2024. december 22., vasárnap

„Mindig más arcát mutatja a mű”

Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményének színpadi adaptációját játszotta a 6SZÍN Szabadkán

Egy kis nyári szünet után, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ a héten folytatta a csütörtök esti rendezvénysorozatát. A helyszín ezúttal a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház volt, ahol az érdeklődők a budapesti 6SZÍN vendégjátékát láthatták. Az előadás Petőfi Sándor Az apostol című műve alapján készült, Szilágyi Bálint rendezésében, valamint Stork Natasa, Szamosi Zsófia és Szilágyi Ágota szereplésével. A műsor a Mozdulj! Petőfi! programsorozat részét képezi.

Az előadás egyszerre kísérletező és autentikus is, Szamosi Zsófia arról beszélt, hogy a szöveget illetően szinte teljes egészében hűek maradtak az eredeti műhöz:

– Ez egy nagyon nehéz olvasmány, szerintem aki diákként az iskolában találkozik Az apostollal, annak nem okoz túl nagy élményt, inkább valamit, amin át kell rágnia magát. Számunkra nagy felfedezés volt, hogy ez a mű mennyire élő, mennyire tud a mának szólni, olyan problémákról, amelyek ma is érvényesek. A humor is megcsillan benne, amit elsőre olvasva talán nem is érzékelünk. Azt gondolom, hogy az előadásunkkal megsegítjük a mű értelmezését. Attól, hogy elvégezzük az olvasó munkáját, sokkal élvezetesebbé és követhetőbbé válik ez az egész, ily módon próbáljuk tolmácsolni azt, amit Petőfi az olvasóknak akart átadni – hallottuk Szamosi Zsófiától.

Jelenet Az apostol című előadásból (Fotó: Lukács Melinda)

Jelenet Az apostol című előadásból (Fotó: Lukács Melinda)

Szilágyi Bálintnak szívügye volt színpadra állítani Petőfi e nagy volumenű művét:

– Édesapám irodalomtörténész, legfőképp a 18–19. század irodalmával foglalkozik, úgyhogy a Petőfi-témában nagyon otthonosan mozog. Gyerekként is már nagyon sokat hallottam Petőfiről, így ő számomra egy nagyon fontos szerző lett, Az apostol pedig az egyik meghatározó műve, amit mindig is nagyon szerettem, és már régi vágyam volt színpadra állítani. Amiben mindig is biztos voltam, hogy női szereplőkkel készíteném el. Részben a meglepetésre építve, a nézői elvárások direkt be nem teljesítésére, de sokkal inkább az anyafigura hangját szerettem volna kiemelni – tudtuk meg a rendezőtől, aki azt is kifejtette, hogy neki személyesen mit is jelent Az apostol:

– Mindig mást jelent. Mindig más mondatok fontosak belőle. Nagyon közelinek érzem magamhoz, mozog bennem ez a történet, és mindig más helyen áll meg, de túl hosszan sohasem álldogál egy helyben. Emiatt is jó ezt a művet, egyáltalán költészetet olvasni, mert mindig más arcát mutatja nekünk a mű. A költészetnek ez is a feladata, hogy mindenkinek mást és mást jelentsen – mondta Szilágyi Bálint, akit ennek az előadásnak a színpadra állításáról is kérdeztünk.

– Korábban is tettem rá kísérleteket, de azok nem valósultak meg. Nagyon kacskaringós út vezetett a létrejöttéhez, ahol elkészítettük volna, az a hely bezárt. Az apostollal tulajdonképpen én kerestem meg a 6SZÍN-t, így ez az előadás részben a saját produkciójukként, részben pedig pályázati pénzből készült el. A 6SZÍN otthont adott ennek az előadásnak, a repertoárjukra vették, és tulajdonképpen forgalmazzák. Nagyon hálás vagyok, amiért azt mondták, hogy náluk be lehet mutatni. Megközelítőleg egy éve játsszuk, az pedig, hogy egybeesett a bicentenáriummal, szerencsés egybeesés. Berlinben és Szegeden is jártunk vele. A német fővárosba a Collegium Hungaricum meghívására mentünk, így magyar közönség előtt játszhattuk – hallottuk Szilágyi Bálinttól.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás