Esélyt kell adni a reménynek, nemcsak a botrányoknak, a balsikernek. Valahogy így, pozitívan próbálok gondolni a Vajdasági RTV élén történt változásokra. Új igazgató, új ígéretek, talán új remények. De miben is reménykedhetünk? Elsősorban abban, hogy a rádió és a tévé magyar szerkesztősége is nyerésre áll. Hogy újra önállóbb lesz, több munkatársat gyűjthet maga köré, nagyobb hátszelet kap, és akkor hallgathatóbb, nézhetőbb műsorokat készít.
Egyelőre azonban a kisebbségi szerkesztőségekről alig ejt szót valaki, pedig az új vezérigazgatótól ezt elvárjuk. Megnyilatkozásai sokkal inkább vonatkoznak a szerb nyelvű hírműsorokra, melyektől minőségi javulást, sőt a ház egészének felvirágzását reméli. Igencsak szemet szúrnak a (állítólag 200 ezer dinár körüli) bérek, melyekkel az új vezetőség magához csalogatott több, a B92-ből éppen kiröppent neves újságírót.
Ám nem ez a lényeg. Sőt még az sem, hogy egyáltalán mire lesznek képesek ezek a meglehetősen nagy bizalmat kapott belgrádi újságírók, vajon felvirágoztatják-e az évtizedek óta önarculatát kereső és valahogy sehogy sem találó tévécsatornát. Ismerik-e kellőképp az újvidéki székhelyű, de nagy területet fedő, több szempontból is erősen tagolt médiaház adottságait, auditóriumát? Tisztában vannak-e azzal, hogy Újvidék, Vajdaság gyakran igen távol esik a fővárostól, csakúgy a közélet fontos szereplőitől? Egyáltalán csinálhat-e egy-két fecske nyarat?
A lényeg máshol, sokkal inkább ott keresendő, hogy milyen szerepet is kellene ennek a tévéháznak betöltenie, mi is a rendeltetése, alapvetően kihez akar szólni. Magyarán önmagát kellene definiálnia. Emlékeztetőül álljon itt, hogy az Újvidéki Televízió indulásakor még virágzott a testvériség-egység szelleme, a tartomány nemzeti megoszlása sokkal kedvezőbb volt a kisebbségek részére a mainál, így természetszerűleg a nemzetiségi szerkesztőségek fontosabb szerepet töltöttek be. Máig ez a helyzet alaposan megváltozott, és valószínűleg már senki sem bízik abban, hogy a helyzet visszarendeződhet. Viszont nem szabad a kisebbség tényét megkerülnie annak, aki a Vajdasági RTV vezetését vállalja. Az új vezérigazgató szavaiból mégis arra következtethetünk, hogy alapvetően nem is foglalkoztatja a házban működő szép számú nemzeti kisebbségi szerkesztőség, sokkal inkább a felzárkózás a legmenőbb belgrádi tévécsatornákhoz.
Azt hiszem, a korábbi meg az azt megelőző vezetőség is erre törekedett, és mint láttuk, belebukott. Magyarán: néhány eminens újságírótól nehezen válik úgy „beintésre” korszerűvé, dinamikussá, változatossá annak a tévéháznak a műsora, melynek több évtizedes bemeszesedett apparátusa, és szűk pénztárcája van. Ezenkívül az utóbbi két évtizedben a vezetés érdemben rendre csak a szerb hírszerkesztőséggel foglalkozott, a többi szerkesztőséget (film, kultúra...) leépítette, míg a nemzetiségiek hírszerkesztőségeit együttesen – mellőzve a tényt, hogy 15, vagy 290 ezren vannak –, csendben megtartotta. Nem remélt, és nem is kapott tőlük sokat. Amíg ez a viszonyulás marad, addig nem várható változás a Vajdasági RTV vezetésében. Amíg nem látják be, hogy a siker nyitja nem Belgrád szajkózásában van, és nem találják meg a közös hangot a vajdasági emberrel, addig kár a gőzért.
