– Updike egy történetet mesél el nekünk: volt egyszer, hol nem volt egy unalmas kisváros, ahol nem történt semmi. Ott élt három, mondjuk úgy, érett korban levő nő, akik magányosak és elégedetlenek voltak. Egyre csak a hercegüket várták, aki végül meg is érkezett. Itt kezdődik a mi mesénk – így vezette fel Hernyák György rendező, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata 2010/2011-es évadjának második premierjét, az Eastwicki boszorkányokat. Aki kíváncsi a folytatásra, az február 19-én, szombaton, 19.30-tól megnézheti a Jadran színpadon, ekkor lesz ugyanis a bemutató. A rendező azt is hozzátette, hogy szerencsére régen látta az azonos című nagy sikerű filmet, hiszen ha elevenen élne emlékezetében biztosan „lopott” volna belőle.
Az előadás férfi főszereplőjétől és a társulatvezetőtől, Mezei Zoltántól megtudtuk, hogy az Eastwicki boszorkányok valójában egy vígjáték, de nem nyújt önfeledt szórakozást, hiszen mélyenszántó, felnőtt mese, nem kevés erotikával fűszerezve. Emiatt az előadást inkább a felnőtteknek ajánlják, ami nem korhatárt jelöl, inkább a gondolkodásmódra vonatkozik. A darabot lehetőségeikhez képest látványosra tervezték, filmes bejátszásokkal, élő zenével, díszes jelmezekkel, jellegzetes díszlettel. John Updike szövegét Tasnádi István alkalmazta színpadra, az előadás támogatója a magyarországi Szülőföld Alap, a szerbajkúak pedig minden alkalommal feliratozva tekinthetik meg.
A három boszorkányt Kalmár Zsuzsa, Pesitz Mónika és Vicei Natália játssza, akiknek ez az előadás több szempontból is jelentős. Kalmár Zsuzsa elmesélte, hogy 1995-ben játszott utoljára a férjével, Mezei Zoltánnal egy színpadon, akkor is csak két mondat erejéig. Pesitz Mónika hozzátette: tíz éve tagja a szabadkai Népszínháznak, de még sohasem szerepelt Kalmár Zsuzsa partnereként. Vicei Natália viszont azt emelte ki, hogy kevés ilyen szöveg létezik, amely a nők elmagányosodását, az öregséggel való szembenézést taglalja.
Ifj. Kucsera Géza is részt vesz az előadásban, hiszen élőben szaxofonozik: – Először érzem azt, hogy a zene nem eszköz, hanem szereplő. Négy hangból áll a zenei téma, ami akár a föld–levegő–víz–tűz szimbólumaként is felfogható, ugyanakkor a gondolat erejét próbálja kifejezni. Megjelenik a „legősibb hangszer” is, az emberi hang, amelyet összhangba hoztunk a szaxofonnal – árulta el a zeneszerző.
