A szakemberek szerint minden 2-3 éves korban dől el, noha Kodály szerint már 9 hónappal a születés előtt. Ő mondta azt is, hogy ekkor kell elkezdeni például a gyermek zenei nevelését. Az első évek élményei őrződnek meg legmélyebben az emberi tudatban, ezek lesznek a legmeghatározóbbak. Főként azok a szülők szívleljék meg ezt, akik mindeddig azt gondolták, hogy hadd játsszon a gyerek, legyen el magában, a játékaival, éljen a saját világában, mert azután az iskolában már úgysem lesz lehetősége erre. Persze, hadd játsszon a gyerek, éljen a maga világában, a szülő azonban figyelje, 5-6 éves koráig ne is befolyásolja az érdeklődési körét, azt viszont fürkéssze ki, hogy mire fogékony a gyermek.
Hiszen mennyi mindent elárulhat az, hogy a felkarikázott virsliből egyenlő számú halmazok készülnek vagy éppen díszek a tányér szélére. Öt-hat éves kortól a szülő helyezzen nagyobb súlyt a gyerek érdeklődési körére. Mert ahogy Goethe is mondta, két dolgot kellene, hogy a gyermekek megkapjanak szüleiktől: gyökereket és szárnyakat.
Mindezt dr. Szőke Anna óvodapedagógus, néprajzkutató mondta el Szabadkán, a Nyári Akadémián megtartott előadásán, s olyan fontos dolgokra is felhívta a figyelmet, mint az érzelmi biztonságot nyújtó esti mese olvasása vagy az anyuka éneke, s mindezt nem helyettesítheti sem hanglemez, sem mesefilm, sem a televízió. Sajnos azonban a család és az intézményes keretek (óvoda, iskola) személyiségformáló szerepe az utóbbi időben erősen redukálódott. Pedig mindezek segíthetnék a gyermek személyes értékvilágának kialakítását, tehetsége kibontakoztatását. Az irodalmi nevelés során elengedhetetlen a mesélés és esetleg a hallottakról való beszélgetés, az óvodában ajánlatos kiscsoportos beszélgetéseket tartani hírekkel, témákkal, élményekkel kapcsolatban, és figyelni, miként fogalmaznak a beszélgetőtársak. Fontos, hogy a szülő is besegítsen a zenei nevelésbe, nem elég másokkal zenére neveltetni a csemetét. A matematikai fogalmak kialakításakor élethelyzeteket kell teremteni: „Négyen alkossatok egy kört!” „Párosával álljatok sorba!”
S mikor kell igazán felkapni a fejünket, hogy ebben a gyerekben tényleg van valami? Például, ha a kisgyerek a „Nézd, milyen öreg este van!” után megkérdezi, hogy miért öreg az este. Figyelni kell a következtetés képességére is, például ha a gyerektől megkérdezzük, miért nem vágtak régen nyáron disznót, vajon rájön-e, hogy régen nem volt mélyhűtő, ahol tárolhatták volna a húst, hogy ne romoljon el. Miközben a tehetséget kutatjuk, az sem mindegy, hogyan kérdezünk. Ravaszkodjunk egy kicsit, és a „Mit csinál a medve télen?” helyett kérdezzük ezt: „Miért sovány tavasszal az erdei medve?” Vagy a „Mi történik a tóval télen?” helyett ezt: „Miért nem tud a nyuszi télen inni a tóból?” A lényeg az, hogy elgondoltató kérdéseket tegyünk fel, így felmérhető az intellektuális képesség.
