A kultúra nem zárható be a nemzet és a nyelv belterületére, a nemzet é s a nyelv egysége nem szorítható országhatárok közé, a kultúra alapvető jellemzője a határsértés, az áthatolás, áthatás, a nyelv-, vallás- és etnikumköztiség. A nemzeti kultúra akár kultúrák közöttiségként is leírható. Ezen gondolatmenet mellett érvel Thom ka Beáta Déli témák című kötetében. Meglátása szerint, hogy az etnikai és a szellemi határátlépések „az önmegtartás modelljévé tehetők”, a centrum és periféria fogalma jószerével kiüresedik, vagy legalábbis jelentősebben módosul, a kutatóknak új kihívásként a marginális zónákra kell fókuszálniuk a kritikai kultúra- és identitásvizsgálat során. Az egységesként és egynyelvűként tételezett kultúra helyébe a kulturális azonosság olyan poétikája lép a kultúra rétegezettsége és kibogozhatatlanul összeszálazódott hagyománya felismerését követően, mint a „többnyelvűség – többszólamúság, közelség – másság, nyelvi különbözőség – kulturális párhuzamosság, a kultúra pluralizmusa és a regionális tudat összefüggései, történelmi demitologizálás, a nyelvi határoktól függetl en reprezentációk, kritikai kultúratudat”.
Thomka Beáta az újvidéki Új Symposionban a hatvanas évek derekától Angyalosi Gergely szakfordítói segédletével tolmácsolta és közvetítette francia nyelvterületről az irodalmi iskolák elméleteit a strukturalizmustól a narratológián át a hermeneutikáig (Losoncz Alpárral egyetemben), és ilyen irányú tájékozódását, ismeretszerzését, -átadását folytatta az újvidéki Magyar Tanszéken, majd a Pécsi Tudományegyetemen, budapesti katedrákon. Az Új Symposion fennállásának 1965–1983 közti időszakában olyan teoretikus megközelítések fordításait tette közzé, amelyek Magyarországon csak jókora késéssel, esetleg részleteiben vagy egyáltalán nem jelentek meg. Kritikusi, tanulmányírói, majd később esszéírói munkásságában viszont teoretikai feltöltekezése soha nem nőtt kötelező szempontok bizonyításának feladataként a vizsgált művek és jelenségek fölé, megőrizte individualitását és gondolkodói függetlenségét. Mostani könyvében visszatükröződik a kezdetekben szerzett személyes tapasztalat, a nem Magyarországon élő magyarok kiszakítottság-érzése az anyanyelvi kultúrából, illetve még korábbról, a családi házból hozott multietnikus, multikulturális, többnyelvű és ökumenikus kultúra-azonosság. Erre épül Thomka Beáta Kultúrák között alcímű kötetének tematikus struktúrája, amelynek középpontjába az anyaországban tapasztal konzervatív ízléssel szemben az avantgárd hagyományok, a kortárs művészet modern és posztmodern irányzatai, az értékteremtő művészet és kritika iránt nyitott, nyelvi határok nélkül tájékozódó értelmiségiek műhelymunkáját lehetővé tevő Új Symposion áll. Szinte magától értetődő, hogy a folyóirat szellemiségét és arculatát meghatározó TolnaiOttó irodalmi, valamint Maurits Ferenc képzőművészeti munkáit nagytanulmányokban járja körül. A kulturális azonosság poétikájának megfogalmazásában külön figyelemmel fordul a minoritásba és marginalitásba kényszerült alkotók, a regionális, illetve csoportidentitások, a Balkáni és közép-európai narratív örökség keretében Ivo Andrić és Danilo Kiš művészete felé. Saját műfaja apológiájaként az esszépoétikának külön fejezetet szentel, szempontjai megértését pedig két nagyinterjú segíti.
