2025. április 16., szerda

Amit a pályázásról tudni érdemes

A civil szféra vajdasági képviselőinek tartottak szakmai napot

Szakmai napot tartott tegnap a Magyar Nemzeti Tanács azon vajdasági civil szervezetek számára, amelyek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Erősödő Kárpát-medencei Program pályázati kiírására szeretnének jelentkezni. Az MNT a szakmai napon a civil szféra képviselőinek segített bemutatni a pályázási folyamatot, valamint – nyertes pályázat esetén – az elszámolással kapcsolatos teendőket, ezért az eseményen a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezetői, dr. Pulai Gábor, a Határon Túli Támogatások Igazgatóságának igazgatója, és Andrási Szilvia, a Határon Túli Támogatások Igazgatóságának és a Határon Túli Pályázati Programok Osztályának osztályvezetője ismertették a szükséges lépéseket, és válaszoltak a felmerülő kérdésekre.
A tájékoztató napon elhangzott, hogy az MNT mindennapos munkája során elkötelezetten dolgozik azért, hogy a civil közösség és a szülőföldön való boldogulás erősödjön, biztosítva a magyar nemzeti identitás megőrzését, a kulturális értékek ápolását, valamint a fiatalok itthon maradásának lehetőségeit.
A rendezvényen résztvevőket Fremond Árpád, az MNT elnöke köszöntötte, beszédében kiemelve, hogy ezzel az előadással a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. egy újabb lépést tesz az együttműködés irányába.
– Sokan azt hiszik, hogy a pályázás során a legnehezebb megírni és megnyerni a pályázatot, de az évek alatt rá kellett jönnünk, hogy nemcsak megírni és megnyerni nehéz, hanem elszámolni is. A mandátumunk elején szakmai találkozókat kezdtünk szervezni, melyeken az MNT és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. képviselői átbeszélték a nehezebb kérdéseket, és a szakmai napok megtartásában állapodtunk meg. Mindamellett, hogy a civil szervezetek pályázhatnak önkormányzati, tartományi, országos szinten, azt látjuk, hogy sok esetben az anyaországi támogatások nélkül nem lehetne megszervezni egy-egy rendezvényt. A mai szakmai napra azokat az egyesületeket hívtuk meg, amelyek már sikeresen pályáztak a korábbiakban, vagy most szeretnének élni ezzel a lehetőséggel. Az MNT részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy Vajdaságból minél több sikeres, nyertes pályázó legyen – fogalmazott az MNT elnöke.

 

Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke (Molnár Edvárd)

Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke (Molnár Edvárd)

Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke a megnyitón elmondta, fontosnak tartja a tájékoztató napot, és köszönetet mondott a Magyar Nemzeti Tanácsnak, hogy ilyen módon is gondoskodik a közösségről.
– Fontosnak tartom ezt a rendezvényt, mert a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Erősödő Kárpát-medencei Program pályázati kiírásának ugyanaz a célja, mint a Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Vajdasági Magyar Szövetségnek, ez pedig a szülőföldön való boldogulásnak a támogatása. A civil szervezeteknek a szülőföldön való boldogulás támogatásában, az élhető közösség megteremtésének és az aktív közösségek megszervezésének vonatkozásában rendkívül fontos szerepe van. A közösségünk nagyon jelentős tartóoszlopai. Vajdaság Magyarország Kormánya szemében mindig olyan régiónak számít, ahol jó helyre kerülnek és jól hasznosulnak a magyar adófizetők, illetve a magyar költségvetés kihelyezett forrásai. Így van ez a vajdasági gazdaságfejlesztési program, vagy akár a művelődési egyesületek, a kulturális infrastruktúra, a civil szervezetek támogatása, a színvonalas rendezvények és aktív közösségek jól megvalósuló projektjeinek tekintetében. A mai nap segít abban, hogy még inkább igazolni tudjuk ezt. Látom, hogy a legkisebb, néhány száz fős településekről és a nagyobb városokból is jelen vannak az egyesületek képviselői, mindenkinek azt kívánom, hogy kapják meg a maguk rendezvényére a támogatást, és ha ez megtörténik, sikeresen bonyolítsák le, és számoljanak el vele, hisz ez mindannyiunk közös érdeke – osztotta meg gondolatait Juhász Bálint.
A rendezvényen jelent volt Kabók Erika és Hajvert Ákos, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának tagjai.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fremond Árpád, az MNT elnöke (Molnár Edvárd)