Nem vehetnek fel elsős diákokat ősztől a gyógypedagógiai iskolák, ugyanis a vonatkozó törvény értelmében minden tanulónak a tömeges iskolai oktatásban kell részt vennie – még akkor is, ha értelmi képességei alapján a gyógypedagógiai iskolában lenne a helye. A pedagógustársadalom aggályokkal telve készül a tanévkezdésre.
Eddig az volt a gyakorlat, hogy a 70-es és azon felüli IQ-jú nebulóknak a tömeges oktatásban volt a helyük, az ettől kevesebb intelligenciahányadossal rendelkezők pedig a gyógypedagógiai iskolákba jártak. Ősztől viszont ez megváltozik, ugyanis a mindenkire vonatkozó integráció jegyében az utóbbi csoportba tartozók is a tömeges oktatás részesei lesznek. Arról, hogy mi mindent jelenthet ez a befogadóiskolák számára, Tóth Szilviával, a szabadkai Majsai úti iskola igazgatónőjével beszélgettünk. Hangsúlyozta: amikor speciális igényű tanulókról beszélünk, nem csak a csökkent értelmi képességűekről van szó, ebbe a kategóriába beletartoznak a tanulási zavarokkal küzdők, a diszlexiások, a diszgráfiások, az autisták, az etnikai hovatartozásuk miatt speciális szükségletű gyerekek, a látás-, hallás- és mozgássérültek, a beszédhibával rendelkezők is, de az átlagon felüli tudású tanulók is. Az integráció eddig is zajlott, tehát nem új keletű jelenség, mivel ilyen diákok eddig is helyet kaptak a nem speciális iskolákban, hiszen nem a társadalom eldugni való egyedei ők. Most annyiban változik a helyzet, hogy a csökkent értelmi képességű gyerekek is bekerülnek a nem gyógypedagógiai tagozatokba. A pedagógusok leginkább attól tartanak, hogy amíg az értelmileg speciális igényű tanulók felzárkóztatásán fáradoznak, nem jut kellő idő, figyelem a tehetséges tanulók kibontakoztatására, hiszen ők is megkülönböztetett figyelmet érdemel(né)nek. Attól félnek, hogy az osztály tanulói majd azok túszaivá válnak, akik lekötik a tanító figyelmét, és akkor jön a fűkaszáló-elv: mindenkit egy szintre hozni, a csökkent értelmi képességűek felzárkóztatásán fáradozni, miközben nincs lehetőség, idő, energia foglalkozni a tehetségeket.
SPECIÁLIS ISKOLÁBA CSAK SZÜLŐI ENGEDÉLLYEL
– Eddig is életben volt az, hogy ha a szülő nem egyezett bele, hogy a gyermeke gyógypedagógiai iskolába járjon, akkor maradhatott a tömeges iskolában. Ez ezután is így lesz. Attól tartunk, hogy átesünk a ló másik oldalára, hogy a súlyos értelmi fogyatékos gyerek is bekerül a tömeges iskolai oktatásba, és félő, hogy ez gondokat fog jelenteni, mert erre nincs felkészítve a pedagógus, a tanítók nem gyógypedagógusok, és gyógypedagógus szakemberből is hiány van (gyógypedagógus képzés pedig hozzánk legközelebb csak Belgrádban van, és szerb tannyelven), márpedig nem elég, hogy a tanító foglalkozik a gyerekekkel, hiszen kell gyógypedagógus, logopédus, pedagógus, szociális munkás is. A minisztériumban persze majd azt fogják mondani, hogy különböző szemináriumokon, továbbképzéseken felkészítik a tanítókat, de ez nem megoldás. Ahogy nem megoldás az önkéntes tanítók jelenléte sem, hiszen ők sem gyógypedagógusok. A legnagyobb ellenállás a tanítók részéről ott van, hogy „mi nem ezt akartuk, nem erre képeztük magunkat, mert ha gyógypedagógus akartam volna lenni, akkor gyógypedagógiára iratkozom”. Nem arról van szó, hogy a pedagógusok elzárkóznak az integrációtól, de ez a mostani elképzelés már túlmegy a határon. A csökkent értelmi képességű gyerekeknek is legjobb abban a közösségben lenni, ahol a kortársaihoz képest a megfelelő szintet el tudják érni. Még ha a gyereket nem is bélyegzik meg a társai, ő maga érezni fogja, hogy alul teljesít – mondta Tóth Szilvia. – Olyan nincs, hogy az osztály összes tanulója azonos szinten legyen, szükség van a differenciált oktatásra egyébként is, plusz minden ilyen tanulóra el kell készíteni még az individuális fejlesztési tervet is, amelybe be kell vonni a megfelelő szakembert, szülőt, iskolapedagógust, iskolapszichológust és természetesen a tanítót. Ez azt igényli a szülőtől, hogy maximálisan együttműködjön az iskolával, és nagy energiabefektetést tanúsítson, a tapasztalat viszont azt mutatja, hogy nem tudnak kellő időt és energiát fordítani a gyermekeikre. A gyógypedagógiai iskolában, ahol szakemberek vannak, lényegesen könnyebben megy a fejlesztés.
Ha kiderül, hogy a tanuló egyáltalán nem tudja követni a tömeges iskolában az oktatást, akkor is a szülő beleegyezése kell ahhoz, hogy utólag a gyermek a gyógypedagógiai iskolába kerüljön. Arról kell ilyenkor meggyőzni a szülőt, hogy a gyereke legjobban majd abban az iskolában tud fejlődni.
INKLÚZIÓ HELYETT CSAK INTEGRÁCIÓ
A szakemberek szerint inklúzióról akkor beszélünk, ha a tanító elég képzett ahhoz, hogy a képességeikhez mérten foglalkozzon a gyerekekkel, tudja, mit kezdjen a sajátos igényekkel, nem hanyagolva el sem a normál igényű tanulókat, sem a tehetségeket, sem a speciális igényűeket, a csökkent értelmi képességű tanulók esetében tehát gyógypedagógiai képzettsége van, míg integrációról akkor van szó, ha mindez nem valósul meg. Szakemberhiány miatt nálunk tehát csak az integráció történhet meg a szükséges inklúzió helyett, de az inklúzió is akkor lehet igazán sikeres, ha nem túl sok speciális igényű tanuló kerül egy osztályba. A speciális iskolák pedagógusai sem jönnek át a tömeges oktatásba, mivel a gyógypedagógiai iskolák nem szűnnek meg, csupán nem vehetnek fel szeptemberben elsősöket.
– Sajnos súlyos értelmi fogyatékosokat nem tudunk felzárkóztatni az elvárásoknak megfelelően – véli beszélgetőtársunk. – Mi eddig is felmértünk minden első osztályba induló gyereket. A pedagógus is, a pszichológus is. Megvizsgáljuk a gyerekek szellemi képességeit, a racionális, emocionális és szociális intelligenciáját. Amikor észlelünk bármilyen súlyosabb elváltozást a gyermeknél, akkor jelezzük a szülőnek, próbáljuk megmagyarázni, hogy pedagógiai szempontból mi volna a legjobb, de van úgy, hogy nehéz meggyőzni őket. Létezett egy községi bizottság, amelyhez felülvizsgálatra irányítottuk a tanulókat, akiknél valamilyen lemaradást észlelt az iskolai szakszolgálat. Ám a szülői belegyezésre még akkor is szükség volt, ha ez a bizottság is a gyógypedagógiai iskolát javasolta. Az év elején azonban megszűnt ez a bizottság, mivelhogy integrálni kell, tehát a bizottság munkájára már nincs is szükség. Meglátjuk, hogy mivé fajul ez: hogy az integráció természetesen zajlik-e majd, vagy sem, egészséges irányt vesz-e.
