Igazán állatiasra sikerült a fesztivál második estéje. Először egy nagyon kellemes, üde produkciót láthattunk az izraeliek előadásában. Péter és a farkas. Egy csodaszép mese, arról, hogy az ember mennyire képes bátor lenni, akár még a farkassal is szembeszállni, hogy megvédje barátait: a madarat, a kacsát és macskát. Laikus nézőként mondom: szerintem minden a helyén volt ebben az előadásban. A fiatal színészek szépen énekeltek, a gyerekek egy idő után a cicával együtt énekeltek miau-miaúzva és a kacsával is együtt pakk-pakk-pakkoztak. A jelmezek pedig nagyon ötletesek voltak: a madárka balettcipőben és legyezővel lejtett végig a színpadon, a macska szaggatott pulóverben tekergőzött, a farkas pedig bőrkabátba bújt. A nyelvi akadályok könnyen legyőzhetők voltak a jól artikuláltságnak és gesztikuláltságnak hála, a kulcsszavakat pedig szerbül is hallhattuk, ami mindenképpen szép gesztus az izraeliek részéről.
Kevésbé üde, sötétített színpadú és úgymond mélyebb darabot láthattunk ezután a spanyolok előadásában. Az ember nem madár . Megérteni ezt sem volt sokkal nehezebb, itt is spanyol–szerb nyelvű volt a produkció, ám a történet megértését igazán az segítette, hogy a nézők kaptak egy szerb nyelvű történetleírást. Maga a téma is megkövetelte a nagyobb odafigyelést: a földjét, házát elveszítő, börtönből szabadult Simon szabadságvágyát a madár személyesíti meg, ezért az öregember összeeszkábál egy madárszárnyat és leugrik az ötödik emeletről. Tudom, most bizonyára felszisszen néhány olvasó, hogy azért ez nem gyermekközönségnek való, s valóban felvethet ilyen jellegű kérdéseket, de talán (nagyon talán) a hétfőn este látott előadásmódnak köszönhetően becsempészhető ilyen is a kicsit nagyobb kisgyerekek elé.
