Budapesten, a Gerbeaud cukrászda emeleti termében ért utol Ratko Mladić letartóztatásának híre. Azért marad számomra emlékezetes, mert a szlovén, horvát és szerbiai újságírók, idegenforgalmi szakemberek munkajellegű találkozóján a horvát csoport robbantott a rég várt, mégis meglep etést kiváltó hírrel. Nem nagy túlzás azt állítani, hogy egy pillanatra megállt a bicska a levegőben. A sziporkázó szemmel tett bejelentést gyors mobilinternetezés követte, és nem volt kétség, nem tévedett a B92, de az ex-yu kollégák sem, akik furcsamód picivel előbb értesültek, mint a szerbiaiak. A meglepetést követően csakhamar helyreállt a rend, tette mindenki a dolgát, mintha mi sem történt volna.
Még ha színlelés volt is ez, hasonló forgatókönyv szerint járt el a szerbiai közszolgálati média is. A hír közzétételével némileg megkésett – a horvátországi média valóban gyorsabb volt –, de ezt követően az elsőrendű médiaeseményt jelentőségéhez méltón tudta kezelni. Valójában mást nem is kellene elvárnunk a közszolgálati médiaháztól – különösen a nemrégiben tett nyilvános elnézéskérése után a miloševići időkben elkövetett sértéseiért –, mint hogy magasfokú hivatástudattal, tárgyilagosan, felelősségteljesen, hatékonyan végezze a munkáját. Mindennek végül is sikerült eleget tennie, kiválóan vetélkedett a B92-vel. Ettől függetlenül nem vitatható el, hogy Mladić letartóztatásának első exkluzív feltvételeit az SZRT készítette.
A média világában, akárcsak a sportban, rendkívüli fontosságú az elsőbbség, ám mégsem az egyetlen szempont. Nagyon fontos az az összkép, mely a műsor, ez esetben műsorfolyam után kialakul a nézőben. Az emlegetett tévécsatornák: a B92 és az SZRT szinte egymáson túltéve gyakorlatilag félnapos maratoni különműsort szenteltek az eseménynek, mely garantáltan nagyszámú nézőt tartott a képernyő előtt. Ez a CNN-ízű „csomag” az Öböl-háború óta tökéletesedik világszerte, sajnos, a mi térségünk is gyakran főszereplőjévé vált. Ismétlődő helyszíni jelentkezések, bejátszások jellemzik, melyeket hozzáértő stúdióvendégek faggatásával, magas rangú személyek kijelentéseivel, a hazai és a külföldi reagálások összefoglalóival töltenek meg. Mindeközben megfelelő hőfokon tartják a helyzet drámaiságát, hiszen csak a feszültség fokozásával tarthatják meg a néző figyelmét.
Az SZRT maratoni különműsora jól átgondoltnak, mértéktartónak tűnt összetettsége ellenére is. Zoran Stanojević csapata csaknem 12 órát töltött a stúdióban, munkájuk fő eredményét pedig abban látom, hogy az eseménynek megadták a napi politikán túli, kellő súlyt. Többek között két saját készítésű dokumentumműsort is bemutattak, melyekkel felidézték mindazokat a történelmi pillanatokat, melyeknek Mladić a részese volt. Az egyikben a letartóztatott háborús életrajzát dolgozták fel, a másikban pedig a szörnyű srebrenicai mészárlást. Az eseményektől való tisztes távolságban (2007-ben és 2009-ben) készített filmekről van szó, ami alapjában véve lehetőséget adott a tisztá(bba)n látásra. Az a médiaház, melyet alig két-másfél évtizede kizárólag a nemzeti elvakultság vezérelt, mára megszelídült. Mladić letartóztatását egészen tárgyilagosan, hivatásszerűen tudta kezelni.
Reméljük, a hágai történet utolsó felvonásának közvetítése – Goran Hadžić letartóztatása – hasonlóan magas szakmai igényességgel, nem túl sokára következik. Addig csak abban lehetünk biztosak, hogy a hágai körözöttek sajátos survivorját ez utóbbi nyerte.
