A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ csütörtök esti rendezvénysorozatának a vendége ezúttal László Sándor Pataki-gyűrű díjas és Vajdasági Magyar Művészeti Díjas színművész, rendező, egyetemi tanár volt. László Sándor 1996 óta az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, 2002 és 2013 között pedig az Újvidéki Színházat vezette. Számos színházi előadás szereplője és rendezője, aki a szakmai tevékenységével a mai napig is hozzájárul a vajdasági magyar színházi élet fejlődéséhez.
László Sándor idén kapta meg a Pataki-gyűrű díjat, a Klamm háborúja című monodrámában nyújtott alakításáért, amelyet dr. Mezei Kinga rendezett. Mezei Kinga rendező, színművész egyben László Sándor tanítványa is. A VM4K-ban is ő beszélgetett a mesterével, a tanár úrral. A Klamm háborúját a szabadkai Népszínház Magyar Társulata emelte be a repertoárjába, a jóízű beszélgetés során pedig szó volt László Sándor szabadkai kötődéséről és arról is, hogyan lett egyáltalán színész. László Sándor Törökkanizsán született és Firigyházán nőtt fel:
– Ebben a pici faluban kétszázhetvenen éltek annak idején, nem zajlott ott túl nagy élet. Sűrűn meglátogattam viszont a nagynénémet, aki évekig ágyban fekvő beteg volt és mindig olvasott, mindig valamilyen könyvet tartott a kezében, az ágya mellett. Ezek a könyvek felkeltették az érdeklődésemet és kérdezgettem tőle, hogy mit olvas. Ez a kíváncsiság elindított egy bizonyos úton. Édesanyám is sokat olvasott, amint pedig elkezdtem tanulni, engem is elkezdtek érdekelni a könyvek. A nevelőapámat ez viszont nagyon irritálta, mert nem érezte hasznosnak azt, hogy egy fiúgyerek faluhelyen olvasással töltse az idejét. Emiatt azután sok regényre azt hazudtam, hogy házi olvasmány, különben kivette volna a kezemből a könyvet. Mindebben volt valami jó is, mert kifejlesztett bennem egyfajta dacot. Persze azt sem helyeselte, hogy színész legyek, pedig ez is elég korán felmerült bennem. Általános iskolásként Csókán néztem meg a szabadkai Népszínház egyik előadását, A néma leventét, és nagyon elámultam azon, amit ott láttam. Olyan világ tárult ki előttem, amit a könyvek olvasása előrevetített. Akkor úgy éreztem, nekem közöm kell, hogy legyen ehhez a világhoz. A középiskolai tanulmányaimat azután Szabadkán folytattam és színházba is jártam. Akkor világossá vált a számomra, hogy színész szeretnék lenni – hallottuk László Sándortól.
A délszláv háború idején egy ideig Szolnokon játszott, hogy ne kelljen a harctérre mennie. Habár jól érezte magát Szolnokon, mindig is visszavágyott:
– Soha egy pillanatig sem volt kérdés az, hogy visszajövök-e. Nem volt olyan nap, hogy ne hullott volna a tányérba a könnyem, nagyon honvágyas típus vagyok. Ha megláttam bármilyen tárgyat, akár egy bögrét, egy kanalat, amely az itthonra emlékeztetett, szakadt szét a lelkem. Az első adandó alkalommal visszatértem. Jól ment ott a dolgom, de az egyetlen vágyam az volt, hogy visszajöjjek. Habár adódott rá lehetőségem, nem akartam aláírni semmit sem, amivel elkötelezem magam, mert akkor úgy éreztem volna, hogy az már valami kézzelfogható, ami elszakít innen. Azóta sem gondolkodtam azon, hogy elmenjek – fejtette ki László Sándor.
Mezei Kinga és László Sándor a VM4K-ban (Fotó: Lukács Melinda)
Dolgozott Újvidéken a rádióban és a tévében is, de egyre inkább a tanítás és a rendezés kezdte el érdekelni:
– Az igazi örömet nem a reflektorfényben élem meg, hanem a sötétben, a nézőtéren. Ott és akkor érzem igazán teljesnek magamat, amikor a tanítványaimat láthatom a színpadon. Számomra elég az, hogy tudom, nekem ehhez közöm van. Még csak annyi vágyam sincs, hogy felálljak és fényt kérjek magamnak az érdemeimért. Ez talán furcsán hangzik, de szerintem a színház a nézőtéren történik meg. Titkos energiák működnek a színpad és a közönség között. Ha létrejön a találkozás a néző és az előadás közt, az jó – hallottuk László Sándortól, aki a Klamm háborújával, azt is mondhatni, visszatért a színpadra.
– Jó helyen vagyok ott, ahol vagyok, de úgy érzem nagyon jó az, hogy megtörtént ez a felkeresés. Azóta Temesvárról is megkerestek, és hirtelen igent mondtam. Tíz évvel ezelőtt rendeztem ott a Prah című duódrámát, amit sokáig sikerrel játszottak. Azóta a férfi színész sajnos elhunyt, és most azzal álltak elő, hogy az előadást ismét műsorra tűznék, mivel pedig akkor én rendeztem, játsszam el a férfiszerepet – tudtuk meg László Sándortól.
