Igazán sok zenekarnak adott megmutatkozási lehetőséget a szenttamási Őseink zenéje rendezvény, melyet tizedik alkalommal szerveztek meg az elmúlt hétvégén. A jól ismert, gyakra(bba)n hallott itthoniak mellett megtapsolhattuk a kalotaszegi Kis Csipás és Bandája muzsikáját, a mezőségi Palatkai Bandát, a szegedi Korinda Zenekart, tavaly a kecskeméti Csík Zenekart, hogy csak néhányukat említsük meg. Már ez a csipetnyi ízelítő is bizonyítja a népszerű rendezvény szervezőinek törekvését, hogy minden évben a népzene által kissé kitekintsünk határainkon túlra is. Idén a sepsiszentgyörgyi (Erdély) Heveder együttesnek jutott ki ez a szerep, mintegy bizonyítván dr. Pákozdi Csabának, Magyarország Külügyminisztériuma Kisebbségi Jogi Főosztálya főosztályvezetőjének helyszínen elhangzott üdvözlő gondolatait, miszerint a magyarság azonosságának a nyelven kívül az egyik legfontosabb formája épp a zene és a tánc.
A jubileumi rendezvényen jó volt újra hallani a Szegedről érkező Mentés Másként Triót, de a Juhász zenekart, a Csalókát, a Vékát, és látni azt a néhány pár táncost, akik talán nem vonták el teljes mértékben a zenészekről a figyelmet, még akkor sem, ha ez az est elsősorban az övéké. Mert zene és tánc elválaszthatatlanul összefonódik. A Heveder együttes, vagy ahogy szűkebb hazájukban mondják: banda, ritka vendég a Vajdaságban, ezért figyelmünk rájuk terelődött.
Akik nem ismerik őket, el kell mondani, bár fiatalok, komoly és mélyen gyökerező hagyományokat ápolnak. A 2002-es megalakulásuk óta Erdélyben számtalan tánccsoporttal dolgoztak együtt, de alapvetően a Háromszék Együttesnek köszönhetően verbuválódtak. Azóta is rendszeres házigazdái a sepsiszentgyörgyi táncháznak, úgymint a Néptánc és Népzene szimpóziumnak, valamint az Erdélyi Népzenészek Találkozójának, de Magyarország és Erdély számos néptánc- és zenetáborának gyakori muzsikusai is. A Heveder első CD-je, az Eresszed, hogy menjen című 2009-ben jelent meg. Tavaly észak-amerikai körúton vettek részt, idén pedig először léptek fel a Vajdaságban zenekarként. Az együttes tagjai: Fazakas Levente – hegedű, Molnár Szabolcs – hegedű, Fazakas Albert – brácsa, Szilágyi László – brácsa, ifj. Bajna György – bőgő.
Szenttamási bemutatkozásuk előtt ifj. Bajna Györgyöt faggattuk, miért jár meglehetősen kevés erdélyi népzenész Vajdaságban. Mivel hálátlan dolog mások nevében beszélni, a bőgős székely módra inkább kitérő, mintsem határozott választ adott. Mondván: Sokat nem jártunk erre, de a népzenei köröket nem választja el a határ, tudunk egymásról. Egészen jó viszonyt ápolunk. A Csalóka tagjai például a háború alatt ott húzódtak meg, de a többiekkel is, a Juhász zenekarral, a fiatalabbakkal, Bezzeg Gyuláékkal és másokkal is jó kapcsolatot ápolunk.
– Zenekarunkból hárman már jártak Vajdaságban, de teljes felállításban először lépünk most közönség elé – mondja a bőgős. – Nagyjából az a helyzet, hogy az itteniek többet járnak Erdélyben, mint mi erre, de zenészként becsüljük, ismerjük egymást.
A Heveder tavaly Észak-Amerikában járt, ahol – akárcsak Szenttamáson –, nagyon jól fogadták őket.
– Nagyon kellemes csalódások értek bennünket, mert rengeteg anyagot ismernek, énekelnek, táncolnak a tengeren túliak. És nem csak magyarok. St. Louisban koncert után egyetlen magyar ember volt a teremben, mégis azt kérték, hogy táncházat muzsikáljunk. Ekkor 8–10 középkoron jóval túllevő pár felállt, és gyönyörű szép mezőségi táncokat jártak, pedig semmi közük a magyarsághoz. Azért elsősorban a magyar közösségek miatt utaztunk az Egyesült Államokba és Kanadába, és ők sem okoztak csalódást.
Bajna szerint a Heveder elsősorban otthon szeret zenélni, és igyekszik tiszta forrásból merítkezni, mert ami letisztult több száz éven át, annál nem kell okosabbnak lenni.
– Talán lehetünk is okosabbak, de kérdés, szabad-e. Semmi bajom nincs a népdal-feldolgozásokkal, azok is nagyon fontosak, mert az is egy módja, hogy megismertessék, megszerettessék a népdalokat olyanokkal, akik másként nem vonzódnának ehhez a zenéhez. De, épp ezért kellenek olyanok is, akik még eredetiben, tisztán játsszák a népzenét. Magyarországon divatos lett a feldolgozás. Ami – még egyszer mondom –, nem baj, csak fontos, hogy ne feledkezzünk meg a másik változatról, az eredetiről sem.
A mi elképzelésünk szerint a távoli Erdélyben van a táncházi muzsika természetes közege, de azt már nem tudjuk, hogyan ápolják ott a néphagyományokat.
Bajna és társai szerint ott egészen sok táncot ismerő ember van, táncházak heti gyakorisággal vannak, bár általában nem túl jelentős a részvétel, inkább középiskolások járnak, de kivételes alkalmakkor 500–600-an is összegyűlnek és táncolnak. – Most már alig maradtak az öregek közül olyanok, akik zenélnek, a többség elment szépen sorban. Saját fiaik már nem biztos, hogy azt muzsikálják, mint amire mi felnéztünk, és akiktől próbáltunk kicsit mesterséget lopni – állítják a Heveder tagjai.
