2024. december 18., szerda

Bemutatták a VMÚE legújabb riportkötetét

Emberközeli történetek a szőke Tisza és az illatozó hársfák városából és környékéről

A szebb időket is megélt törökkanizsai kastélyokról, a községért és az ott élő vajdasági magyar közösségért fáradhatatlanul küzdő emberekről, a szorgos vállalkozókról és még sok más, az észak-bánáti települést, valamint a hozzá tartozó falvakat bemutató témáról szóló riportokat tartalmaz a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének negyedik, Hármaskő–Törökkanizsa című riportkötete, amelyet pénteken este óriási érdeklődés mellett mutattak be a törökkanizsai Branislav Nušić Könyvtárban. A könyvben a VMÚE által 2019 nyarán szervezett riporttáborban résztvevő erdélyi, magyarországi és vajdasági újságírók tollából született riportok olvashatóak.

– Ez volt a VMÚE negyedik riporttábora. Ez mindig úgy történik, hogy kiválasztunk egy olyan helyszínt, ahol bőségesen találhatóak érdekes témák, amit fel tudnak dolgozni a táborba ellátogató újságírók – hangsúlyozta Tóth Lívia, a VMÚE alelnöke és a kiadvány szerkesztője, majd azzal folytatta, hogy így Erzsébetlak, Versec és Maradék után esett a választásuk Törökkanizsára. A tábor résztvevői 2019 nyarán néhány nap alatt körbejárták a község településeit, számos témát feldolgoztak, rengeteg érdekes emberrel találkoztak. Tóth Lívia elmondta, az újságíró-egyesület negyedik riportkönyve abban is rendhagyó, hogy színes képekkel sikerült illusztrálniuk a riportokat, ahogyan azt is megemlítette, hogy jövő nyáron Kupuszinára és a környékére szeretnének ellátogatni.

A Hármaskő–Törökkanizsa című kötetet sokan dedikáltatták is a szerzőkkel (Fotó: Horváth Zsolt)

A Hármaskő–Törökkanizsa című kötetet sokan dedikáltatták is a szerzőkkel (Fotó: Horváth Zsolt)

Az erdélyi újságírók közül a VMÚE riporttáborának a munkájában részt vett Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője is, aki szerint a törökkanizsai tábor volt a legsikeresebb a VMÚE eddig megrendezett táborai közül.

– Minden olajozottan működött egyrészt a helyi szervezőknek, másrészt pedig a tábor résztvevői által a korábbi riporttáborokban szerzett tapasztalatoknak köszönhetően – hangsúlyozta Ambrus Attila. Egyben elmesélte, hogy honnan is származik a riporttábor megrendezésének az ötlete, ugyanis amikor még ő volt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke, akkor felvetette, hogy a Magyarország felfedezése című riportkönyvsorozat mintájára el kellene indítani egy Erdély felfedezése című sorozatot is, majd a vajdasági kollégáikkal arra az elhatározásra jutottak, hogy jó lenne ha a Délvidéken is elindulna egy ilyen kezdeményezés, így most már a vajdasági újságírók részt vesznek az erdélyi riporttáborokban, ahogyan az erdélyiek is a VMÚE riporttáboraiban. Ambrus Attila egyébként egyebek mellett a törökkanizsai kastélyparkot járta be, valamint a témával foglalkozó helytörténeti kutatóval is készített interjút. Ezenkívül ellátogatott Firigyházára is, ahol úgyszintén sikerült megalkotnia egy riportot, valamint egy firigyházai mesemondó kislánnyal is készített egy igen hangulatos beszélgetést.

A könyvbemutató kezdetén Máriás Endre, a VMÚE elnöke köszöntötte a jelenlévő vendégeket, aki a kötet kapcsán elmondta, egy rendkívül izgalmas kiadványról van szó, amely fontos előrelépést az előző háromhoz képest – amelyek sorozatként elnyerték a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Szép Magyar Könyv pályázata könyvsorozat kategóriájának különdíját –, ugyanis a negyedik kötetet sikerült színes képekkel illusztrálni, és ez nagyon sokat hozzá tud adni a kötet szerzői által feldolgozott témák élményszerűségéhez.

– Amikor Törökkanizsát választottuk a riporttábor helyszíneként, az volt az elsődleges céljuk, hogy szélesebb körben is megmutassuk azt a példaértékű összefogást és építkezést, ami ezt a közösséget jellemzi, ugyanis úgy látjuk, óriási dolog az, amit önöknek az elmúlt évek során sikerült elérniük. Mert egy erős magyar közösségé váltak, és olyan eredményeket értek el, amiket csak kevesen tudhatnak magukéinak nemcsak itt, Vajdaságban, hanem az egész Kárpát-medencében – magyarázta a VMÚE elnöke. Kiemelte, hogy a Kárpát-medencei riporttábor több szempontból is igen fontosnak tekinthető.

A könyvbemutatóra, akárcsak a riporttáborba, Erdélyből és Magyarországról is érkeztek résztvevők (Fotó: Horváth Zsolt)

A könyvbemutatóra, akárcsak a riporttáborba, Erdélyből és Magyarországról is érkeztek résztvevők (Fotó: Horváth Zsolt)

– Ha a kollégák eljönnek hozzánk Erdélyből, Magyarországról, esetleg Kárpátaljáról vagy a Kárpát-medence egyéb szegleteiből, akkor egyrészt olyan módon tudnak rácsodálkozni azokra a dolgokra, azokra az értékekre, amelyek számunkra már teljesen természetesek, hogy számunkra is rámutatnak azok fontosságára, illetve arra, hogy mi is megpróbáljuk újra felfedezni azokat, másrészt pedig mindezeknek a hírét elviszik azokba a régiókba is, ahonnan ők érkeztek. Azt ugyanis tudni kell, hogy azok az írások, amelyek ebben a könyvben szerepelnek, az adott területen működő újságokban, rádió- és tévéműsorokban is napvilágot látnak, és ezáltal az ott élő magyarok is tudomást szerezhetnek arról, hogy mi mindennel foglalkozunk mi itt, Vajdaságban, jelen esetben pedig itt, Törökkanizsa községben – emelte ki a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöke.

A rendezvényen jelen volt Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, valamint Orosz Urbán Csilla, a törökkanizsai községi tanács tagja is. Jerasz Anikó a kötet jelenlévő szerzőit és az egybegyűlteket üdvözölve a riporttábor szervezőinek és résztvevőinek megköszönte, hogy Törökkanizsát választották a 2019-es táboruk helyszínéül, majd hozzátette, a könyvbemutató résztvevőit hallgatva megvalósult az, amit mondani szoktak Törökkanizsáról, nevezetesen, hogy a szőke Tisza, az illatozó hársfák és a barátságos emberek városa, végezetül pedig leszögezte, óriási megtiszteltetés, illetve öröm számukra, az, hogy szerepelhetnek ebben a különleges könyvben.

Az esten a kiadvány szerzői közül jelent volt Erdélyből Ambrus Attila, Farkas-Ráduly Melánia és Sarány István, Magyarországról Szikora József, valamint Vajdaságból Bencsik István, Horváth Zsolt, Máriás Endre és Tóth Lívia, akik a táborban szerzett személyes élményeiket is megosztották az egybegyűltekkel. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete Hármaskő–Törökkanizsa című kötete a Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával látott napvilágot.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás