Csütörtökön este a Szekeres László Alapítvány székházában a Dohogó ember és szemérmes rendező című esemény vendége a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjának az idei kitüntetettje, Hernyák György, az Újvidéki Művészeti Akadémia nyugalmazott tanára és Jászai Mari-díjas rendező volt. Az eseményen Husnyák Andrea, a Szabadkai Gyermekszínház és a Pannon RTV munkatársa egy izgalmas, gondolatébresztő és őszinte beszélgetésre invitálta a rendezőt, akivel egyebek mellett a legújabb szakmai kitüntetéséről, a rendezői pályához vezető útról, a karrierének legmeghatározóbb pillanatairól, a nemrégiben kiadott Amit elnevezésű verseskötetéről és a magyar színházművészet jövőjéről kialakított képéről is szót ejtettek.
Hernyák György 1952-ben született Csantavéren. A zenepedagógiai főiskola elvégzése után kezdte meg tanulmányait az Újvidéki Művészeti Akadémián, ahol 1980-ban szerzett rendezői diplomát. Az elmúlt fél évszázad alatt öt színház/társulat megalakulásánál volt tevékenyen jelen. Az első a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesület drámacsoportja, amit a falubeli amatőr fiatalokkal alapított meg. A második a Kovács Frigyessel közösen megálmodott és mindmáig működő Tanyaszínház. Ugyanakkor a Kovács Frigyes által létrehozott Tájszínházban zenészként is részt vett, a H-Group megalapítása is a nevéhez fűződik, de a Kosztolányi Dezső Színház létrejötténél is jelen volt, melynek első előadását ő rendezte.
Hernyák György több mint harminc évig tanított. Ez alatt az idő alatt több színészgenerációt vezetett a pályára az Újvidéki Művészeti Akadémia színész szakának évfolyamvezető tanáraként. 1985-től folyamatosan rendezett Újvidéken, Szabadkán (ahol egy ideig a Népszínház magyar társulatának főrendezője is volt), Zentán, a Szabadkai Gyermekszínházban, s ritkán Magyarországon is.
Mint mondta, 19 évesen látott életében először színházi előadást, amely olyan nagy hatással volt rá, hogy akkor döntötte el: színész lesz. Később azonban az élet a rendezői pálya felé sodorta.
– A színjátszást nem lehet tanítani, legalábbis nem úgy, ahogy tanítják például a matematikát, fizikát vagy filozófiát. Számomra a színész olyan, mint egy nagy fiókos szekrény. Számos fiókja van, melyekben különféle érzések vannak elrejtve. Az én dolgom a színésznövendékkel együtt az, hogy megpróbáljam ezeket a fiókokat kinyitogatni. Van, amelyik fiókhoz van kulcs, így könnyen nyílik, egy másikhoz elveszett, s meg kell keresni, de olyan is van, amelyhez nincs kulcs, ezért csak feszítővassal nyitható. A nyitás csak akkor sikerül, ha a színésznövendék is akarja – emelte ki az est vendégén, majd elárulta, mindig is fontos volt számára, hogy minél jobban megtalálja magát abban a drámában, amelyet rendez.
– Ha magamévá teszem a produkciót, ha kapcsolatba kerülök vele, vagy már kezdettől fogva sajátomnak érzem, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy abból jó előadás kerekedik. Életemben – kettő kivételével – mindig nagyon kevés pénzből készítettem előadásokat, de úgy gondolom, pénz nélkül is lehet színházat csinálni. Az ihlet nem ettől függ. Mindig az a legfontosabb, hogy legyen egy jó színész, néző és lelkesedés. Amíg van néző, addig van színház is – mondta Hernyák György, majd arról, hogy az alkotás öröme él-e még benne, a következőket válaszolta:
– Lassan két éve nyugdíjba mentem, de szívesen rendeznék még előadást. Most is bolygat belülről valami, hogy kellene még alkotni, ötleteim is vannak. Remélem, összejön, és nem fáradok el addig – zárta gondolatait a Jászai Mari-díjas rendező.
Nyitókép: Az eseményen Hernyák György rendezővel Husnyák Andrea, a Pannon RTV munkatársa beszélgetett / forrás: Szekeres László Alapítvány
