kutatások is fontosak. Ez a munka szintén nagy örömforrás. A levéltárakban kutatva kitárulkozhat egy ismeretlen világ – hallottuk dr. Kácih Katalintól, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánjától, művelődéstörténésztől, aki tudományos kutatásaiért Pálinkás Józseftől, a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől átvehette az Arany János-érmet.
– 28 évvel ezelőtt felkértek, hogy alapítsak egy intézményt, a Vajdasági Színházi Múzeumot, de én akkor ezt elutasítottam, mondván, nem az a dolgom, hogy intézményt alapítsak, hanem hogy írjam a könyveimet és tanítsak. Azután bebizonyosodott, hogy rosszul tudtam, hiszen alkalmat kaptam az elmulasztott dolog megismétlésére, és a tanítóképző dékánja lettem. Intézményvezetőnek lenni nem egyszerű, itt rengeteg körülménytől függ az, hogy hogyan tud az ember evezni. A tanítóképző kar akkor alakult, amikor sokan szerették volna a létrejöttét, és ez nagy erőt biztosított, ez az egyet akarunk dolog, de azt senki sem gondolta, hogy 3 év alatt képesek leszünk megalapozni, szilárd alapokra tenni ezt az intézményt, de azt kell mondjam, ez sikerült. Innen kezdve a továbbfejlődés útjai nyitottak. Nyugdíjba vonulásom után ezeket az utakat a kollégáim járják be, és merem remélni, hogy a kollégáimnak jó példa voltam. Várom már azt a pillanatot, amikor újra megkapok egy sarkot a szabadkai levéltárban, hiszen három könyvet kellene még megírnom, amennyiben futja az időmből. Az egyiknek, amelyik színháztörténeti témájú és kapcsolattörténettel foglalkozik, már egyharmad részét megírtam, de el kell kezdeni a 230 éves szabadkai tanítóképzés történetének elkészítését is. Erkölcsi kötelességem, hogy megírjam a tanítóképzés történetét monográfia formájában. Ez legalább 3-3,5 éves levéltári munkát és azután 1-1,5 éves könyvtári munkát jelent. Még egy intézménynek tartozom, a Hungarológiai Intézménynek, ahol a tudományos pályafutásomat kezdtem. Ennek az intézménynek a történetét is szeretném megírni – mondta a díjazott.
Tudományos intézmény és 20 millió forint támogatás
Sikerült tudományos intézményként is akkreditálni a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kart, s ez több előnnyel is jár a fakultás számára. Az intézmény dolgozói szabadon pályázhatnak a tudományügyi minisztérium pályázatára, amelyek a 2010-ben indult, ötéves tudományos kutatásokra vonatkoznak. A kar eddig 3 tudományos konferenciát szervezett, ám mivel tudományos intézményként akkor még nem volt akkreditálva, sem a tudományügyi minisztériumtól, sem a tartományi tudományügyi titkárságtól nem kaphattak támogatást. Most erre is számíthatnak.
Kiemelt nemzeti jelentőségű intézményként pedig megilleti a kart 2010-ben is 20 millió forint a Miniszterelnöki Hivatalnak köszönhetően. Ezt az összeget új oktatási programok kidolgozására és felszerelések, elsősorban szekrények vásárlására fordítják, de jól jön ez a támogatás a vendégtanárok honorálására is, ugyanis az ő bérezésük nincs állami szinten megoldva.
A város nem ad pénzt
A tanítóképző karnak otthont adó Sárgaház előtt ismét állnak az állványok. A tartományi oktatási titkárság 5 millió dináros támogatásának köszönhetően elvégezték a tetőn a javításokat, mert félő volt, hogy a tető a rossz állapota miatt beázik. Mint dr. Káich Katalintól megtudtuk, a tető alatti térben osztálytermeket lehetne kialakítani, hasznosítani lehetne ezt a még kihasználatlan részt, de ehhez hiányzik 5 millió dinár, s bár elvárható lenne, hogy a város biztosítson pénzt, hiszen a Sárgaház az önkormányzat tulajdona, a város 2009-ben egyáltalán nem nyújtott támogatást, és ezt eddig 2010-ben sem tette meg.
