2024. december 22., vasárnap

A népzene és a néptánc ünnepnapjai Adán

Ma tartják meg a 60. Gyöngyösbokrétát, holnap pedig a 47. Durindót

Mintegy 3000 résztvevőre számítanak Adán e hétvégén a Kárpát-medencében egyedülálló néptánc- és népzenei fesztiválunkon. Ma, szombaton a 60. Gyöngyösbokrétán 33 vajdasági magyar művelődési egyesület néptáncegyüttese lép fel az adai korzón lévő nagyszínpadon. Az eseményt dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke nyitja meg. Vasárnap 124 népzenei együttes és szólista mutatkozik be a 47. Durindón, amelynek egyik helyszíne az adai Szentháromság-templom, a másik pedig a színházterem. Ezt a rendezvényt Sárközi István, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke bocsájtja útjára.

Bácska és Bánát számos településéről érkeznek a táncosok és énekesek Adára, hogy részt vegyenek Vajdaság legtömegesebb népművészeti fesztiválján. Nem csupán a hagyományaink éltetéséről, a fellépési, bemutatkozási lehetőségről szól az e rendezvényen való részvétel, de a találkozásról is: a szórvány és a tömb, a falu és a város hagyományőrzőinek találkozásáról: tapsolhatnak a másik produkciójának, tapasztalatot cserélhetnek, barátkozhatnak egymással.

Érdemes e hétvégén családi programként is Adára látogatni: a népzenei- és néptáncprodukciók, a Gyöngyösbokréta résztvevőinek látványos felvonulása és menettánca, a kézműves-, hagyományainkat felelevenítő kiállítások, a színes kirakodóvásár, a koncertek, a táncházak – mind-mind hasznos időtöltésnek, pompás élménynek ígérkezik. A szervezők mindent megtettek azért, hogy így legyen.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Molnár Edvárd archív felvétele