Amennyire ellentmondásos volt az élete, annyira fogja kísérni a talány, a találgatás halála után is. Eduardo Rózsa Flores egy héttel ezelőtti meggyilkolásának körülményei legalább annyira zavarosak, mint amilyenek az évek óta hozzánk eljutó, róla szóló hírfoszlányok voltak. Kedd este a Duna Televízió azon frissiben műsorra tűzte Fekete Ibolya 2002-es Chico című dokumentum-játékfilmjét, melytől naivan azt reméltem, rendet tesz a történetben, vagy legalábbis az én fejemben. Nem így történt. A filmet ugyan érdeklődéssel követtem, mert legalább annyira egyedi, mint főhősének, Rózsának (Eduardo, Ricardo, Chico, vagy Boli, nevezzük bárhogyan is) az életútja, de ennek ellenére, továbbra sem tudom helyre tenni, „beskatulyázni” ezt a különleges figurát. A filmvetítés előtt meginterjúvolt rendező ugyan sok mindent elárult Rózsáról, amit a kamerákkal nem mondatott el, mégis olyan érzésem van, hogy ezt a túl sok gyökérből táplálkozó, valahogyan otthontalan embert senki sem ismerhette igazán. Különösen, ha néhány éve megszakadt vele a kapcsolata.
A film pedig a kezdet kezdetén leszögezi, hogy amit látni fogunk, csupán fikció, még akkor is, ha a főhős saját magát alakítja. Nyilvánvaló, hogy másfél órába nem lehet belesűríteni egy fiatalember útját a politikai küzdelmektől feszülő, latin-amerikai gyermekévektől kezdve Magyarországon, Albánián, Izraelen keresztül a kilencvenes évekbeli horvátországi harctérig, de azt nem hiszem el, hogy a film maga a fikció. Inkább azt mondanám, hogy kalandfilm, portréfilm, amiből a megtörténtekhez viszonyítva sok minden kimaradt. Viszont sok minden bennmaradt, például az e tájékon rég elfeledett világforradalom fogalma a magát kommunistának valló Rózsának köszönhetően.
Nagy kérdés, ki mit bogoz ki a filmből, de a sugallat azért megvan. A különféle ideológiák összeütközése olykor háborúhoz vezet, és a résztvevők gyakran akaratlanul sodródnak az eseményekkel, és a győzelem sosem hozza el számukra a remélt szabadságot. Talán ez történt ezzel a különleges idealistával, Rózsával is. Bárhogy is, a média újabbnál újabb szenzációval lép elő, ki tudja, mekkora valóságalappal. Ráadásul új szereplők kerültek a múlt heti tragikus kimenetelű történetbe, akiket ugyancsak a titok vastag leple vesz körül, így csak fokozódik az a hitünk, hogy Dél-Amerika bizony nem sokat változott az utóbbi évtizedekben. Továbbra is bizonytalan, kegyetlen, és halálosan veszélyes hely. A Duna TV viszont jól reagált, hogy épp most tűzte műsorra a filmet. Azt hiszem sokakat a képernyő elé ültetett.
