A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában megjelent kiadvány Benes József, a nemzetközileg is elismert vajdasági magyar képzőművész Zentán eltöltött éveit és fiával fűződő kapcsolatát taglalja. A szerzővel Sinkovits Péter nyugalmazott újságíró, lapunk munkatársa beszélgetett. Sinkovits a könyv kapcsán elmondta, hogy az a maga nemében többrétegű: egyrészt szól Benes Lászlóról, a kötet szerzőjéről, aki magáról szerényen beszél, és a legnagyobb teret édesapjának szenteli, akit többféleképpen mutat be az olvasónak: egyrészt édesapaként, másrészt a fiatalok körében népszerű tanárként, s persze képzőművészként és közéleti személyiségként. A szerző, Benes József fia a könyv kapcsán elmondta, hogy a könyv megírásának az ötlete akkor merült fel, amikor a Zentai Városi Múzeum munkatársai megkérték, hogy járuljon hozzá adatokkal az édesapja művészetét bemutató katalógus elkészítéséhez. Elmondása szerint akkor szembesült azzal, hogy csak nagyon rövid szegmensek kerültek elő a képzőművész életéből, s azt tanácsolták neki, hogy kutassa ki édesapja életének azt a részét, amikor Zentán tartózkodott, másrészt pedig az is a könyv megírására sarkallta, hogy hiába ismerik édesapjának az alapvető életrajzi adatait, Magyarországon vajmi keveset tudnak a neves képzőművésznek a vajdasági tevékenységéről. Benes József ugyanis 1978-ban Magyarországra távozott, ezenkívül pedig nagyon sok téves dátum kering vele kapcsolatban.
Benes József egyébként úgy került Zentára, hogy ő volt az egyetlen magyar ajkú hallgató a belgrádi akadémián, amikor a zentai gimnázium magyarul is beszélő hallgatót keresett, hogy ösztöndíjat és rajztanári állást ajánljanak fel. Ötödéves volt ekkor. A feltételeknek egyedül ő tett eleget, így Zentára került. Az ösztöndíj nagy segítséget jelentett számára, hogy csak az alkotásra figyelhessen: felhagyhatott akkori kiegészítő munkáival, a portrérajzolással, zsákolással, óraadással. Benes László elmesélte, hogy édesapja élete végéig nagyon szerette Zentát, s sehol máshol nem találta meg azt a befogadóközeget, amire a Tisza-parti városban, illetve a lakóiban rálelt. Többször is hangsúlyozta, hogy sem Párizsban, sem pedig Londonban nem találta meg a Tiszát, s azt vallotta: a csalfa Szajnáért sohasem csalta volna meg a szőke Tiszát – emlékezett vissza a kötet szerzője, s elmesélte azt is, hogy a zentaiak közül elsősorban a gimnázium diákjaival tartott szoros kapcsolatot, ezt követően persze a „művészlelkekkel” is kiváló viszonyt ápolt, és érdekes módon a zentai orvosokkal is nagyon jóban volt, akikből a szűkebb baráti társasága is tevődött A könyv egyébként Benes József életrajza mellett érdekes kordokumentum a múlt század ötvenes és hatvanas évek Zentájának közéletéről, illetve művelődési életéről is. A könyvben szerepel a zentai művészklub is, amely ilyen jellegű intézményként elsőként alakítottak meg Zentán, s amelyik minden este a zentai értelmiségi élet központja volt.
Sinkovits Péter és Benes László (Fotó: Horváth Zsolt)
Az est folyamán Benes László elmesélte azt is, hogy a neves képzőművész milyen volt édesapaként, illetve beszélt édesapja és Ács József barátságáról is. A két képzőművész közösen alkotta meg A zentai csata falfestményt, amely ma is a zentai Royal szállodát ékesíti. A könyvbemutató közönsége számára Benes László képzőművészeti „ínyencfalatokkal” is előrukkolt, amikor megmutatta édesapjának korai alkotásait, illetve az Ács Józseffel közösen festett Zentai csata falfestmény egyik vázlatát is, ezzel is igazolva a neves Benes József művészetének sokrétűségét.
