2024. december 22., vasárnap

„Úgy érzem, még sok kép van bennem”

Gyurkovics Hunor ötven évre visszanéző kiállítása tekinthető meg a szabadkai Kortárs Galériában

Gyurkovics Hunor festőművész, grafikus Tökéletes egyszerűség című retrospektív kiállítása nyílt meg nemrég a szabadkai Kortárs Galériában. A kiállítás egyben az ötvenéves alkotótevékenységének a megünneplése is, emellett nemrég töltötte be nyolcvanadik életévét, ráadásul a Kortárs Galéria idén a hatvanéves fennállását jegyzi, úgyhogy valójában hármas jubileumról van szó.

Gyurkovics Hunor Pécsett született 1941. december 31-én, Harasztiban és Vörösmarton járt iskolába, majd pedig az újvidéki Iparművészeti Középiskola grafika szakán tanult. Ezután a belgrádi Iparművészeti Akadémia reklámgrafika szakos hallgatója volt. Az alkotás mellett pedagógusként is tevékenykedett, valamint számos művésztelep munkájában vett részt, némelyek alapítása a nevéhez fűződik.

– A festőbarátokkal mindig is tartottam a kapcsolatot és szándékozom a jövőben is – emelte ki Gyurkovics Hunor.

Hozzávetőlegesen négyszáz csoportos tárlata volt, kétszáz kiállítása, tavalyelőtt neki ítélték oda a Magyar Arany Érdemkeresztet, de a pályája során számos díjat kapott. A saját elmondása szerint már nem is tudja mindezt számon tartani, valahol elvesztette a fonalat. Ahogyan azt a kurátoroktól, Kucor Tamarától és Miroslav Jovančićtól hallhattuk a megnyitón, nagyon nehéz volt felállítani a kiállítást, mert Gyurkovics Hunor egy kifejezetten produktív, hatalmas alkotóerejű művész, akinek rengeteg műve van. Legalább háromszor ekkora lehetett volna ez a kiállítás, Gyurkovics Hunor szerint sokkal nagyobb is, szép számmal akadnak alkotások, amelyekhez nagyon kötődik, de nem lettek közszemlére téve.

A cél mindenképpen egy nagyon erős válogatás bemutatása volt, egyfajta keresztmetszeté, amely a művész által használt technikák sokaságát is láttatja:

– Ez a kiállítás úgy jó, hogy sokrétű. Láthatunk példát szinte minden technikára, amit művelek, legyen az rajz, portrérajz, akvarell, pasztell, akrill és természetesen grafika, azon belül is különböző ágazatok, linómetszett, fametszett, rézkarc, foltmaratás, avagy aquatinta, litográfia és szitanyomás – hallottuk a művésztől.

Gyurkovics Hunor a szabadkai Kortárs Galériában (Fotó: Lukács Melinda)

Gyurkovics Hunor a szabadkai Kortárs Galériában (Fotó: Lukács Melinda)

Gyurkovics Hunor alkotásaiban a színek is meghatározók lehetnek, ez is nyomon követhető a kiállításon:

– Zöld, kék és vörös periódusom is volt, ez a mai napig érvényes. Egyszer azt álmodtam, hogy megmart egy kígyó, majd pedig megjelent előttem egy vászon. Kiszívtam a kígyó mérgét és kiköptem a vászonra. Először zöld színű lett a köpet, azután kék, majd vörös. A képeimet is így festettem és ezek a fázisaim megmaradtak. Előfordul, hogy az ember ösztönösen nyúl bele a pasztelles dobozába, és amelyik pasztell a kezébe akad, azzal dolgozik. Nálam valahogy úgy alakult, hogy mindig azokat a színűeket markoltam meg, amelyekre épp akkor szükségem volt – tudtuk meg Gyurkovics Hunortól.

A képeiről gyakran a csodálatos tájaink köszönnek vissza, de szakrális és kifejezetten a magyarságunkat érintő témák is megjelennek nála, az elmondása szerint nem véletlenül:

– Egyrészt a szüleim lelkészek voltak, másrészt a nemzetemnek is szeretnék még sok mindent nyújtani. Nemcsak tájképeket festek. Sokszor nem is én szabom meg a műveim témáit, hanem a művésztelepen határozzák meg, vagy egy pályázaton hirdetik meg. Ilyen jellegű képeim is vannak – hallottuk a művésztől.

A kiállítás címe Tökéletes egyszerűség...

– ...azért, mert erre törekszem, hogy ezt elérjem. A belgrádi akadémián megtörtént, hogy valaki modellt állt 10–15 percig, közben én három-négy rajzot készítettem el, egyvonalas figurákat, amit nagyon kedvelek és ezt mindig is műveltem. Számomra ez a tökéletes egyszerűség. Ilyen alkotást is kiállítottunk – fejtette ki Gyurkovics Hunor, aki további műveken is gondolkodik.

– A festészet olyan, hogy amikor az ember eldobja az ecsetet, akkor vége. Én még úgy érzem, hogy sok kép van bennem, sok tájkép is, amit szeretnék megfesteni. Sok a téma és még sok mindent kipróbálnék. Olyan ecseteim is vannak, amelyeket még sose használtam, festékdobozok, amiket ki se nyitottam. Ezeket még szeretném használatba hozni. Amíg föntről megengedik nekem, addig dolgozni fogok – mondta Gyurkovics Hunor.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás