A palicsi filmfesztivál közönsége megtekinthette a Varsics Péter rendezésében készült Így vagy tökéletes című filmet is, amelyet a szabadkai Eurocinemában, az új magyar filmeket bemutató programrészben vetítettek. Az alkotás egy kiégett reklámügynök és egy sikeres ezoterikus író különleges kapcsolatáról szól, a két főszereplőt pedig Béres Márta és Fekete Ernő játssza. Előbbi sokáig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház tagja volt. A film felcsigázta a közönséget, de a szakma sem hagyta figyelmen kívül, Varsics Péter megkapta a Magyar Mozgókép Díjat az elsőfilmes rendezők kategóriájában. Varsics Péter Palicsra is ellátogatott, ott beszélgettünk a filmről.
Látta-e már közönséggel? Milyen volt a szabadkai nézőkkel megtekinteni?
– A film már tavaly nyáron elkészült. Decemberben gondoltuk vetíteni a mozikban. Tulajdonképpen azóta várunk arra, hogy a nagy közönség előtt bemutassuk. A fesztiválozás nem került előtérbe, mert a film elsősorban mozira lett szánva. Igazából most jutottunk el oda, hogy a mozibemutató előtt néhány helyen vetíthessük, ez volt a második hely, ahol a közönség láthatta. Nekem a harmadik, tavaly pont a pandémia előtt tesztvetítésen is megnézhettem 250 ember társaságában. Tulajdonképpen most, június végén, a Magyar Mozgókép Fesztiválon lett bemutatva, mint nyitófilm. Ott is óriási élményt jelentett a közönséggel együtt látni. Érezhető volt az érdeklődés annak ellenére, hogy párhuzamosan német–magyar meccs zajlott. A filmnek kellett megközelítőleg tíz perc, hogy a nézőben úgymond helyreálljanak a viszonyok, de onnantól kezdve nevettek, együtt lélegeztek a filmmel. Nagyon hasonló volt az élmény itt Szabadkán is. Habár nyelvezetében vegyes volt a közönség, számomra ugyanaz igazolódott be, mint Veszprémben, hogy a film a közönséggel válik új élménnyé. Bízunk benne, hogy akkor is élményt jelent, amikor valaki önmaga nézi meg, de szerintem közösségben működik igazán.
A legjobb elsőfilmes rendezőnek járó díjat kaptad meg. Mit bizonyít ez neked? Érzel-e emiatt valamilyen felelősséget? Vajon a szakmai elismerés garancia-e arra, hogy a közönségnek is tetszeni fog a film?
– Sokszor különválasztjuk ezeket a kérdéseket. Kevésbé vagy jobban, de a szakma elismerése mindig jó érzés. Ez egy pozitív visszajelzés, főleg így, hogy nagyon sokat vártunk a bemutatóra. Amíg ugyanis várakozik, az emberben kétségek merülnek fel, hogy biztosan jól csináltunk-e mindent. A közönség reakciói előbb megvoltak, ebből már feltételezhettük, hogy szeretni fogják, ez a mostani vetítésen is beigazolódott, a szakma értékelése viszont pluszt jelent. Extra felelősséget nem érzek, mert minden alkotásomhoz úgy állok hozzá, hogy a maximumot kell beleadni. Ugyanannyi energiát, vagy még többet. Ha valamibe ennyi munkát beleadtunk és azt még díjazzák is, az egy elégtétel, de ettől nem lesz rajtam nagyobb a nyomás.
Ez a film egy dramedy, a dráma és a vígjáték mezsgyéjén helyezkedik el. Elsőfilmesként miért épp ezt a műfajt választottad? Sok más műfaj is létezik...
– Korábban azt nyilatkoztam, hogy azért készítettem el ezt a filmet, mert erre kértek fel. Valóban nem ez a műfaj az, amihez magamtól automatikusan nyúltam volna, de tényleg az a helyzet állt elő, hogy megkerestek ezzel a forgatókönyvvel, illetve egy korábbi változatával. Akkor még több rendező közül válogattak, nem volt biztos, hogy én leszek az. Úgy voltam vele, hogy nagyon szívesen elvállalom, feltéve, ha lehet kicsit átformálni, egy kicsit elterelni olyan irányba, hogy legyen értelme ezt a műfajt újra elővenni. A romantikus komédiáknak nagy hagyománya van Magyarországon, de nem voltak mindig kellő igénnyel kezelve. Úgy gondoltam, hogy a mi filmünk legyen kicsit másmilyen, szókimondóbb, őszintébb, szóljon hús-vér emberekről, akikkel azonosulni lehet. Ezek voltak a főbb szempontok és szerencsére ebben az író és a producerek is támogattak. Persze nem volt egyszerű eljutni odáig, hogy megtaláljuk a balanszot, hogy a film szolgálja a közönséget, de szóljon kicsit mélyebb dolgokról is. Azt tartottam szem előtt, hogy egy olyan filmet készítsek ebben a műfajban, amit én is szívesen megnéznék, mert akkor hátha másnak is tetszik. De igen, lényegében nem ez lett volna az első és valószínűleg nem is ez lesz a következő műfaj, amiben filmet készítenék. Ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem térnék vissza rá.
Milyen műfajról lenne szó?
– Talán eggyel sötétebb tónusú történetekről. Közel áll hozzám a thriller, a horror, de nem az a fajta, amire kapásból gondolnánk. Ezelőtt a film előtt egy párkapcsolati drámába oltott horroron dolgoztam. Ehhez még talán vissza is térek. Közel állnak hozzám még a történelmi és a drámai filmek is. Az elmúlt időben dolgoztunk egy korabeli, 20. század elején játszódó heist-filmen és modern ifjúsági sci-fi kalandon, szóval vannak még azért szórakoztató történetek is, amiket szívesen elmesélnék.
Érdekes, hogy szóba került a horror, hiszen a minap láthattuk a Post Mortem című magyar horrort...
– Az egy jó kezdeményezés, szerintem a magyar filmnek bátrabbnak kell lennie ilyen irányba, és ez remélhetőleg a támogatásokon is látszódni fog. Úgy gondolom, hogy fontos lehet a könnyedebb műfajú filmek támogatása, meg olyanoké is, amelyeknek nincs feltétlenül hagyománya idehaza, de valahonnan el kell indulni. Főleg úgy, hogy az új, fiatal közönséget ezekkel lehet megfogni. Beszélek itt sci-firől, thrillerről, akcióról, ezek keverékéről.
Ugyanakkor nevettetni sem könnyű...
– Nem bizony, az egy nagyon nehéz műfaj. Úgy gondoltam, hogy amennyiben ebben a műfajban tudok filmet készíteni, akkor más műfajnak is bátrabban vágok neki, mert talán pont az ilyen zsigeri műfajok – mint amilyen vígjáték, a romantikus film vagy a horror –, mutatják meg egyértelműen, hogy működik-e a film. Nincs félút, az ember vagy nevet, elérzékenyül, fél, megijed, vagy nem. Ha ezek nem történnek meg, akkor nem működik a film. Ilyen szempontból nekem ez egy szakmai kihívás is volt, amit szívesen is vettem.
Egy filmnél fontos az, hogy a főszereplők egymásra legyenek hangolódva. Mikor vált nyilvánvalóvá, hogy Béres Márta és Fekete Ernő között a kamera előtt úgymond működik a kémia?
– Amikor azon gondolkodtunk, hogy ez a film mitől tud más lenni, mint a többi hasonló műfajú, az első szempont azt volt, hogy a két főszereplő ne legyen megszokott. Ne ők legyenek a legvonzóbbak, legmutatósabbak, legszimpatikusabbak, hanem olyanok, akik bárkik lehetnének közülünk. Persze nem mindenki kiégett marketinges, vagy ezoterikus író, de az élet más aspektusaiban ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bármelyikünk. Ezért kutatni is kellett, fontos volt, hogy a két szereplő tudjon együtt is működni, jó színészek legyenek és passzoljanak a karakterekhez. Nem véletlenül esett rájuk a választás. A „kémia” már a forgatás előtt érződött. A második forgatási napon szerepeltek először együtt a kamera előtt, akkor minden kétség szertefoszlott.
És ebbe a történetbe jól illett a Fekete Ernő által megformázott karakter tinédzser lánya is...
– Nem szerettük volna cukormázba önteni az apa-lánya kapcsolatot sem, ezt is némileg a valóság talaján akartuk tartani. Itt is arra igyekeztünk rámutatni, hogy mindenki esendő és tévedhet, de képes megbocsájtani és továbblépni. Hais Dorottya ebben nagyon jó partner volt és nagyon jól működtek Ernővel. Dorkát egyébként sokan a Mindenkiből ismerhetik, de ő sem volt eleve kiválasztott, a kasztingfolyamat során vált egyértelművé, hogy ő lesz az igazi.
Milyen volt a hangulat a forgatáson?
– Az még ugyebár bőven a pandémia előtt történt. Az előkészületek kicsit nehezek voltak, sokáig pengeélen táncoltunk, hogy tudjuk-e kivitelezeni, mert a forgatókönyv és a rendelkezésre álló, megszavazott költségvetés közt akadt némi különbség. Sokat küzdöttünk az előkészületnél, hogy minden összeálljon, közben például arra is kellett már gondolnunk, hogy milyen zene lesz a filmben majd, legyen rá keret és persze sok egyéb másra. Annyi mindennel kellett foglalkozni, hogy a forgatást már ehhez képest nagyon kellemesnek éreztük. Ráadásul egy olyan stáb állt össze, amellyel öröm volt dolgozni, a színészgárdáról nem is szólva. Semmilyen bizalmi probléma nem merült fel azzal kapcsolatban sem, hogy elsőfilmes vagyok, holott több ismert, tapasztalt színésszel is forgattunk. Pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Értették, hogy miért ők lettek kiválasztva a szerepre, még akkor is, ha csak egy mondatuk volt.
Mi vezetett oda, hogy filmezéssel foglalkozz? Ha jól tudom, Németországban születtél, 1985-ben, újévkor...
– December 31-én, igen, ez olyan, hogy mindenki velem ünnepel, csak nem miattam. A szüleim kint dolgoztak Németországban, ott születtem, de úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek Magyarországra. Így a Balaton mellett nőttem fel, nagyon szép környezetben, amit nagyon szerettem. Tizennyolc éves koromban felmentem Budapestre és onnantól kezdve azon dolgoztam, hogy filmet készítsek. Ezt a vágyamat inkább a gyakorlati oldalról közelítettem meg, voltam rendezőasszisztens, vágó (amivel mostanában is foglalkozok), tettem egy kis kitérőt a nemzetközi reklámszíntérre is, de utána visszatértem oda, hogy filmet készítsek.
Mik a további tervek?
– Több is van, az embernek muszáj több történetet is a tarsolyában tartani, és ezek közt egyaránt van játékfilm és sorozat is. Ez egy olyan műfaj, ami már semmivel sem kevesebb, mint a játékfilm, és a történetmesélésnek sokkal több teret is enged. Szeretném ebben is kipróbálni magam.
