2024. december 22., vasárnap
A DÉL-BÁNÁTI MAGYAR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLETEK 34. SZEMLÉJÉNEK MARGÓJÁRA

Egy közös eseménynaptáron fognak dolgozni

A szemle tanácskozását Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke zártale

Az idén, október 26-án Pancsova adott otthont a 34. Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléjének, amelyen nyolc magyar művelődési egyesület tizenkilenc műsorszámmal mutatkozott be. A késő délutáni programot egy fontos tanácskozás előzte meg, amikor is a dél-bánáti magyar művelődési egyesületek képviselői a vitaindító után a dél-bánáti összefogás szép példáit emelték ki.

A tanácskozáson elhangzottakra Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke is reagált. Gondolatait azzal kezdte, Dél-Bánát mindig is példaértékű volt az összefogás tekintetében.

– A szemle 1969-ben ennek az összefogásnak a hozadékaként jött létre, a közösség megerősítéséért, de ugyanaz a helyzet a dél-bánáti betlehemes találkozóval is, ami hasonló módon és céllal jött létre. Amit ma Balassa Julianna elmondott, akár a Magyar Percek műsorra, akár a Dél Pacsirtái gyermekkórusra, akár a Börcsök Erzsébet Pedagógus-gyesületre, akár a Herczeg Ferenc-napokra gondolunk, mind-mind ezt támasztja alá. Az egyik legnagyobb, legtömegesebb és legtovább tartó ilyen jellegű összefogásból eredő rendezvény a dél-bánáti gyermektábor, amelyet egykor Fehértemplomon indítottak útjára, majd hosszú idő után Győrfi Horváth Gizella és mások közös ötleta alapján folytatódott. Aztán egy rövid időre megszakadt a járvány miatt. A tábort az idén Székelykevén szervezték meg újra úgy, ahogyan azt a közösség akarta. Az, hogy a közösség mit érhet el, attól is függ, hogy a tagjai mennyit kommunikálnak egymással. Ebben nagyon fontosak az idősebbek, a tapasztaltabbak, és az is, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését is. Az összefogás akkor lehet hosszú távú, ha abba másokat is bevonunk, ha sikerül a következő nemzedéket is e lobogó vagy jelszó mögé állítani, ami ennek a szemlének is a jelszava, azaz: Fiaim, még énekeljetek! – közölte a VMMSZ elnöke, aki arról is beszélt, hogy a dél-bánáti összefogás erősítését egy közös eseménynaptár kialakítása is szolgálhatná.

– Már régóta azon gondolkodom, hogyan lehetne közös eseménynaptárat kialakítani. Én most annak a reménynek adok hangot, hogy amikor körbeküldünk egy űrlapot vagy egy táblázatot, akkor azt az egyesületek gyorsan kitöltik a hagyományos rendezvényeik dátumaival. Ezzel talán elkerülhető lenne az események ütközése, és az egyesületek képviselői részt vehetnének a rendezvényeken. Ez nemcsak ebben a régióban lenne jó módszer, hanem Vajdaság többi részén is, úgyhogy Dél-Bánáttól megint tanulhatunk – zárta gondolatait Sutus Áron.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Sutus Áron, a VMMSZ elnöke (Vidács Hajnalka felvétele)