2024. július 30., kedd

Délszlávok Párizsban

Könyvbemutató Szabadkán és Zentán

Június 1-jén, Szabadkán, és 2-án, Zentán kerül sor a dr. Papp Árpád szerkesztésében megjelent Délszlávok Párizsban – Egy határszakasz megrajzolásának krónikája és dokumentumai című kötetének ünnepélyes könyvbemutatójára. A kutatóval Katona Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa beszélget. Ugyanezen alkalommal egy elmaradt könyvbemutatót is pótolnak, amelyben számos kutató és adatközlő vett részt Vajdaság területéről. Az Igaz történetek Mindenkiföldjéről I–II. kiadványról van szó, amely az 1941 és 1948 közötti időszakot öleli fel.

Június 1., kedd, 18 óra, a Szabadkai Városi Múzeum első emeleti kiállítóterme, június 2., szerda, 17 óra, Zentai Alkotóház (Posta utca 18.).

A Délszlávok Párizsban a szerbiai levéltárakban őrzött, az első világháborút követő trianoni békediktátumot előkészítő dokumentumanyag első közlése, mely során elkészültek a hivatalos dokumentumok fordításai szerb és francia nyelvből, amelyeket dr. Papp Árpád tanulmánya kísér.

A Magyar Nemzeti Tanács nemzeti jelentőségű programja. A kiadvány megjelenését a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatta.