A kezdetek 2004-re vezethetők vissza, amikor szabad művészek egy csoportja a be nem fizetett egészségügyi járulék miatt tiltakozott. Orvosi ellátást sem kaphattak hitelesítetlen egészségügyi könyvecskéjükkel. Közöttük volt Svetlana Bojković és a nemrégiben elhunyt Petar Kralj is. A fővárosi illetékesek ekkor azt állították, hogy túl sok a szabad művész, képtelenség ennyiükről gondot viselni, és azt kérték, hogy csökkentsék minimumra járulékalapjukat. Ekkor tetőzött az elkeseredés, úgy is mondhatnánk szakadt a film. A Drámai Művészek Egyesülete, valamint a Művészeti Egyesületek Koordinációs Bizottsága fellázadt, aláírásgyűjtésbe kezdett. Rövid idő alatt 16 ezer aláírás gyűlt össze. Mlađan Dinkić akkori pénzügyminiszter mentőcsomagot javasolt: 32 millió dinár kiválasztását a költségvetésből a szabad művészek nyugdíjazása céljából, és azt, hogy a legérdemesebbek között száz élvonalbeli művésznek munkássága elismeréseként öt átlagfizetésnyi nyugdíjat ítéljenek meg.
A művészek úgy ítélték meg, hogy előnyösebb kisebb összeget, vagyis 50 ezer dinárt osztani, nem száz, hanem jóval több szabadúszónak, mert így sokuk helyzetén segítenek. Az ötlet felvetésekor rendeletet is hozott erről az akkori kultuszminiszter, de intézkedés nem lett belőle. Viszont később, Voja Brajović minisztersége alatt egy újabb rendelettel valósággá vált. Az egyszerűen csak nemzeti nyugdíjként emlegetett juttatás immár a művelődési törvénybe is beépült, és nem a Nyugdíj-biztosítási Alapból fizetik, hanem a költségvetésből, az adófizető polgárok zsebéből.
Ami tehát nyolc évvel ezelőtt az igazságtalanság semlegesítéseként indult, most már egyre inkább egyfajta szociális kegyelemdöféssé, időnként „kéz kezet mos” egyezséggé, vagy ki tudja mivé fajult. Mindenesetre olyan valamivé, ami igen sok vihart kavar, még több kérdést vet fel. És nemcsak a nemzeti kisebbségek körében, akik eddig valahogy eléggé kimaradtak a „nemzeti” kategóriából. Idén, mint azt a múlt héten közzétettük, a 366 jelölt közül 43-an nyerték el a nemzeti nyugdíjra való jogosultságot, és közöttük van Toplák Imre karmester és Vrábel János népzenész is.
Mindenesetre mindaddig, amíg a többségi nemzet nem tudja eldönteni mit kezd saját magával, addig a kisebbség nem sokra számíthat. Márpedig elvárás van bőven, talán épp ezért reakció is. Idén például a hoppon maradottak között van olyan is, mint Zorica Brunclik. Ő sértve érzi magát, mert hoppon maradt, más meg azért, mert vele egy csatasorba kellett állni. És tényleg, ki lehet érdemes művész, ki lehet jogosult a nemzeti nyugdíjra?
Vagy a kritériumokkal, esetleg az odaítélő bizottsággal lenne a baj? Bárhogy is, ott tartunk, hogy a lista egyre hosszabb, hisz évről évre újabb nevek kerülnek az előzőek mellé. Nem úgy működik a rendszer, mint pl. Magyarországon, Franciaországban...: bizonyos számú embert jutalmaz az ország a nemzet színészeként, ezért bármilyen kegyetlen is az eljárás, csak akkor juthat az érdemes művész nemzeti nyugdíjhoz, ha valaki előtte „kiesett a körből”. Szerbiában ezzel szemben minden évben tágul a kör, egyre több a nemzeti nyugdíjas, így nem csoda, hogy a fővárosi sajtó máris azt latolgatja, pénzhiány miatt idén bizonytalanná válhat a kifizetés is.
