2024. december 22., vasárnap

Palics lesz a házigazdája a Gyöngyösbokrétának és a Durindónak

A Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál Tanácsa pályázatot hirdetett a 2022-ben sorra kerülő LVIII. Gyöngyösbokréta és a XLV. Durindó Fesztivál megrendezésére.
A felhívásra október 25-éig a Bácskában tevékenykedő művelődési szervezetek, a népművészeti közösségeket összefogó egyesületek, intézmények nyújthatták be pályázataikat.
A megadott határidőig kettő szervezet nyújtotta be pályázati dokumentációját – további három közösség jelezte szándékát, hogy ha nem is 2022-ben, de a közeljövőben szeretne házigazdája lenni a vajdasági magyarság egyik legtömegesebb közösségi találkozójának.
A Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál Tanácsa 2021. november 3-án Topolyán tartotta meg döntéshozó ülését. Az egyhangúlag meghozott döntés értelmében az LVIII. Gyöngyösbokréta és a XLV. Durindó, tehát a 2022. évi fesztivál házigazdája Palics lesz.
A Fesztivál Tanácsának tagjai örömüket fejezték ki, hogy egy olyan településre érkezik majd meg a rendezvény, ahol még nem járt, egyúttal pedig sok sikert kívánnak a szervező és házigazda Palics Magyar Művelődési Egyesületnek és Palics Helyi Közösségnek!

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás