Nem tudok és nem is akarok nekrológot írni.
Egy kollégának se, nemhogy kettőnek egyszerre.
Gombóc mászkál le-föl a torkomban, szorongás kínoz. Gréti és Ági szelleme itt van mellettem, pontosabban: mögöttem, ahogy a szerkesztőségben is háttal ültünk egymásnak.
Amikor 1981-ben egy hétfői reggelen beléptem a szerkesztőségbe, igencsak paprikás hangulat volt. Kapkodás, egy-két szitokszó, mindenki százassal dolgozott. Gréti a főnök, Mucsi József fölmenőit emlegette, Ági mellette szerényen meghúzódva csak pislogott, de mindketten szorgalmasan méricskélték a leadott, írógéppel papírra vetett szövegeket és a melléjük csatolt papírképeket. Horváth Gabi – mint mindig – valamit magyarázott, Farkas Laci meg sürgette a dolgozókat.
Budžarov Németh Ágnes
Klipa Krábesz Gréta
– Lapzárta, gyerekek, ne szórakozzatok, már harmadszor telefonálnak a nyomdából!
Mert akkoriban bizony még nagyon másképp készültek az újságok, mint ma, és ez alól a Jó Pajtás és a Mézeskalács se volt kivétel. A szerkesztőnek pontosan a megfelelő sorszámban megírt szöveget kellett bekérnie az újságíróktól és külső szerzőktől, azt átolvasnia, ha kellett, meghúznia, rövidítenie vagy éppen beírnia valami fontosat, ami kimaradt, a lektorral elolvastatni, nyelvileg gatyába rázni a szöveget, kiválasztani a hozzá menő fotót... és akkor jött Gréti és Ági művészete: mindebből oldalt faragni, ha kell, rajzolni is hozzá illusztrációt vagy csak apró vignettát.
Sorokat számoltak, cicerométerrel méricskélték a (lap)tükörként előttük fekvő papírívet, megtervezték és méretezték a címet, alcímet, kopfot. Aztán szaladtak az egésszel a nyomdába, ott a szedők (akkor még) ólomsorokba szedték a szöveget, a cinkográfusok raszteres cinklemezt készítettek a fotókból, vonalrajzos cinklemezt a rajzokból, majd az ólomszövegsorokat hasábokba rendezve, a kiemelt szövegrészek (címek, alcímek) betűit kézzel sorbarakva és az alakuló oldalba a fotókat és rajzokat elhelyezve kialakult az oldal. Mindez Gréti és Ági gondos felügyelete mellett az ólomgőzös nyomdában, hiszen ez a folyamat se volt olyan egyszerű, amilyennek így elmesélve tűnhet.
Az oldalról próbalenyomat készült, ezt nézte át a korrektor, ha hibát látott, orvosolták. Csak a többszörösen átnézett, átolvasott oldal mehetett a nyomdagépre, hiszen a gyereklapokban elvileg nem szabad hibát véteni.
Művésznőink vezényelték le a nagy nyomdatechnikai váltást is, melyet a komputertechnika hozott, ehhez azonban már Hadadi Bandi kolléga segítsége is kellett, őt a kilencvenes évek háborús behívói sodorták távolba, de a váltás addigra megtörtént, a komputeres tördelés gyerekbetegségeivel meg már valahogy megküzdöttünk.
Teljesült vágyunk, hogy a szemünk előtt, a szerkesztőségi szobában alakuljon ki az az oldal, az a lap, amit az olvasó hamarosan a kezébe vehet.
Ági komolykodó szakmai megjegyzései, Gréti folyamatos viccelődései most is a fülemben csengenek. Néhány évvel ezelőtt még Jó Pajtás-os kávézást-fagyizást szerveztünk a sétálóutcában, az idén ezt már nem sikerült összehozni.
Az időskor és a betegségek szinte egymás után szólították el őket az égi szerkesztőségbe, ahol már ólomgőz se rontja a levegőt.
Nyugodjanak békében!
