2025. április 18., péntek

A népmeséé volt a főszerep

Díjkiosztó és a Juhász zenekar koncertje a szabadkai Népkörben

A Népkör Magyar Művelődési Központban immáron 9. alkalommal szervezték meg a Mesélő Népkör – Népmese Fesztivált. Az esemény kiemelkedő mozzanata a képzőművészeti, meseszerző valamint animációkészítő pályázatok ünnepélyes díjátadója volt. A fesztivál hivatalos támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

A program egy kiállításmegnyitóval kezdődött, ahol a rajzpályázatra beérkezett több mint 850 alkotás közül a zsűri által kiválasztott művekből egy tárlatot tekinthettek meg az érdeklődők. A rendezvényen a díjazott gyerekek felolvasták saját meséiket, valamint megtekintették a díjazott animációs alkotásokat is. Az estet a Juhász zenekar zárta, a Vándorlás Vajdaságban című koncerttel egybekötött könyvbemutatóval.

Bodrogi Hajnalka, a Népkör Magyar Művelődési Központ ügyvezető igazgatója elmondta, az esemény célja, hogy a magyar népmeséket népszerűsítsék, főként az élő szóban elmondott meséket. Megjegyezte, hogy a kreatív pályázatot Benedek Elek születésnapján, a magyar népmese napján tették közzé.

– A népmesék tanulságos mesék, amiből sokat okulhatnak a gyerekek. A néphagyományt fontos már az ölbéli gyermekkel megismertetni, akár a gyermekjátékokon vagy a népmeséken keresztül, felfedezve a népi szokásokat, a népi világot. Más élmény a szóban előadott mondóka, mint amikor a tévé előtt szórakozik a gyermek. Lényeges, hogy a gyerekek lassabb életvitelt folytassanak, és megtanulják élvezni a hagyományos mesemondást, miközben elképzelik a történeteket a fejükben. A kicsik képzelőerője határtalan, ezért is hívtuk életre a fesztivált, ahol a rajzolásban, meseírásban, különböző műfajokban próbálják ki magukat. A fesztivál több alkalomból áll, számos részből tevődik össze. A rendezvény akkor teljesedik ki, amikor közzétesszük az eredményt. A rajzpályázatot az óvodások és a kisiskolások részére hirdetjük meg, a történetírást kisiskolások és felsősök számára, míg az animáció a hetedikeseknek-nyolcadikosoknak, valamint a középiskolásoknak szól. Mérvadónak tartjuk, hogy éljünk a modern technika adottságaival, hogy használjuk ezeket a lehetőségeket, hiszen egy mobiltelefonnal is gyönyörű rajzfilmet, filmet lehet készíteni. Jónak bizonyult az ötletünk, hiszen tavaly négy alkotás érkezett be, idén viszont tíz. A szám egyre csak növekszik, és hiszem azt, hogy ez még fejlődni fog, és még többen kapcsolódnak be. A pedagógusoktól is pozitív visszacsatolást kaptunk, hogy az ovisoktól egész a középiskolás korosztályig be tudjuk vonni a fiatalokat a fesztiválba – taglalta az ügyvezető igazgató.

Bodrogi Hajnalka hozzátette, hogy a szakmai elbíráló csoport összeállításakor figyelembe vették, hogy a Népkörben számos elismert művész dolgozik, és melléjük egy külső szakértőt is bevontak a bírálatba.

Kolovity Edina felvétele a díjazottakról

Kolovity Edina felvétele a díjazottakról

A beérkezett animációkat Siflis Zoltán, Balázs Béla-díjas filmrendező, valamint a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium két tanára: Baráth Attila színművész, és Herédi Károly magyartanár értékelték. A meseíró pályaműveket Ágoston Pribilla Valéria, nyugalmazott magyartanár, a Szabadkai Gyermekszínház volt igazgatója, és a Városi Könyvtár korábbi igazgatóhelyettese, illetve Csík Mónika író, újságíró bírálták el. A rajzpályázat zsűrielnöke Boros György grafikus, művész, rajztanár volt, akinek a növendékei szintén részt vettek a véleményezésben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A díjazott gyerekek felolvasták saját meséiket, valamint megtekintették a díjazott animációs alkotásokat is (Kolovity Edina felvétele)