Felindultan rontott rám egy ismerősöm, és azt kérte, feltétlenül emlékezzünk meg a Tévéjegyzetben arról az otrombaságról, amit a kereskedelmi televíziók elkövettek nagypénteken. A két legnézettebb kereskedelmi adó ugyanis – mint mondta –, minden további nélkül vidámkodott butuska műsoraival Jézus Krisztus kínhalálának napján. „Pedig a szenvedés keresztje a nem hívő ember számára is megrendítő kultúrkincs” – szögezte le.
Utánanéztem. Nagypénteken volt a Hiúság vására, a Szeress, ha tudsz!, az Utazás a Föld középpontja felé, igaz, a Passiót is műsorra tűzte a TV2, nem sokkal éjfél után, vasárnap pedig mértékletesebb volt a választék: Lány gyöngy fülbevalóval, Júdás (ismét a TV2-n, ismét éjfél után)… A Duna TV, még inkább a Duna II. Autonómia ugyanakkor teljes egészében a húsvété volt. Alkalmi műsort lehetett találni az Újvidéki, azaz Vajdasági RTV-n, de az m1, m2-n is. Tehát mégiscsak volt választék. Akkor miért kell mindenáron a kereskedelmi tévécsatornáktól várni a lelki mannát, ha tapasztalatból tudhatjuk, hogy fesztelenebbül viszonyulnak a vallási ünnephez, mint az állami csatornák? Mert magában véve, ez talán nem is olyan nagy baj, mindaddig, amíg mértékletesek, és amíg más tévécsatornák kínálata kielégíti a vallásos(abb) tévénézők igényét.
Őszintén szólva nem kell csodálkozni azon, hogy bizonyos adók „ejtették” a nagypénteket. Elvégre nem tűzheti műsorra mindenki Jézus életét, vagy Mózes történetét. Viszont az is igaz, hogy kereskedelmiék nem látnak üzletet a vallási műsorokban, pedig, mint tudjuk, nekik minden üzlet.
A lélek felmagasztosulása különösen nem „buli” a nagy médiabefektetőknek. Ezt tudomásul kell venni, és ha ezt megtettük, tovább lehet lépni, vagyis elkerülni a csatorna tájékát is.
Eddig talán egyszerű a dolog. Viszont elrettentő Csányi Vilmos etológus tétele, miszerint manapság a magányos emberek, különösen a fiatalok, maguk választják ki önmaguknak az életüket szabályozó, meghatározó hiedelmeket. Ha ez így van, és továbblépünk, azt kell látni, hogy számukra az egyik legfontosabb válogatási hely a média, ezen belül a legnépszerűbb a televízió, és azon belül a kereskedelmi csatornák. Tovább nyújtva a sort, már csak az következik, hogy a legjelentősebb tömegbefolyással az úgynevezett sztárok rendelkeznek. Azok a máról holnapra lett kommersz tévécsillagok, akik általában „aligafalig” szellemi teljesítményt mutatnak fel, ha valóságshow-ban szerepelnek, ha főznek, ha énekelnek, ha műsort vezetnek... És mégis ők lesznek azok, akik végül a nagy tömegeknek, közöttük az erősen befolyásolható, érlelődő nemzedéknek osztják az észt?! Ezen már tényleg begyűrűzik az agy.
Vallásos ismerősöm még csak hozzám tudott fordulni, gondolván, legalább szóvá tesszük véleményét. Remélem, nem okoztam neki nagy csalódást. De felindultságomban én vajon kihez fordulhatok?
