Igaz, csak Budapesten kezdődik június a könyv ünnepével, ám ez a szakmabelieket egy cseppet sem zavarja abban, hogy a magyar fővárostól távol is könyvközelben érezzék magukat, ilyen idő tájt, nyár elején. Könyvújdonságoktól hemzsegnek a honlapok, merthogy a magyar nyelvű könyvek megjelentetését a kiadók főként erre az időszakra tervezik. Talán kivételt képez a gyermekirodalom, melynek megjelentetési idénye mégiscsak sokkal inkább a húsvéti vagy karácsonyi időszakhoz köthető.
A gyerekeknek vajon csak akkor vásárolnánk könyvet? De olvasnak-e egyáltalán, s ha igen, mit kedvelnek a felnövekvő nemzedékek, milyen választékkal találják szembe magukat?
Rögtön leszögezhetjük: nincs könnyű dolga a mai gyerekeknek, ha követendő példát akarnak választani. Valamikor a békés cowboyok vagy éppen Winnetou és Old Shatterhand, Nemecsek, az egri hősök számítottak abszolút népszerű olvasmányhősöknek, most viszont szinte ömlenek a harcosok, az űrlények, a mágusok, a mutánsok, a trollok... A vad focibanda, A kincskereső hármas ikrek, Vámpírkönyvek: íme néhány sorozatcím a könyves kínálatból. Vannak persze külön lány-eszményképek is, mindenféle korú és tudású boszorkánypalánták, akik megmentik a világot a gonosz összeesküvésektől. Van Neveletlen Hercegnő, Tini boszik, még Jane Blonde is. Ezeket a gyakran vakmerő, szerencsés, kedves hősöket ugyan kedveli az olvasók egy része, mégis keveseknek olyan fokú az ismertsége, mint egykoron volt.
Persze, akkora a kínálat, hogy ez nem is csoda. Kilószámra termelődnek az újabbnál újabb hősök, a képregényektől kezdve. Ebben a hatalmas felhozatalban meglepetten fedezhetjük fel, hogy létezik gyerekhorror és tinikrimi, sőt még fantasyirodalom is, vagyis mindaz, ami az úgymond felnőttirodalomban is megtalálható. Hihetetlen!
Valahol azt olvastam, hogy a gyermekirodalomban a gond a mennyiséggel kezdődik. Szinte felbecsülhetetlenül bőségesre dagadt immár a magyar nyelvű gyerekirodalom, rendkívül nagy, ráadásul tarka a kínálat. Ember, azaz gyerek legyen a talpán, aki a sok értéktelen ponyva között talál egy-két értékesebb munkát. Így lép elő minőségivé a kérdés.
És hogy is válhat valódi példaképpé a se szeri, se száma kalandhős, ha leggyakrabban épp csak összefércelik őket, még csak főbb jellemvonásaik sem egyértelműek, jószerével jellemük sincs kidolgozva. A mindenféle szuperemberek, természetfeletti képességekkel rendelkező lények megoldanak egy-egy konfliktust (esetleg sorozatszereplőként kötetenként egyet), de a cselekvések, kalandok szintjén túl semmit nem mutatnak magukból, így személytelenek és valójában idegenek maradnak. Nem tudjuk, mit éreznek, mit gondolnak, hogyan élnek, a velük találkozó gyerek nem is tud a szó valódi értelmében megbarátkozni velük.
Más a helyzet Harry Potterrel vagy a filmtrilógiának köszönhetően ismét felfutó A Gyűrűk Ura hőseivel, akiket az utóbbi években egészen könnyedén asszimilált a felnövekvő nemzedék. Ezek szerint a valódi hős nemcsak fizikai kvalitásaival szimpatikus, hanem rendíthetetlen erkölcsi tartásával is arat. Nem feltétlenül bátor, és bár néha vonakodik elfogadni a rá mért sorsot, nem ismer lehetetlent az igaz ügy érdekében. Vagyis igazi mesehős-jellemvonásokkal rendelkezik, amire a nagyregényszerű keret lehetőséget is teremt.
Az olvasói szokások talán mégsem változtak meg alapjaiban, mert az igazi mesehősökre ma is van vevő. Az olvasótábor ha lassan is, de előbb-utóbb elvégzi a sajátos „rangsorolást”. Ebben bizony mintha nem változtak volna az olvasói szokások. Talán tényleg nem is változnak.
