Annak ellenére, hogy nem számítanak valami nagy templomba járóknak, a zősöket totál ledöbbentette a hír, hogy elhunyt Ferenc pápa. Nem is akármikor, hanem éppen húsvéthétfőn!
– A katolikus egyházfő egy igaz ember volt, Tematild – nyugtázá atata. – Függetlenül attól, ki mennyire vallásos, sokaknak segített jobb emberré válniuk.
– Ahogy mondod, Tegyula – helyesele az öreglány. – Tevékenységével reményt adott a világnak.
– A jelenlegi országvezetők zöme mellett maga volt a remény! – fűzé hozzá a fater.
– A hívek mellett a héten nagyon sok politikai vezető is elbúcsúzott tőle – mondá amama.
– Szép és jó, hogy most mindenki megemlékezik róla, ám én azt sem felejtettem el, hogy élete során hányan támadták tettei, szavai és magatartása miatt – gondola bele az öreg. – Például, amikor a menekültválság kellős közepén megmosta a migránsok lábát.
– Nem szelektíven értelmezte és terjesztette a krisztusi szeretetet – bólogata a muter. – Cselekedetei és nyilatkozatai miatt olykor bizony heves kritikákat kellett elviselnie.
– Nem csoda, hiszen sok mindenről markáns véleménye volt – mosolyoda el atata. – Például olyat mondott, hogy „a korrupció bűzlik”, meg „nem szabad a félretájékoztatás bűnébe esni”.
– Engem nagyon megragadott az a gondolata – olvasá a zokostelójáról az öreglány –, miszerint „azok, akik nem hisznek Istenben, de a lelkiismeretük szerint cselekszenek, Isten közelségében élnek, még ha nem is ismerik azt”.
– Az én kedvencem is kapcsolódik a tiédhez – tudatá a fater –: „Nem szükségszerű hinni Istenben ahhoz, hogy jó ember legyél.” És még hozzáfűzte: „A történelem során a legjobb emberek némelyike egyáltalán nem hitt Istenben, míg mások a legszörnyűbb dolgokat is elkövették az Ő nevében.”
– Irtó zimpatikus egyéniség volt, nagyon közel éreztem magamhoz – összegezé amama. – Sajnálom, hogy felénk ritkán találkozni ilyen habitusú egyházi személyekkel.
– Róla elhittem, hogy igazi keresztényként őszintén foglalkoztatják az elesettek – állapítá meg az öreg. – Zerényen élt, pápasága előtt tömegközlekedéssel utazott, kiállt a zegényekért, felszólalt az ételpazarlás ellen, bírálta a piaci kapitalizmust, mindig és mindenhol a békét szorgalmazta. Egyházfőként is egyzerű ember maradt, a Vatikánban tangót hallgatott. Mindenki pápája volt.
– Nem utolsósorban mindvégig sikerült megőriznie a szellemességét és közvetlenségét a hívekkel – ismerteté az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Biztos emlékeznek, amikor néhány éve Budapesten járt, egy magyarokról szóló viccel üdvözölte a reptéren őt váró fogadóbizottságot.
„– Miért fogunk magyarul beszélni a Mennyben?
– Mert egy örökkévalóságig tart megtanulni!”
– Valamihez bizony idő kell, valami viszont piszok gyorsan történik – sejtelmeskede a muter. – Még jóformán túl sem tettük magunkat a sok-sok főtt sonkán és tojáson, már azon töprengünk, hogy majálisra miféle finomságokat hajigálunk majd a rostélysütő-rácsra: húst, szalonnát, kolbászt, csevapot, pljeszkavicát?
– Nem kell azért túlzásokba esni – jegyzé meg atata. – Rengeteg kaját felhalmozunk, aztán egy része pocsékba megy. Pedig Ferenc pápa intelme mellett a zakértők is fojamatosan figyelmeztetnek arra, hogy az észszerűtlen élelmiszer-előállítás meg a sok pazarlás pusztítja el a bolygót.
– Minden évben húsvét előtt elismétlem a kedves anyósomnak, hogy untig elég 10–20 tojást főzni, de ő 50 alatt bele sem kezd! – értetlenkede a Zacsek. – Aztán napokig azt ismételgeti, hogy mi nem is eszünk semmit. Két hét múlva pedig a maga diplomatikus módján megjegyzi: „Halljátok, jól meghíztatok, többet kéne mozognotok!”
– Korunk nagy ellentmondása, hogy az emberiség fele túlsúlyos, mialatt milliók éheznek – bölcselkede az öreglány.
– A másik paradoxon pedig az, hogy az előállított kaja egyharmadát eldobjuk, s közben arra panaszkodunk, hogy drága az élelmiszer – csipkelőde a fater.
– Attól tartok, hogy az idén a sárgabarack, az őszibarack, a cseresznye, sőt egyes korai meggy- és zilvafajták ára sem lesz ócsó – csóválá a fejét a Zacsek –, merthogy a kései fagy jól megtizedelte őket.
– Becslések szerint a vártnál 30–90 százalékkal kisebb lehet a hozamuk – mutata rá amama.
– Nyilván a lekvár és a pálinka ára is megugrik majd – sóhajta az öreg.
– Ez azt jelenti, hogy kevesebb lekváros palacsinta és kisüsti lesz – szontyoloda el a Zacsek.
– Gondoljon inkább arra, zomzéd – vigasztalá őt a muter –, hogy közeledik a majális: állítunk májusfát, sütünk finom rostélyost, és még a megmaradt munkásjogainkról is megemlékezünk!
– A május elsejében az is jó – egészíté ki a lajstromot atata –, hogy a megérkeztével véget ér a szeszélyes április az eszement időjárásával, amelybe a reggeli fagytól kezdve a nyári hőségen át a pusztító jégesőig sok minden beletartozik!
– Az időjáráshoz hasonlóan a honi belpolitikai helyzet is meglehetősen kiszámíthatatlan és rapszodikus – vakargatá az állát a Zacsek. – Van új kormány, de én uopste nem érzem azt, hogy a rendeződés irányába haladnának a társadalmi folyamatok. Már tíz napja az egyetemisták és az őket támogató polgárok blokádja alatt áll a közszolgálati médiaház.
– Ennek kapcsán olvastam egy zellemes aforizmát – közlé az öreglány –: „Az RTS-t megette a médiasötétség.”
– Már csak az a kérdés, hogy kívülről vagy belülről – poénkoda a fater.
– No de azt hallották – válta témát a Zacsek –, hogy a Putykó felvetette, direktben tárgyalna a zukránokkal a békefeltételekről?
– Ezek szerint a Tramplit kihagynák a jóból?! – hüledeze amama. – Pedig, ha még emlékszik rá valaki, az ámerikai főseriff mennyire beleélte magát a béketeremtő szerepébe, anno azt mondta, 24 órán belül véget vet a zorosz–ukrán csihi-puhinak!
– Azóta már tisztázta, hogy az a kijelentés csak egy „szarkasztikus megjegyzés” volt – világíta rá az öreg.
– Egyébként az amcsik még a ruszki nagyvezér meglepő javaslata előtt bejelentették, hogy amennyiben a két szemben álló félben nincs meg a kellő igyekezet a konfliktus rendezéséhez, ők kiszállnak a játékból, mert hát van a világon még annyi egyéb tennivaló – magyaráza a Zacsek.
– Nem tudom, vajon örüljek-e annak, hogy a maguk módján mindent meg akarnak „javítani” – elmélkede a muter. – A mindenféle vámokkal a világkereskedelmet is úgy megjavították, hogy mostanság szinte dübörög!
– Sajátos módon közelítenek a problémakezeléshez – heccelőde atata. – Előbb megteremtik, majd pedig minden erejükkel azon vannak, hogy megoldják a problémát, amely nélkülük nem is létezne.
– Az a lényeg, hogy történjen valami – kommentálá a Zacsek.
– Én is tudok ilyen problémákat generálni, csak egy kicsit kell spekulálnom hozzá, és csitt-csatt összejön – merenge az öreglány.
– Ez az úgynevezett „előbb cselekszik, aztán gondolkodik” szindróma – kuncoga a fater.
– Avagy rúd elé szalad – trollkoda a Zacsek –, mint a viccbéli ifjú politikus gyónás közben.
– Atyám, vétkeztem!
– Mi a vétked, fiam?
– A hiúság bűnébe estem. Naponta többször belenézek a tükörbe, és csodálom magam, hogy milyen szép vagyok.
A pap megfordul, és ránéz a fiúra.
– Ez nem bűn, fiam, csak egyszerű tévedés.
Pistike, az őszinte életre törekvő majálisozó
