Tegnap volt 13 éve, hogy Szabadkán járt Závada Pál író. A 13 év azonban nem telt el teljes egészében Szabadkán Závada nélkül, ugyanis a Kulákprés, a Jadviga párnája, a Milota, az Idegen testünk című művek szerzője egy nappal az évforduló előtt ellátogatott hozzánk, hogy a szabadkai Városi Könyvtár zsúfolásig (főként iskolásokkal) megtelt olvasótermében eltöltsön egy órát a hallgatósággal beszélgetve a női lélekről, a készülő színdarabjáról, a méhekről, a mézes, mákos tésztáról...
Amikor Ágoston Pribilla Valéria és dr. Hózsa Éva, a szerző beszélgetőtársai arról érdeklődtek, hogy a Jadviga párnája sikere, irodalmi szenzációja után lettek-e önmagával szemben elvárásai, Závada elmondta, szerinte jobb, ha az ember nem gondol olyasmire, hogy mit gondolnak majd a kritikusok, jobb, ha az ember nem is vár semmit, csak ír, teszi a dolgát, aztán örül, ha sikere lesz.
– Könyvet akartam csinálni, de hogy szépíróként tegye, arra az ember nem nagyon mer gondolni. Leginkább az a jó, ha mások mondják meg, hogy írtál egy szépirodalmi művet. Az írói munkát lehet titokban csinálni, és amikor elkészül valami, akkor talán mások azt mondják, hogy író vagy – hallottuk Závadától, aki arról is beszélt, milyen kihívást jelentett számára a női lélekről egyes szám első személyben írnia. Hiszen könyveiben a női lélek hihetetlenül gazdag leírásaival találkozunk. – Ez egy intimebb közelség, mint az a megoldás, amikor azt írjuk, hogy mondta ez és ez a nő. Lehet lubickolni abban, hogy ki-be mászkálok a női lélekben. Ez egyrészt izgalmas, de ugyanakkor persze kockázatos kaland is.
A Milota első négy fejezetének méheiről, a mézről és a mákról is szó esett. Megtudtuk, hogy a mézes, mákos tészta a szerző gyerekkori ételvágya. Gyerekkorában részt vett a máktörésben is. Méheik ugyan nem voltak, de a szomszédnak igen, és ez mindig érdekelte. Végül hallhatunk egy részletet most készülő munkájából, ami legutóbbi kötetének, az Idegen testünknek a színpadi változata. A próbák már meg is kezdődtek a Nemzeti Színházban.
