2024. október 28., hétfő

Játékos nyelvi vetélkedés

Adán két nyelvészeti vetélkedőt rendeztek a kisdiákoknak a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon

A Szarvas-napokon pénteken tartották meg az általános iskolák 4. és 7. osztályos tanulói számára a játékos nyelvi vetélkedőket az adai Cseh Károly Általános Iskolában és a helyi színházteremben. Az adai Cseh Károly és a moholi Novak Radonić Általános Iskola 4. osztályos tanulóinak megrendezett versenyen tizenheten vettek részt Horváth Anikó magyartanár vezetésével. A nyelvi vetélkedő arany minősítésű díjazottjai: Bor Dominik (Mohol), Csincsik Ádám (Ada), Januskó Laura (Törökfalu), Nagy Zsófia (Mohol). A többi résztvevő ezüst, illetve bronz minősítésben részesült.

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület évek óta rendszeresen megszervezi a rendezvény keretében a 7. osztályos diákok játékos nyelvi vetélkedőjét. Erre az idén huszonhét diák nevezett be tíz település általános iskolájából, mégpedig főként Szerbiából, illetve Magyarországról és Romániából is. A Cseh Károly iskolában megrendezett írásbeli elődöntőt követően a tizenöt legeredményesebb versenyző került be a szóbeli döntőbe, amelyet Szűcs Budai Engelbert magyartanár irányításával a színházteremben bonyolítottak le. A vetélkedő legeredményesebb, arany minősítésű versenyzői: Gordos Emese 192 pont (adai Cseh Károly iskola), Kozma Vivien 190 p. (zentai Thurzó Lajos iskola), Kis Eleonóra 187 p. (zentai Thurzó Lajos iskola), Barna Vilmos 182 p. (adai Cseh Károly iskola), Horváth Eszter 171 p. (moholi Novak Radonić iskola). A döntő többi résztvevője ezüst minősítésben részesült. Azokat a versenyzőket, akik az elődöntőből nem jutottak tovább, bronz minősítéssel jutalmazták a szervezők.

A nyelvművelő napok pénteki programja késő délután a könyvtár olvasótermében az Andreanum 800 – Az európai önrendelkezés hajnala a Magyar Királyságban című könyv bemutatójával zárult dr. Pomozi Péter közreműködésével.

A nyelvművelő napok szombati programja 9.30-kor kiállításmegnyitóval folytatódik a színház előcsarnokában, illetve 10 órától koszorúzási ünnepséggel Szarvas Gábor mellszobránál. A rendezvénysorozat 10 óra 30 perctől az adai községháza tanácstermében tudományos tanácskozással zárul, amely egyben akkreditált tanári továbbképzés az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületével társszervezésben.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A játékos nyelvi vetélkedő döntőjének résztvevői az adai színházteremben (Csincsin Zsolt felvétele)