Ünnep hátán ünnep. Sőt, nyakunkon az új esztendő! Hiába intem magamat, hogy december 31-e közönséges nap, olyan, mint a többi, semmilyen lényeges fordulatot nem hozhat magával, mégis egy belső hanggal kell megküzdenem, mely alig várja, hogy elérkezzenek az év utolsó napjai, hogy számvetést tehessen. Mi is történt velünk 2011-ben? Mi történt a 365 nap alatt?
Sok minden, és ugyanakkor semmi. Annyira, hogy nehéz megfogni azt a fonalat, ami meghatározná a tévé idei világának jellemzőit. Vagy tényleg jellegtelen év volt? Takarékoskodtak a tévéstúdiók? Hagyták magukat sodródni a kommersz vizeken? Kaptunk-e annyit saját országunkban – netán többet? – mi, kisebbségben élők, mint a korábbi években? Az anyaországi tévécsatornák szenteltek-e akkora figyelmet a határon túli magyarokra, mint korábban? Egyáltalán hozott-e újat a televíziózás 2011-ben? Csak kitérő választ tudok adni ezekre a kérdésekre, mert bizonyos, hogy a jövőre esedékes – bár Szerbiában már előre elhalasztott – digitalizáció árnyékában élünk. A nagy tévés bumm a közeljövő témája lesz, és mégha ez „csak” műszaki változást jelent is, meghatározó mozzanat, aminek a „következményei” még beláthatatlanok. Akár az az „apróság”, ami a nyolcvanas években játszódott lett a magyar állami televízión, amikor több évtizednyi (el)hallgatás után csaknem lopva „megjelentek” a határon túli magyarok a magyarországi médiában. Karácsony volt. A ma már általában hírhedt kategóriában emlegetett Csurka István 1987-ben emlékezetes rádiójegyzetet olvasott fel. A szegények és a kitaszítottak adventjáról beszélt. S hogy az egyetemesre tágított kép alatt valójában kiket is értett, az írás végére kiderült: „ez a mostani advent […] a sorban állóké, a metsző csíki szelekben buszokra váróké, a jegyükre kenyeret is hiába remélőké, […] a felpofozottaké, a világítani se merőké, a ház előtti autócsikorgást lesőké. Csak ezzel, a hómező fölötti ölelkezéssel lehet teljes a mostani advent. Ajándékozzuk meg magunkat ezzel az egyetemességgel.” A Ceauşescu Romániájában élő magyarokról szólt az írás. Nem a határon túliakról, de legalább egy részéről. Két évvel később azonban minden megváltozott, a román forradalom csodálatos karácsonnyal ajándékozta meg a Kárpát-medencét. A kilencvenes években főleg a Duna Televíziónak köszönhetően már a világ magyarjai is helyet kaphattak a képernyőn. Nagyot változott a világ, 2011-ig egészen természetessé vált, hogy a magyar állami média rólunk is szót ejt karácsonytól, az ünnepektől függetlenül is.
Holnap aztán – valamikor kora délután – kezd majd kirajzolódni, hogy nem egy sima szombat van. És jöhet, amihez legtöbb tévécsatorna folyamodik: film hátán film, zene hátán zene, saját gyártású szilveszteri produkció helyett filmek és rajzfilmek, énekesek. Az RTL Klubon az 1980-ban készült Szuperzsaru Terence Hill-lel indít, majd az 1981-es Kincs, ami nincs, főszerepben Bud Spencer és Terence Hill lesz műsoron; és már rá is csúsztunk az esti, feltehetőleg egy bakiparádés híradásra. A TV2 sem cizellálja sokkal jobban: Szellemirtók 2. 1989-ből, majd Fletch 2. szintén 1989-ből, majd az alig tizenöt éve bemutatott Bilko főtörzs jön. Az M1 hozzájuk képest egyszerre teljesít fölül és alul: a Meztelen diplomata című 1963-as magyar filmmel, majd a Beethoven 2.-vel, majd aztán jönnek a saját műsoraik.
Szóval ez lesz a 31-ei indítás, és a folyatás sem ígérkezik sokkal változatosabbnak, még kevésbé szívderítőnek. A „szilveszteri otthonülők” (vannak pár millióan, ne tessék lebecsülni!) tényleg visszasírhatják a régi-régi tévés, valóban szórakoztató szilvesztereket. És nagyon sajnálom, hogy a televíziók nem tudnak több fantáziát, szórakoztató pillanatot, élvezetes humort beleszőni a szilveszteri kínálatba, hisz nagyon jól tudják, emberek milliói – választás híján – ismét csak a képernyő előtt várják majd az új évet. Vagy ne kiabáljam el? Érhet bennünket meglepetés?
