– Hosszú idő óta, két évtizede nagyobbrészt változatlan a tendencia: sok vajdasági magyar fiatal folytatja tanulmányait Magyarországon. Az utóbbi időben azzal is kell szembesülnünk, hogy a középiskolás generációnak jelentős százaléka a kelleténél gyengébben beszél szerbül, az pedig világos, hogy az itt rendelkezésre álló felsőoktatási intézmények döntő többsége szerb tannyelvű továbbtanulási lehetőségeket kínál. Igaz ugyan, hogy van magyar nyelven oktató felsőoktatási intézmény, és vannak karok, ahol a tantárgyak egy részét magyarul adják elő – kezdte beszélgetésünket Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Viszont ezek a magyarul oktató intézmények olyan szakembereket képeznek, amelyekből nincs hiány. A hiányszakmákat pedig nem tudják magyarul tanulni.
– A nagy dilemma az, hogy hol van az igazság. Vajon ott-e, hogy erővel javítanunk kell a középiskolát végző generációknak a szerb nyelvtudását, vagy magyar nyelven működő felsőoktatási intézményrendszert kell kiépíteni. Az egyszerűbb megoldás az, ha a szerb nyelvtudást erősítjük, mert mind továbbtanulás mind munkavállalás szempontjából azok, akik csak magyarul tudnak érvényesülni, hátrányos helyzetbe kerülnek. De mindez nem vonja kétségbe azt, hogy van mit gondolkodnunk a felsőoktatási rendszerünk további pallérozásán. Azzal kell azonban tisztában lennünk, hogy egy egyetem alapítása a társadalmi szerkezet lehetséges kihívásainak nagyságrendi sorrendjében az első helyen van. Az alapításnál szigorú törvényeknek kell megfelelni, a működtetéshez pedig tengernyi pénzre van szükség. Az oktatásra fordított pénz Szerbiában eleve nem elégséges a meglévő intézmények fejlesztésére sem. Nem lehet könnyen külföldi támogatásokhoz jutni. Akkor volna jó nekünk, ha természeti, társadalmi és egyéb tudományágakból számos lehetőséget tudna kínálni az alapított egyetem az itteni magyar ifjúságnak. Anyagi és szervezési okok miatt ettől meglehetősen távol vagyunk.
n Ez azt jelenti, hogy ebben a pillanatban nem is foglalkoznak a magyar vagy a multietnikus egyetem kérdésével? Megrekedt?
– Valóban megrekedt. Azonban az MNT nemrégen alakult felsőoktatási és tudományos bizottsága hamarosan tárgyalni fog erről a kérdésről. A határon átnyúló együttműködésekben és az ilyen programokat támogató uniós forrásokban lehet, hogy meg lehet találni a pénzeket egy magyarországi–szerbiai költségvetési potenciál tekintetében.
n Tehát egyik megoldás lehet az is, hogy nem saját alapítású, hanem egy magyarországi egyetem kihelyezett része jöjjön létre nálunk?
– A kézenfekvő szegedi irányú gondolkodás mellé hozzá kell venni a pécsi, kaposvári irányt is. Ezt annak tudatában mondom ki, hogy egyetlen lépést sem tettünk ennek érdekében, de nem árt végiggondolni. Meg kell vizsgálni, hogy megtalálhatók-e a közös érdekek ebben.
Nem véletlen, hogy nem léptünk tovább a szabadkai multietnikus egyetem ügyében. Az derült ki, hogy nincsenek hozzá erőforrások. Azt is tudni kell, hogy egy egyetem oktatói személyi állományának a felállítása nem abból áll, hogy kimegyünk az utcára és behívunk embereket. Egy egyetemnek háromnegyed részben saját káderrel kell rendelkeznie, nem vendégtanárként, hanem itt kell állandó munkaviszonyban lennie megfelelő tudományos fokozatokkal. Ezeknek a fokozatoknak a munkabérvonzata is magas. A másik kérdés, hogy van-e elég olyan, megfelelő fokozattal rendelkező szakember, aki máshol még nem kapott állást. Megfelelő számú karra is szükség van, legkevesebb háromra. A szabadkai tanítóképző kar nem rendelkezik önálló jogi státussal, a közgazdasági kar pedig tudomásom szerint továbbra sem akar ebben a történetben részt venni. Mi megfogalmazhatunk elképzeléseket, de a létező intézmények működésébe nem szólhatunk bele.
n Akkor mi az, amiben gondolkodni lehet?
– Az elkövetkező időszakban így vagy úgy, de pontot kell tenni az ügy végére. A kérdés, hogy reális-e ilyen ötleteket dédelgetnünk, ha forrást nem tudunk biztosítani. Mivel ez komoly kockázat, én amondó vagyok, hogy kockázatos vállalkozásba nem szükséges belevágni, mert éppen azok érdekét sérti, akikért lépéseket teszünk: a jövendő egyetemi hallgatókét. Ez biztosan azon kérdések közé tartozik, hol nem lehet hibáznunk.
(Folytatjuk)
