A hírekben gyakran szereplő tűz- és vízkárok, földrengések és járványok természetszerűleg egy nagyobb közösség életét fenyegetik, és bár a pusztításnak mindig van oka, felelőse csak nagyon ritkán. Ugyanez jellemzi a katasztrófák fiktív változatát, a katasztrófafilmeket is, melyekből ki tudja, miért a forró hónapokban mindig bőven kijut a nézőnek. Ok tehát nincs, felelős még úgy sem.
De nemcsak katasztrófafilm akad bőven, hanem durvaságoktól, erőszakosságtól hemzsegő műsor is – legyen szó híradóról vagy a közelmúlt eseményeit taglaló vitaműsorról –, olyannyira, hogy a jelenségnek immár saját megnevezése is van: tévéerőszak.Császi Lajos, az MTA Szociológia Kutatóintézetének munkatársa könyvben foglalta össze gondolatait a jelenségről, és megállapította, hogya sok-sok durvaság valóban érzéketlenné tesz a szenvedéssel szemben, ezenkívül tényleg utánzásra csábít, és csakugyan a gyártók profitéhsége és a nézettségi mutatók iránti hajsza tartja életben. Hogy a baj még nagyobb legyen, nem tudni, az agresszió pontosan hogyan hat felnőttre, gyermekre, aztán egyszer csak döbbenten szembesülünk a szörnyű következményekkel.
Az erőszak persze nem csupán a napi adás jelentős részét kitevő sorozatokból és filmekből árad, sokkal intenzívebb a tudósítások és riportok, vagy például a bűnügyi krónikahatása. Bizonytalanság, szorongás, sőt félelem érzését kelti a nézőben, legyen szó rodoszi erdőtűzről, grúz hídrobbantásról, niši családi tragédiáról vagy Dick Tracy-féle chicagói krimitörténetről. A sort folytathatnánk, sőt kiegészíthetnénk az újfajta „küzdősportokkal”, melyeket talán nem is kellene a sport kategóriájába sorolni, hiszen az ütés-verés látványát kívánják kelteni: minél embertelenebb, annál jobb alapon. Hátborzongató mozdulatokat, ütéseket képesek produkálni az effajta „erőművészek”, mintha valóban haláljátékot játszanának a közönség előtt. Hogy miféle ösztön vezérli a nézőt az efféle „játék” végigizgulására? Mi ülteti az otthon ülőt a képernyő elé, ha egyideűleg viszolyog a látványtól? Hát...
És mi van, ha nem viszolygunk, ha egyszerűen úgy „erőszakolnak” meg bennünket, hogy észre sem vesszük? Például a reklámokkal. Az ember kiváló alany a manipulációra, legyen az bármilyen eredetű: eszmei, politikai, fogyasztói... Maradva a hasunknál, egy európai szintű felmérés eredménye szerint a tévé ebből a szempontból is hatásosabb a többi médiumnál. A megkérdezettek többsége, átlagosan 29 százalékuk ugyanis a televíziót nevezte meg annak a közvetítőnek, mely a vásárlásnál a leginkább befolyásolja. Igaz, nem sokkal marad el a nyomtatott sajtó sem (27), viszontmeglepően alacsony az internet és az óriásplakátok hatékonysága.
Más szóval: a tévé vezet. Szellemi erőszak tekintetében immár kimutatottan. Ne hagyjuk magunkat!
