Szenteleky Kornél író születésnapját, július 27-ét a vajdasági magyar irodalom napjaként tartjuk számon 2005 óta, amikor a Magyar Nemzeti Tanács a vajdasági magyarság jeles napjai közé sorolta. Vajon az eltelt hat év alatt kialakult-e valamilyen megemlékezési forma, ami hozzájárulhat a vajdasági magyar irodalom népszerűsítéséhez? – kérdeztük dr. Toldi Évától,az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanárától.
– Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy július 27-e a vajdasági magyar irodalom napjaként az elmúlt hat évben ismertté vált-e annyira, hogy népszerűsíthetné az itteni irodalmat, akkor azt kell mondanom: nem. Kérdés azonban, hogy elvárjuk-e ezt tőle. Elvégre a víznek, a földnek, az erdőnek és ki tudja, még mi mindennek nincs világnapja, ezeken a napokon mégsem indulnak meg a vizek, nem rendül meg a föld, nem nőnek vissza kipusztított erdők. Föl lehet úgy is fogni, ez a nap a vajdasági magyar irodalomnak egy ilyen jellegű deklaratív „világnapja”.
Ha viszont mást várnánk tőle, ahhoz sokkal több kell. Az, hogy egy egész közösség felvállalja a „működtetését”, a vele járó önkéntes munkát. Mint ahogyan azt a sziváci Szenteleky Művelődési Egyesület tagjai teszik: évek hosszú során át az állandó pénztelenséggel küszködve igyekeznek rendezvényüket olyan tartalommal megtölteni, amely a saját munkájukat is tükrözi, valamint a vajdasági magyar íróknak, tanároknak, értelmiségieknek, egyszóval irodalmi életünk minden részvevőjének szól. Nem véletlenül említem a Szenteleky Napot – szintén kiemelt rendezvénye az MNT-nek –, idén lesz negyvenéves, 1971 óta rendezik meg folyamatosan. 1996 óta a Szenteleky Napok egyik rendezvényét augusztus 20-án, Szenteleky halálának napján tartják, ekkor találkoznak irodalmunk képviselői Szivácon, hogy gyászmisén és irodalmi összejövetelen emlékezzenek meg róla. Azért esett a választásuk erre a napra, mert hagyományt elevenítettek fel, ugyanis a két világháború között is összegyűltek legjelesebb íróink Szenteleky sírjánál. Alkalom volt ez arra, hogy megbeszéljék irodalmunk ügyes-bajos dolgait, de a személyes kapcsolatteremtésre is, Herceg János esszéiből tudjuk, hogy például Majtényi Mihály őt még a szerelmi életébe is beavatta, persze a polgári ízlés szabta határok között.
Szükség van egyáltalán az ilyen napokra?
– Ha szükség van rájuk, ha nem, léteznek. Mint ahogyan az egyik irodalmi olvasat nem oltja ki a másikat, az egyik „nap” sem szünteti meg a másik „napot”. Véletlenül sem akartam azt sugallni, hogy valamelyik is felesleges lenne, hiszen mindegyik azt bizonyítja, hogy a nemzeti hovatartozás mellett létezik egy egészséges, működőképes regionális identitástudat, amely az irodalmi alkotásokra is kiterjeszthető. Az ünnepnapokat az irodalmi kultusz létrehozásának igénye élteti. Ma az irodalomtudománynak külön ága foglalkozik az irodalmi kultuszok keletkezésének körülményeivel, ami az irodalom életének rendkívül érdekes és fontos területe.
Mennyire ismerjük a vajdasági magyar irodalmat, és mint tanár, milyennek látja a fiatalok előtudását, mellyel a Magyar Tanszékre érkeznek az általános iskolából és középiskolából? Egyáltalán a tanterv mekkora teret szentel a vajdasági magyar íróknak?
– Magamból indulok ki: az én nemzedékem sokkal több író-olvasó találkozón vett részt, természetes volt, hogy ismertük az írókat, hogy érdeklődve vártuk a felvágatlan Hidat, olvastuk a Magyar Szót, akartunk tájékozódni az irodalmi életről. Pedig akkor sem volt ilyen szempontból más a tanterv. Ma is azt kellene tudatosítani, hogy már középiskolában különmunkát is be kell fektetni az irodalomban való tájékozódásba. És ha olyan munkát végzünk, amely érdekel bennünket, akkor már nem lesz minden napunk hétköznap, néha a felfedezés ünnepét is megéljük. Aki értelmiségivé akar válni, márpedig egy leendő magyartanár, újságíró, lektor stb. az lesz, annak elengedhetetlen, hogy ismerje környezetének a kultúráját. Meg a Tanszéken is könnyebben boldogul.
Mi kellene ahhoz, hogy a vajdasági író és olvasó közelebb kerüljön egymáshoz?
– Vissza kellene állítani az olvasás szép szokását. Akkor talán többen ráébrednének, hogy itteni írók szövegei is szólhatnak róluk.
